Malátatalálka 2.rész

 

Az első beszámolóban kóstoltunk szokatlan Taliskert ,klasszikus felföldi maltokat , virgin oak érleléseket , korjelölés nélküli tőzeges whiskyket . Ma haladunk tovább a Whisky Fringe standjai mentén újabb és régebbi whiskyket kóstolva .

 

Az első szekció záróstandja a Diageo pult volt . Tulajdonképpen nem mondhatom , hogy ne hozták volna el azokat az italokat , amiket stratégiájuknak megfelelően a világ reflektorfényébe állítanak , de ettől aznap nem lettek érdekesebbek egyetlen másik kiállítónál sem . Szó nem érhet olyan márkákat , mint a Talisker , amiből hozták a klasszik 10 évest , a Storm nevű újdonságot és a Port Ruighe portói érlelésüket , mindenki elismeri az Oban 14 yo -t , a Caol Ila -t persze ,hogy imádjuk , és a futtatott Singleton két kis színese , a Tailfire és a Sunray is rendben volt. Csak egyszerűen unalmas . Bárhol a világon elérhető maltok , akkor iszod őket amikor akarod . A Diageo standjai mindig unalmasak . Vagy csak belemerevedtek ebbe a globális megaszereplő státuszukba. Magunk közt szólva, azért jó is , hogy ilyenek , mert a Diageoba mindig “bele lehet rúgni” kicsit , akármiért is , így egyszerűbb rajtuk levezetni a whisky világában összeszedett frusztrációinkat . Már ha vannak ilyenek . Na jó , viccelek , ha már ott voltam megkóstoltam a Cardhu Amber Rock nevezetű cuccukat . A whisky a szokásos bourbon érlelés után kapott egy kis időt egy pörkölt tölgyhordóban ( egészen pontosan “toasted cask seasoned with bourbon whiskey” ) . Korjelölés nélküli , az alapjegyek ismertek . Vanilia ,lágy és gyenge méz , puha kis fűszerek . De ezúttal a pörkölt tölgy szépen bekúszik és picit felbolygatja a Cardhu csendességét . Extraként szép és tiszta mogyorósság , a pörkölés adta zamatok . Mint egy reggeli piritós narancslekvárral . Megjegyeztem a pirított , mogyorós jegyeket ,ennyi . A következő stand sokkal érdekesebb malttal csalogatott.

 

Ez az új malátawhisky pedig ismét csak a sötét oldalra hívogatott . Miután az anCnoc felfedezte a maga sötét oldalát , a Highland Park úgy érezte , ideje, hogy ő is felfedje múltjának fekete foltjait . A Highland Park Dark Origins névre keresztelt , 46 % -os alkoholerősségű orcadian egyből helyet kapott a lepárló alapkínálatában . Árazása alapján a 15-16 év közé lőhetnénk be , de hivatalos info nincs a whisky koráról . Szerintem fiatalabb ,csupán az érlelés miatt árazták így . A Highland Park megjelenéseit is mindig nagy figyelem kíséri , de sajnos az utóbbi időkben többször illették őket kritikával a korjelölés nélküli , extra magasra árazott maltjaikért . Igaz , az utólag mindig hangsúlyozva lett , hogy igen , a kirkwalliak ismét jó  whiskyt csináltak , de a körítés kicsit sok . Ennek fényében a Dark Origins , bár sztorija eredeti , megjelenésében sokkal egyszerűbb mint mitológiai elemekre épülő társai . Formájában alkalmazkodik a HP palackjainak jellegzetes idomaihoz , viszont egy matt fekete színt kapott , logóként pedig egy csuklyás figura utal a malt köré épülő történetre . Kicsit fura . Előbb jut az embernek eszébe róla az Assassin Creed főszereplőjének figurája, vagy egy futballhuligán ,mint Magnus Eunson , a lepárló zsivány alapítója , akiről pedig szólna a történet .

Sebaj , nézzük mi van a palackban ! Az érlelés 80% first fill sherry ( ennek 60%-a európai tölgy , 20%-a  amerikai tölgy ) és 20% refill sherry hordóaránnyal történt . Ez jól hangzik , főleg egy Highland Parkhoz . És ezútal sem kell csalódnunk . A nagyon fiatal és nagyon alacsony alkoholerősségű , főleg ex-bourbon hordó dominálta travel retail megjelenéseket leszámítva , a Highland Park azért még mindig minőség . A Dark Origins is , nem is kicsit ! Azonnal tipikus sherry hordós jegyekkel nyit , kis szulfur és gumi , közepesen testes . Csokoládé , fűszeres fügebor , kevés pirított mogyoró . Klasszikus sherrys gyümölcsösség , a jellegzetes delikát orcadian füst a szokásosnál nagyobb mennyiségben . Iskolai csokistej tőzeggel. Lecsengése kicsit száraz , kakaó ,narancs, hanga . Remek whisky , tökéletesen illeszkedik a 12 éves és a 18 éves stílusa közé . Érdemes komolyan venni , ez egy jó single malt .

A pult egyébként , ahol a Dark Origins kóstoltatva lett , a Maxxium standja volt . Ők egy jelentős disztributor cég . A Highland Park újdonsága mellé kihozták a Laphroaig Select palackozását is , de azt hiszem ezt nem gondolták át egészen , hogy egy ilyen Dark Origins mellé , ami egy lepárló igazi karaktereit ilyen szépen mutatja be , felvonultatják egy hasonlóan nagynevű lepárló gyengére és kiábrándítóra sikeredett verzióját. Ezen a fesztiválon azért nem turisták voltak , én kicsit távolabbra tettem volna az asztalon egymástól ezt a két palackot . De a helyeiket a Macallan lányok foglalták el , Gold,Amber és Siena . Rubyt már el sem hozták .Meg volt egy alap Glenrothes palack és egy Jim Beam . Ennyi. Hasonlóan a Diageo standhoz , kicsit kellemetlen volt , kényszeres. Érezhető volt , hogy nekik itt most be kell mutatni a Dark Originst , meg hogy mennyire új dolgokkal jöttek ,mint egy új Laphroaig , de az egész erőltetett volt . A Highland Parkot nem is a poharadba töltötték hanem előre kiméregették mini plasztik kupicákba , onnan öntötték a poharadba . Mintha sajnálták volna . Mondom , olyan érzésem volt, mintha a reptéren kóstoltattak volna. Mondjuk kb ezt is szokhatták meg .

 

A remek Highland Park után jött egy olyan stand , ami komolyan meglepett . Tudom , hogy sokadszorra ismétlem magam a meglepetések okán , de ez a stand tényleg új és pozitív élményekkel gazdagított . Az asztalra kitett maltot ismertem , kóstoltam különböző variációit , de igazán egyszer sem fogott meg . Pedig nagy öregek szépen szóltak róla mindig . Most tudatosan készültem ugyan , hogy megkóstolom a portói érlelésüket , annál is inkább , mert valahogy uralja a mostani időszakot a skót single malt whisky érleléseknél a portói . Mintha reneszánszát élné a port , legyen az full time vagy finish . És szerencsére a full time portból is egyre több van . A stand a Ben Nevis asztala volt . A Ben Nevis lepárló a Nikka tulajdonában van  . A Nikkat jól ismerhetik a magyar rajongók  , övék a Yoichi brand is , remek példái a jó minőségű japán whiskyknek.  A Ben Nevis termelésének harmada Japánba kerül , ahol a Nikka Black blendjének fontos eleme . Ugyancsak blendekbe kerül helyi szinten a whisky nagy része . A Ben Nevisnek van pár kevertje . Jelemző módon kisebb , a tradiciók okán életben tartott , olcsóbb kategóriás blendekről van szó . Ilyen például a Dew of Ben Nevis , ami az alapító John ” Long John ” McDonald első blendjeinek palackozásaira emlékeztet , vagy egy blended malt , amit a mai napig vatted maltnak hívnak feléjük , a McDonald’s Glencoe .Az alapmaltjuk egy 10 éves whisky . Van pár portói érlelésük  és ez volt ami végülis hozzájuk vezetett és a vége az lett a történetnek , hogy a hétvége során többször, rendszeresen visszatértem . Ha a Springbank kapcsán archaikus stílusról beszélünk mind a cégvezetés , mind a whiskyk körüli egyéb dolgokat figyelembe véve , akkor a Ben Nevisről is jellemezhető egy pozitív értelemben vett régimódi , hagyománytisztelő belassultsággal . És ahogy a campbeltowniaknál sem , úgy náluk sem egy marketinggépezet erőlteti , hanem teljesen ösztönös . A japán tulajdonosok gondolom erre odafigyelnek , ezt hozzák otthonról . Ne feledjük , hogy a Nikka tulajdonosi körében a japán whisky atyjának tekintett Taketsuru fia ( hitelesség kedvéért :örökbefogadott fia ) ült , mikor 1989-ben megvette az eredeti alapító MacDonald familia leszármazottjaitól a Ben Nevist .

Mielőtt a Ben Nevis portói érleléseiről leirnám a véleményem , említtessék meg egy palackozás , aminek nagyon örülök, hogy megismerhettem . Be kell vallanom , előtte ha láttam a palackot , messzire kerültem , igaz, semmit se tudtam róla, csak nem vonzott . A történet annyi, hogy a Ben Nevis vezető maltja  , a Ben Nevis 10 yo soha nem lett igazán sokra értékelt whisky . Másfél évtizeddel első megjelenése után , szintén a hagyománytisztelet által vezérelve , replikáltak egy eredeti Ben Nevist , még az igazi Long John idejéből . Ugyanazt a cimkét kreálták hozzá amivel az 1800-as évek végén megjelent , a whisky azonban tőzegesebb mint a zászlóshajó , a 10 éves . Ha jól tudom , ez 25 ppm fenoltartalmat jelent , aminek egy része ugyan eltűnik a termelési,érlelési folyamat során , de így is szépen reprezentálja a klasszikus idők stílusát . A Ben Nevis visszahozott valami olyan régimódi , nyugat-felföldi stílust ezzel a palackozással , amire például anno a speyside-i Benromach 10 yo kapcsán felkaptuk a fejünket . A Ben Nevis Traditional személyében egy oldschool highlander maltról van szó , kérem szépen . Britannia legmagasabb hegyének környezetében fekvő , japán tulajdonú Ben Nevis újrakreálta alapítója maláta whiskyjét és szép csendben olyan karaktert tart fent ezzel a fura palackozással , ami egy elveszett időt csempész vissza a jelenünkbe a whiskys poharunk segítségével . Így néz ki ez furcsa , furcsa palackozás :

A whisky 46 % -os alkoholtartalommal jelent meg . Illatában tele naturális és minerális jegyekkel . Egy távolban izzó boksa füstjének korma, kevés földes jegy . Ezek keverednek eyg picit kesernyés narancshéjjal , talán vérnaranccsal . Olajosság , viaszosság. Nagyon régimódi de cseppet sem befáradt . Közepesen testes ,ízében egyszerű . Kis csokoládé, kis narancs, óvatos de felismerhető füst , a lecsengésében pedig egy kis herbális kesernyésség. Egy padlás nyirkos porossága . Sherry hordóra emlékeztető száraz gyümölcsösség .  Le a kalappal ! Old school , nem tudok mást mondani .Nem kimagasló , de aki fogékony erre a kissé dohos világra , kedvelni fogja.

A 10 évest is kóstoltam a standnál , csak összehasonlítás képpen , de arról továbbra is az a véleményem , hogy egy kicsit tucat , semmitmondó . Ezek után viszont érdeklődve fordultam a többi palack felé . Kezdtem a Ben Nevis 15 Year Old Single Cask butellájával . Tizenöt éves single cask Ben Nevis , OB palackozás , 57.3 % -os alkoholfokkal . Jól hangzik és valójában nincs is vele baj , de valahogy ez a hordó nem hozza azt , amit vártam naivan a Traditional után . Kicsit jellegtelen,az egyetlen jellemzője a sherry érleléseknél felbukkanó gumis-szulfuros,gyümölcsös szárazság .

Ben Nevis 10 Year Old White Port , 56.4 % . Tíz év fehér portóis hordóban , single cask kiadás . Kicsit monodimenzionális , mást nem is várhatnánk . Hozza a portói fehérborok aromáit . Mellete krémesség , keksz ,muskotályos zamatok . Izmos, malátás ,olajos . Rendben van .

Ezután jött a Ben Nevis 21 Year Old Ruby Port . Ez a whisky 13 év után még eltöltött 8 évet ex-ruby port hordóban , alkoholerőssége 59.8 % -os . Ebből vajon mi lesz ? A színe pazar . Pink , vérnarancs (rubint,hogy stílszerű legyek) árnyalatok . Igazán fura, néhány Laddie boros érlelésnél láttam ennyire intenzív színeket . Nagyon szép . Ebben aztán minden benne van , amit egy portói érleléstől várhatunk ! Az említett szín után ott a whisky alapereje , illatában és ízében is hozza a fűszeres , édes mediterrán borok és az erős, nyers skót párlatok összes, pozitívumként emlegetett aromáját . Nehézkés édesség , tanninos élesség , piros bogyósok , gazdag eperlekvár , bors . Az ereje fel sem tűnik , természetes az egész , itatja magát. Melengető ,még épp kellően szirupos és tölgyes . Ez egy igen szép ital !

 

Mintha a sors rendezte volna , a Ben Nevis melletti asztalra egy másik, a tradicionalitást az énképében hordozó cég , a Gordon & MacPhail foglalta el . Róluk elég a név , mindenki ismeri kikrők van szó , mit képviselnek és milyen szinten . A standjukon a Connoisseur’s Choice új formájú, ablakos , ” konzervdoboz ” stílusú csomagolásában pár szintén alulértékelt, de szép históriájú lepárló maltja . Teaninich , Mannochmore , Benrinnes , Ledaig . Mellettük egy potens Ardmore és a saját lepárlójuktól , a Benromachtól, az új csomagolású tíz éves . Utóbbival kezdtem , továbbra is hozza az ismert minőséget és aromákat , régi stílusú malátawhisky modern megjelenéssel . Ez a palackozás régen is nagy sikereket ért el és ha ezzel a csomagolással újabb , fiatal rajongókat bírnak vásárlásra, akkor nagyon fogok örülni , mert az ifjúság a Benromach 10 által nagyon jó , igényes alapot fog kapni. És ha ennek egy ilyen modern megjelenés az ára, legyen ! A fentebb említett G & M palackozások közül megemlíteném a Mannochmore markáns lecsengését  egy kis antik füstösséggel , és az Ardmore sherrys jegyekkel , domináns fűszerességgel és határozott tőzegességgel kiálló whiskyjét .

A következő két pultnál is jól ismert whiskyket találtam . Ezeknek se a minősége , se az ismertsége nem kérdéses.  Tőlük sokkal inkább elviselhetőbbnek tartottam ezt a tulajdonképpeni ” unalmas ” felhozatalt , mint pl a Diageo kiállítottjaitól . De mint írtam , a Diageoba az ember már rutinból ” belerúg ” . A Burn Stewart Distillers alig egy évvel van túl az új tulaj érkezésén , de a dél-afrikai Distell stabilitása már érződik a Burn Stewart malt brandjeinél . Igaz,ez főleg eddig a Bunnahabhain kapcsán és elsősorban a Feis Ile környékén volt szemmel látható , de a szakmán belül már érezhető , hogy a Bunny és társai jó kezekbe kerültek . Talán még egyfajta átmeneti időszak ez , ezért tényleg csak a vezető maltjaik voltak kipakolva , úgy mint a Bunnahabhain 12 , 18 éves , a Deanston 12 és a Tobermory -Ledaig páros tíz évesei . Na meg persze a Black Bottle . A Ledaigba belekóstoltam , ugyan az , mint volt . Gázolajos, erős, nyers, fanyar, savanykás tőzeg . Kicsit mono . Nem lesz – hisz sosem volt az – a Ledaignak könnyű megtalálni az igazi helyét , identitását a mai single malt piacon . Egyre inkább jobb minőségű és érdekes, fiatal tőzegelések jönnek ( lásd anCnoc ) amelyek alapkarakterei több izgalmat tudnak belecsempészni az éretlen , tőzegelt párlatok nyersségébe mint a Ledaig , ami önmagában csak ezt a nyers karaktert hozza . Nem rossz , ellehet iszogatni ha valaki épp erre van hangolva egyébként . De messze van a minőségileg értékelhető szinttől . És ha a Ledaignak nem egyszerű , akkor a lepárló nevét viselő  Tobermory malt még inkább megszenvedi azt ,hogy nehezen lehet neki housestyle-t adni . Márkaépítés tekintetében próbálkozások már vannak , elég a tavaly bemutatott 40 éves Ledaigra, vagy a látogatóközpontban elérhető , szép megjelenésű pedro ximinez finisekre gondolni ( Tobermory 19 év , Ledaig 16 év ,mindkettő tíz év px finissel ). A Deanston ugyanez pepitában . Náluk már a Distell érkezése előtt elkezdtek virgin oak , meg ökopalackozásokban gondolkozni , ott a látogatóközpont , jól vannak beárazva a maltjaik , de sok egyéniség nincs benne . Őszintén szólva a Burn Stewart főleg a blendjeire koncentrál -Scottish Leader, Black Bottle – malt whiskyként igazi jövője csak a Bunnahabhainnak van ebben az istállóban.

A másik ismert-elismert-de -kicsit-uncsi standon, a Moet-Hennessey óriásai , a Glenmorangie és az Ardbeg trónolt . Amennyire két elképesztően kreatív márkáról beszélünk , a modern single malt whisky piac vezető innovációiról, annyira egyszerűen letudták a kiállítást . Ardbeg 10 , Uiegeadail , Corryvreckan , míg a Glenmorangie képviseletében Original , Lasanta , Quinta Ruban . Te jó ég . Ennél a Glenmotól többet várnánk már . Az Ardbegek okés , ők eleve ezt a három maltot viszik , a limtáltjaik meg nem fesztiválokon fognak pipiskedni . De a Glenmorangienak olyan whiskyjei vannak mint a 18 éves , az Astar , Signet , Ealanta, Companta ,Finealta , stb. Rendben, hogy ezek szintén egy prémium kategóriába emelt kiadások , de azért ez így karcsú volt . Az elmúlt hetekben turbózták fel az amerikai piacokra a réginek nevezhető érleléseiket ( Lasanta, Nectar d’ Or  ) , sőt, talán a portói érlelések reneszánsza még a Quintát is ismét felhúzhatja. Amikor azt hinnénk ,hogy ideje lesz leváltania ezt az alaphármast a Glenmorangienak , lehet ,hogy pont akkor fogják kicsit ráncbaszedni őket . Bárhogy is , ideje lenne valaminek már . Én elvagyok ugyan Private Collection tagjaival , de szívesen látnék egy friss Glenmorangie alapsort már . Tiszteletből jártam náluk is , aztán tovább .

Mellettük ismét egy nagy név, amelyik mára inkább a csendességet választotta . A Glen Moray ezen csendesebb periódusában is egy hatalmas brand , főleg a francia piacokon , a dél-európai részeken és Amerikában . A háttérben azért ők is melóznak ,komoly pénzeket használnak fel a lepárló fejlesztésére ahol az egyik legszebb látogatóközpont is sokat tesz az ismertségért és persze a profitért . Szinte ugyanazzal a sorral jöttek idén is a kiállításra mint tavaly . Glen Moray Classic, Classic Port , 12 yo , 10 yo Chardonnay , 16 yo . Plusz a Glen Moray 25 Year Old Portwood Finish . Nagyon szép egyensúly , letisztult aromák . Komplex élmény a tölgy fűszerességével , az édes gyümölcsös jegyekkel , vaniliával, fűszeres tejcsokival és boros jegyekkel . Nagyágyú  a könnyedebbik fajtából .

Jól illeszkedett ebbe a kiállítói szekcióba a Compass Box a maga blendjeivel . A minőségi keveréseiről ismert cég asztalánál ismét ismerős , Celine Tetu kisasszony. Ő még anno az Arrannal járt Pesten a Whisky Show egyik első rendezvényén . Illendően elkortyoltam pár magas tisztaságú blended maltot nála ,de főleg Budapestről beszélgettünk. A sor ismert , Spice Tree , Oak Cross, Great King Street , Peat Monster ,etc. Azért kár , hogy a Generális túl elit , hogy fűnek-fűnak bemutassák…

Most jönne a tegnapi beharangozóban ígért rész a vagány kis Kilchoman maltokról , de azt hiszem jobb ha most abbahagyom , látva mire vezetett ma reggeli kisebb grafomániás rohamom . Mára ennyit , holnap a befejező részben már biztosan Kilchomanok , BenGlenDronach triumvirátus , egy pilanat amikor elszégyeltem magam , szép Tomatin stand , a nagyon várt Springbank stand , egy nagyon jó Douglas Laing session , pár egyéb palack és a látogatás összegzése . Ha még bírjátok szemmel és idővel…