whisky

Goldenblog 2011-A whisky blog ismét a jelöltek közt!

Elrajtolt az idei Goldenblog!A tavalyi év nagyszerű és jóleső eredménye után a The Maltbank Herald,a skót single malt whisky magyar blogja,a kulturált és minőségi italfogyasztás képviselője ismét versenyben!

A jelölések már elkezdődtek és egész hónapban tartanak.Idén már elég volt egy ajánlás,hogy az adott blog felkerüljön a későbbi versenylistára.Szerencsére ezt a jelölést a Maltbank Herald az első napon abszolválta,innen is köszönet a jelölőnek.Jelölni tehát már nem kell a blogot.A következő pont ahol szükség lenne Rátok,az augusztus 8.-a,amikor is elkezdődik a jelölt blogok közt a versengés a szavazatokért.A Maltbank Herald a tavalyi kategória szerint lett jelölve idén is,azaz az Életmód blogok szekciójában fog iparkodni.

A Goldenblog 2011 honlapján írnak a szavazás menetéről is:

“A szavazás augusztus 8-án reggel (szintén 7 óra 7 perckor) indul és 21-én éjfélig tart. Újdonság idén, hogy minden kategóriában két (egy szakmai és egy közönségzsűri) nyertest hirdetünk. Mindenki szavazhat minden kategóriában, viszont szavazni csak Facebook-belépéssel lehet.

A szavazás indulásakor fent lesz az összes induló blog. Ezek közül egyet, az általatok legjobbnak véltet kell majd kiválasztani. Fontos, hogy kategóriánként csak egy szavaztot adhattok le. Tehát a szavazás során összesen 9-szer szavazhattok: mind a 9 kategóriában egy-egy blogot.”

Vagyis augusztusban amikor belépsz a Facebookra,szánsz a Goldenblogra és a Maltbank Heraldra pár percet,keresd a szavazási opciót majd és kérlek voksolj a magyar whisky blogra!

Hogy miért lenne fontos,hogy a Maltbank Herald kapja a szavazatod?Mert hiszem,hogy egy blog sikere nem csak a szerzőjé.Még csak nem is az azt olvasó embereké.Egy tematizált blog sikere hatalmas lökést adhat az adott témának is.Esetünkben a skót single malt whisky kulturált fogyasztásának.A Maltbank Herald sikere tehát segítheti egy világszínonalú ital és az azt körülvevő igényes réteg fejlődését.Ilyen sikerre pedig -mint a blog szerzője és a whisky fogyasztója-mindig kivagyok éhezve:))

Hogy mit jelentett a tavalyi 8.hely nekem,a blognak és milyen gondolatokat erősített meg bennem?Most újra közlöm az akkori bejegyzést,ami a Goldenblogon elért eredményre reagált.Bízva abban,hogy idén is számíthatok Rátok,olvassátok továbbra is a blogot,kérdezzetek,beszélgessünk és augusztusban SZAVAZZATOK!!:))

“Nyolcadik hely a Goldenblogon! (2010.07.30)

A Goldenblog 2010 Egészség-Életmód kategóriában a Maltbank Herald a 8.helyezést érte el!Köszönet minden olvasónak,annak aki nevezte a blogot és később zsűrizte,értékelte azt!

Kékesi Zsuzsa,Life&Style:

“A whisky-fogyasztás kultúrája, történelme elképesztően gazdag, bár Magyarországon kevesen ismerik még. A blog írója tökéletesen képben van a témában, a blog designja, hangvétele pedig hűen tükrözi a whisky-t körüllengő hangulatot.”

Belelapoztam a tavalyi kategóriák tizes listáiba és úgy tűnik,hogy se tavaly,se idén(2009,2010-szerk.) az eddig lezárt kategóriákban,beleértve a gasztroblogokat is egyetlen tematizált alkohollal,itallal foglalkozó blog sem szerepel.Se boros,se pálinkás,se egyéb.Az idei évben az emlitett kategóriában szerepel a Látens Iszákos blog 9.helyen.Így,remélem nem félreérthető módon és helyes infók alapján talán kimondható,hogy a skót single malt whisky magyar blogja,a Maltbank Herald az elmúlt évek legjobb eredményeit érte el az italkultúrával,alkohollal foglalkozó blogok közül!Persze tudom,hogy rengeteg olyan bor blog létezik amelyek napi több ezres látogatottságukkal,kivételes szakmai hozzáértésükkel egy más kategóriát jelenítenek meg az italozásról a neten is tájékozódó olvasók körében.Amiért azonban lényegesnek tartom kiemelni ezt az eredményét a Maltbank Heraldnak,az az,hogy újabb lépéssel “beljebb” került a skót whisky a magyar fogyasztók érdeklődési körében.Az idén áprilisban(2010.április-szerk.) először megrendezett budapesti Whisky Show utáni posztban már fejtegettem,hogy egy ilyen esemény ilyen színvonalon nem csak a szervezőkre hanem a fogyasztókra is nagyobb felelősséget tesz.Igen,felelősséget.És nem a mértékletes fogyasztására vonatkoztatva.De tartom,hogy legyen az skót,magyar,francia,norvég,lengyel ,akármilyen nemzet saját,hagyományokon alapuló itala,fogyasztóinak “felelőssége” életben tartani a sokszor évszázados,évezredes tradiciókon alapuló termelést,magát az italt.Elérni a lehető legjobb állapotot a természet és a fogyasztó közt.Ismerni és kiteljesiteni a fogyasztási kulturát,Ismerni az iparág hátterét és népszerűsíteni az italt..Élvezni a tökéletességre törekvő alkotásokat ahol az emberi szaktudás és a természet együtt manifesztálódik egy ital formájában.Ehhez pedig szükség van egy dinamikus,tájékozott szubkulturára.Ahol szakemberek és amatőrök ismerkednek a whiskyvel,egymással.Akik merik,tudják élvezni az életet.Sajnos az anyagi lehetőségeink,nekünk magyar whisky kedvelőknek erősen elmaradnak a pár száz kilométerrel nyugatabbra élőkétől.Így értelemszerűen nehezebb kialakitani egy friss,hatékony,tájékozott,erős fogyasztói közeget.Szerencsére a magyar whisky szakbolt,a szesziparban dolgozó szakemberek,a magyar whisky klub biztató eredményekről adnak hírt,tényszerűen ennek kiteljesülése volt a show áprilisban.Aki valaha kóstolt whiskyt,főleg single maltot ,az tudja micsoda élmény.Egyedül,társaságban,oktatva és tanulva,bárhogy.A skót whiskyipar óriási eredményeket ér el a tudatosan épülő,szervezett whisky kóstoló társaságok által.És a viszony nagy részben korrekt.Ezek a klubok,csoportok,fogyasztói rétegek,hálók,közösségek adják a single malt whisky dinamizmusát.Ezekhez a rétegekhez lassan három évtizede eljutnak naprakészen a legújabb palackozások,a klubok saját palackozásokkal bírnak,kialakult egy hatalmas és komoly gyűjtőréteg,szakírók,fanatikusok.Manapság már előfordul,hogy egy-egy lepárló ezekkel a spontán kialakitott fogyasztói rétegek véleményéhez igazitja a termékeit.Sokszor egy-egy márka saját törzsvásárlóit tömöríti egy saját maga megszervezett klubba.Ezek a klubok néha elérik a több százezres létszámot,szerte a világon.Ők azok akik egyfajta előszűrőként,lojalitásra épülő rajongásukat a lepárlók által kihasználva elsőként kóstolhatnak egy-egy új palackozást.Kiváltságosok és egyben fontos részei annak az üzleti folyamatnak,amely több száz éves tradiciókat tart életben a mai világ keretei közt.Az élet vizének tradícióit.Belevonja őket a termék végleges kialakitásába.A termelőtől azonnal a fogyasztóhoz kerül a produktum,éljen bárhol is a világon.A legaktivabb közösségek a holland,belga,német,skandináv közösségek.Fesztiválokat,showkat,vásárokat,körutakat szerveznek,kitermelték a skótoknak azokat a szakírókat,ítészeket akik ma a vélemnyformálók krémjét adják.A közel-keleti,kelet-ázsiai,japán piac a skót whiskyt Skócia gazdaságának három alappillérének egyikévé emelték.A BRIC országok,azaz Brazilia,Oroszország,India,Kína óriási whisky boom-ot generálnak hatalmas piacukkal és a whisky mint státusszimbólum épül be a legdinamikusabb gazdasági potenciált felmutató országok társadalmába.

Nem csak azért jó dolog valami olyasmivel foglalkozni aminek láthatóan,érezhetően része vagy mert láthatod és érezheted annak fejlődését,eredményességét a mindennapjaidban.Azért is mert iszonyatosan sokat lehet tanulni belőle.Biztos vagyok abban,hogy ha megpróbáljuk lefaragni a lemaradásunkat a németalföldi,skandináv whisky szubkultura mögött azzal nem csak azt érjük el,hogy  a világ egyik legnagyszerűbb italát élvezhetjük a megfelelő minőségben Magyarországon hanem kialakulhat egy olyan réteg akik a magyar nemzeti kincs,a pálinka jövőbeni erős fogyasztói rétege is lesz.Erős kapcsolatokkal egy képzett,igényes,újdonságokra nyitott és fogékony alkoholfogyasztó,európai és egyéb réteg felé akik ma a whisky mögött állnak.Akik képesek gazdasági pillérré emelni egy ország termékét.Mert ezek a párlatfogyasztó közösségek anyagilag is készen állnak a pálinka megismerésére és ízlésükkel hatni tudnak a magyar pálinka nemzetközi karrierjére is.De ehhez kellenek a magyar tematizált,kulturált italfogyasztást népszerűsítő blogok.Tanuljuk meg,hogyan építette fel a whisky a maga virtuális paradicsomát,hogyan írnak kóstolási jegyzeteket a világ minden nyelvén a skót életvízről.Aztán másoljuk le pálinkával.Követni fognak minket,garantálom!

Persze nem azért kell skót whiskyt inni és arra pénzt költeni,hogy majd egyszer ebből jól jár a magyar pálinka,a magyar gazdaság.Azért igyunk skót single malt whiskyt mert jó.A világ egyik legjobb itala.És azt vallom,hogy skót single maltot inni az egyet jelent a minőségi alkoholfogyasztással.A skót single malt whisky szinonimája a minőségnek,az igényességnek,a kulturált italozásnak.Erre pedig nagy szükségünk van.Nem csak gazdasági értelemben.Mert nem az a baj ha az alkoholfogyasztás a társadalom része.Hanem ha annak problémája.Én azért, és úgy dolgozom,hogy elvárják tőlem a felelősségteljes alkoholfogyasztásra való figyelemfelhívást,a minőségre való törekvést,az ismeretterjesztést,az eredményességet.Én a skót single maltot választottam magamnak.De szívesen látnám ha a magyar szeszblogoszféra tele lenne tematizált tequila,vodka,konyak,stb blogokkal.

Nagy dolognak tartom ezt a 8.helyet a Goldenblog szavazáson.Különösen így utólag,az elsőre furcsának tűnő egészség-életmód kategóriában elérve.Biztos vagyok benne,hogy ez az eredmény az úton egy újabb lépése egy közösségnek amelyik megmutatta a magyar italkulturában az oroszlánkörmeit a pesti Whisky Show-val.Mert ők olvassák a Maltbank Heraldot,nagyrészben bizonyára ők szavazták “fel” a nyolcadik helyre a blogot.Köszönet a magyar whiskykedvelők közösségének és köszönet  mindenki másnak aki olvassa a magyar whisky blogot,aki elfogadja az ajánlásaimat,aki kérdez és aki véleményt mond.

Slainte Mhath!”

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s