whisky

Egy új és egy első Glenfiddich

 

Végre újra a whiskykról szólnak az infók a Glenfiddich Distillery tájáról . A szerencsétlen eset és a PR cég lecserélése után legutóbb már meglebegtették az Álmok Hordója nevű új kiadást a lepárlótól , most pedig megtekinthetjük két olyan maláta whiskyjüket , amik a cég büszkeségei évek óta . Mégis van bennük valami újdonság .

A címben szereplő első jelző a Glenfiddich 21 Year Old Gran Reserva -t illeti . Egészen pontosan annak csomagolását. Mert új külsőt kapott  a szarvasvölgyi lepárlónak ez a nemes maltja . A részleteket illetően a legszembetűnőbb , hogy egyfajta sub – branding formában, az új dobozon  nagyobb szerepet kap a ” Gran Reserva ” név, ezzel is tovább hangsúlyozva a whisky kiválóságát. Az új doboz színe elegáns, mély burgundi. Egyfajta nonfiguratív minta veszi körbe és emeli ki ezáltal a Glenfiddich nevet a dobozon. Ez a minta megjelenik a palackon is , kisebb formában . A luxuscsomag tartalmaz egy kis füzetkét a 21 éves Glenfiddich-ről és a lepárló történetéről. Természetesen a palackon feltüntették az aktuális lepárlómester , Brian Kinsman szignóját is.

A whisky amerikai tölgyből készült hordóban pihent , majd utolsó négy hónapját karibi rumos hordóban töltötte . Az illatában érett banánt és karamellát idéző whisky domináns karakterei a füge , a toffee és a vanilia édessége, amiket kiemelnek a fűszerek , a tölgy aromái és egy lehetnyi kis füstösség .

Ő volt tehát az ” Új ” . Az ” Első ” pedig egy olyan whisky, amelyik egy prémium sorozat egy darabja. A széria a Glenfiddich Vintage Reserve néven futó single cask válogatás . Azaz, csak eddig volt helyes az, hogy az említett sorozat a lepárló single cask szériája . Idén ugyanis a Vintage Reserve először a lepárló életében egy házasítás lesz . Az évente megjelenő palackozások ebben a sorban, általában a lepárlómester felügyelete alatt , a Glenfiddich innovatív marketingje révén mindig érdekes kiválasztási procedúra után kerülnek palackba . A felkért tesztelők közt szerepeltek már szakújságírók , bloggerek , a lepárló alkalmazottai , akik az előre kiválasztott hordókból emelték ki közös döntéssel a nekik tetszőt. Ez lett aztán az év Vintage Reserve kiadása . Most a Glenfiddich márkanagykövetei ültek össze Brian Kinsman vezetésével és három , már házasított , azaz különböző korú , alkoholerősségű és különböző érlelésű Glenfiddich hordóból választották ki a legújabb Vintage kiadás whiskyjét . Legutóbb a Snow Phoenix kapcsán láthattuk ,kóstolhattuk , hogy ezek a házasított Glenfiddich maltok igazán nagy meglepetést tudnak okozni . A Snow Phoenix például remek whisky volt . Hasonló metódus után a Vintage sorozatba választott hordókból az 1974-es datálású lett a befutó . Ez a whisky illatában vaniliás és gazdag tölgy karaktereket vonultat fel , mélyebb illatolás után azonban színesiti az élményt egy kis fahéjas , szerecsendiós, narancsos felhang is . Ízében hangsúlyosabb a tölgyesség , a tanninok de a vaniliás édesség mégis uralja a whiskyt .

A márkanagykövetek az egész világon azért dolgoznak , hogy bemutassák a rajongóknak , miért is nagyszerű a Glenfiddich és , hogy a kissé unalmas alapkínálat ellenére igenis nagyszerű whiskyket készítenek a lepárlónál . Most ezek az emberek leültek és kiválasztották , hogy szerintük melyik a jelenlegi legjobb Glenfiddich . Ezúttal 1974-ből választottak . Márpedig nekik illik hinni , hiszen ezúttal nem egy kész terméket kell eladniuk , hanem ők mondhatták meg, mi legyen a termék .

És azonnal egy történemi whiskyt kreáltak . Az első házasított Glenfiddich Vintage  maltot .

 

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s