whisky

A legidősebb fiú – anCnoc 1975 Vintage

A mesékben mindig a legkisebb fiú  a főhős ,ő próbál szerencsét és jár sikerrel . A Feketedombon máshogy szól a történet . A Knockdhu Distillery eddigi legidősebb malátawhiskyjét mutatta be január végén . És elég szép sikerek elé néz a palackozás .

Alig pár hónapon múlt , hogy nem hívhatjuk simán negyven évesnek ezt a whiskyt . 1975-ben kerültek hordóba azok a párlatok amelyeket 2005-ben hasonló vintage jelöléssel a Knockdhu már megjelentetett és az idei adag – pontosabban a tavalyi , hiszen 2014-ben palackozták le az 1590 darabot belőle – valószínüleg ugyanazokból a hordókból lett válogatva . Összesen három  amerikai tölgy és spanyol sherry tölgyhordó lett megcsapolva, csakúgy mint tíz éve . A whisky a lehető legtermészetesebb módon került palackba ,tehát non-chill és színezékmentes , ahogy az ma már alap elvárás jobb helyeken . Az erőssége 44.2 % -os . A tíz évvel ezelőtti kiadás 50 % -kal lett megjelentetve , ami bizonyára nem lehetett hajszálpontosan ötven fokos , valami icipicit korrigálhattak rajta ergo láthatjuk , hogy egy évtized alatt milyen sokat vesztett erejéből az ital . Fáradnak a hordók , még 4.2 % és már whiskynek sem lehet majd hívni .

Kész szerencse , hogy az anCnoc kijött ezzel a cuccal . Mondhatjuk az utolsó pillanatban . Ébenfa színébe borostyán ragyog bele , illata gazdag és hívogató.Fűszeres aszaltgyümölcs és krémes vanília édessége,kandírozott narancshéj, zöldalma frissessége,vágott virágok .Kóstoláskor testes , intenzív és összetett.Gyümölcstorta , ragacsos karamella és bőr , majd méz és citrom , végül megtelik és lecseng élénk fűszerességgel , földes mazsolás édességgel .

 

75

 

Elegáns mind a megjelenése mind a tartalma , könnyed és letisztult a korához mérten kellő energiával . Az ára 300 font , ami a mai viszonyok közt korrektnek is nevezhető . Egy közel negyven éves whiskyről beszélünk , limitált kiadással és nagyon úgy néz ki az alkoholerősségéből kiindulva , hogy utoljára ezekből a hordókból .

Persze az idő nem áll meg , ahogy a munka sem a lepárlóban . Nyilván évről évre közelebb kerülünk majd egy újabb és még idősebb kiadáshoz. De 1975 jó év volt .

Tudnék róla mesélni…

 

 


 

 

One thought on “A legidősebb fiú – anCnoc 1975 Vintage

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s