whisky

Quo Vadis Laphroaig ?

Egy kétszáz éves szeszfőzdéről , Isle of Islay szigetének legnevesebb képviselőjéről annak évfordulójára méltató cikket illik írni . Ehhez most nem érzek nagy motivációt . Nem azért mert bármi bajom lenne velük vagy a whiskyvel amit készítenek . Ahogy korábban az Ardbeg kapcsán ( ami egy kétszáz éves szeszfőzde , Isle of Islay szigetének képviselője aminek évfordulójára méltató cikket kellett volna írni ) most sem tudom nem észrevenni azt , hogy sajnálatos módon épp a szemünk előtt kótyavetyélik el egy kiváló lepárló renoméját . Quo Vadis Laphroaig ? Hová tartasz Laphroaig ?

2011 -ben hosszú évek sikeres tulajdonlása után a Fortune Brands nevű amerikai nem-szakmai befektetőcsoport egy belső üzleti vita és átalakulás,portfolió tisztítás után kiszervezte a háztartási gépekre ,golflabdákra specializálódott üzletágai mellől a szeszipari befektetéseit , az akkor a legnagyobb márka nevét viselő italcsoportot, a Beam-et . Megalakult a Beam Inc.,amelyik elsőre egy roppant potens vállalatnak tűnt a maga alá szervezett márkákkal ,úgy is mint a Jim Beam , Maker’s Mark , a Courvoisier konyak , a Teacher’s scotch blend vagy épp a Laphroaig .A bennfentesek már akkor tudni vélték , hogy a szeszipari üzletágra való fókuszálásról szóló magyarázat mögött tulajdonképpen annyi állt , hogy sokkal könnyebben tudtak nagy pénzt szerezni neves márkáikért szakmai befektetőktől mint ha azt bent tarják egy holdingban lakatokkal,füstjelző berendezésekkel, golflabdákkal együtt. Nincs is ezzel baj , ez az üzlet ( ahogy az is sima logika volt amikor 2005-ben a Fortune Brands a Pernod Ricarddal karöltve az akkor még Allied Domecq néven futó később ilyen-olyan bevásárolgatások kapcsán Diageová váló cégtől megvásárolt egy 25 márkából álló párlat és bor csomagot , hogy egy évvel később eladja a bor brandeket minden egyéb infrastruktúrájukkal együtt )

A Beam Inc. tehát kiszakadt a Fortune Brands kötelékéből , hogy alig egy bő évvel később megvásárolja a Suntory . Igen , jól sejtitek , valószínüleg a Suntory már a kiszervezésnél képben volt hacsak nem pont ezért lett anno sürgős az átszervezés. Kivárva a “gyászévet” a japánok rámásztak a jenkikre és megb…akarom mondani megvették a Beam Inc.-t . Pontosabban egyesültek, így szebb. Létre jött a Beam Suntory .

Skót whisky irányból megközelítve a Beam Suntory , ami ezzel az egybeolvadással a világ harmadik legnagyobb szeszipari vállalata lett tulajdonolja jelenleg a Morison-Bowmore skót diviziója alatt a Bowmore , Auchentoshan és Glen Garioch single maltokat , míg a Beam részéről a hozomány a Laphroaig , az Ardmore és a Teacher’s blend volt .A Suntory mint anyacég pedig további olyan neveket adott a familiába a Jim Beam,Maker’s Mark, Courvoisier mellé mint a Hakushu , Yamazaki, Hibiki. Ezek csak a legnagyobb nevek , de lehetne folytatni a Kilbeggannal, Connemaraval,Knob Creek bourbonnel , Sauza tequilaval ( bocs tequila rajongók,tudom..) , az üzletileg nagyon sikeres löttyökkel,pardon likőrökkel mint a Sourz,After Shock és tényleg még sok hasonló másod és harmadvonalbeli pénztermelő márkával.

De mi maradjunk a skót single maltoknál , különösen a Laphroaignál. Mielőtt tovább mennék vessünk egy pillantást egy 1912-es amerikai filmplakátra , a lengyel Sienkiewicz azonos című regényéből készült mozgókép reklámjára.

Quo_Vadis_posterKülönösen hangsúlyoznám azt , hogy vessünk egy pillantást . Mert ez a bejegyzés sem több mint egy pillantás egy aktuális helyzetre. Najó , talán annál kicsit több , visszatekintve is és előre nézve is. Szóval ki mit vesz észre elsö pillantásra ? Egy teátrális alak a a lényeg? Néró aki szaval ? Vagy a tűztengert veszed észre először ? És az mi ? Fenyegetés ,pusztulás vagy a nérói nagyság díszlete ? És a rohanó alakok táncolnak vagy menekülnek? Egyátalán ez Róma vagy egy Rómhalmaz ? A második pillantás néha segít . Vagy épp még több opciót ad és jobban összezavar .

Akkor most már tényleg térjünk rá a Laffira !

A Laphroaig alapmaltja a 10 éves verzió . A vezető Islay malt ,mindenhol ismerik,mindenkinek van róla véleménye .Van aki imádja van aki nem szereti . A Laphroaig 10 Year Old azonban nem csak ezért jó whisky. Azért jó whisky mert jó.Csak így , egyszerűen . Tipikus Islay malt , azzal az imádott-gyűlölt medicinális,maritime jegyekkel,füsttel,tőzeggel együtt. Ott van aztán a sokkal kifinomultabb,lágyabb , had ne mondjam “édesebb” Quarter Cask , a hagyományos érlelés előtt tisztelgő populárisabb kiadás . Ott a Triple Wood ami hasonló logikára épül a maga három hordós érlelési technikájával csak üzletiesebb megközelítéssel a háttérben.Logikus, a nagyobb hordóból több a whisky mint a nyolcadméretűből. Van a 18 éves, a kevés korjelölt , koros Islay whisky egyike ami megmutatja a fiatalabb lakótársai tőzegbrutalitása mellett mi is történhet idővel egy Islay malttal . Sajnos ezt már sokáig nem élvezhetjük . Itt van viszont cserébe a legendássá vált 15 éves rehabilitált kiadása,köszönhetően a 200.évfordulónak . És meg is érkeztünk 2015-be amikor feltehetjük a címadó kérdést ismét. Quo vadis Laphroaig ?

A válasz előtt-ha lesz ugyan – még pár gondolat korábbról . A Suntory vásárlás előttről , a Suntory skót diviziójáról . A Morrison-Bowmore mint a japánok skóciai üzletága a Bowmore,Glen Garioch, Auchentoshan trióért felel single malt fronton. Mind a három malt a japánok alatti évtizedek során sokat vesztett az arcából.Azt hiszem ez a klasszikus japán mondás helytálló esetünkben. Igen, mind a három elvesztette arcát. Mondjuk az Auchentoshannak sosem volt nagy arca, csendben állt a vártán mint az utolsó lowlandi stíl whiskyk egyike ami még megmaradt . A Glen Garioch már érdekesebb , az a whisky egy régivágású highlander volt amíg el nem felejtették hosszú évekkel ezelőtt ezt a régivágású , felföldien füstös karakterét és ott a Bowmore ami a legnagyobb csapást szenvedte el és lett egy igazi,tökös Islay maltból egy “french whore parfum” jelzővel illetett profilú , fura aromákat hordozó rossz irányba haladó whisky. Jött a 2000-es évek amikor a Suntory komoly irányváltásra szánta el magát . Ez első körben azzal járt, hogy egy remek szakembert nyertek meg master distillernek a három malthoz és azzal, hogy később ennek eredményeként deklaráltan housestyle-t váltott a Glen Garioch (lásd Renaissance), bővült és stabilizálta helyét a piacon az Auchentoshan portfolió  és visszatértek az egyszerű , ütős Bowmore maltok.A Tempest sor például . A first fill sherry érlelt ,hordóerősségével ikonikussá vált Devil’s Cask adagok , a ritka jól sikerült, portói hordót kapott Port Cask vagy legutóbb a japán koprodukcióval készült egyedi mizunara hordós variáns . Ezekkel esik egyidőbe nagyjából a Beam Inc.-vel való összeolvadás és kerül a szortimentbe az Ardmore , Laphroaig meg a Teacher’s blend.

És a jelek szerint ez nem úgy néz ki , hogy jót tesz ez utóbbi hármasnak . Még ha az első pillantás mást is üzen . Mi is látszik első pillantásra ? Hogy az Ardmore új külsőt kap , a Traditional Cask egyszerűségét felváltja a Legacy aranyló megjelenése , a 200 éves főzde, a Laphroaig bővül egy standard palackozással az alapsorában meg visszahozza legendás 15-ösét és bejelentik jópár korjelölt Laffie érkezését is. És mi a második pillantás eredménye ?

A Legacy alacsonyabb alkoholfokkal jön ki , hogy aztán pár hónappal később visszavegye egy palackozás a Traditional nevet és annak alkholfokát a travel retailben . Hogy megjelenik egy standard palackozásnak kikiáltott Select ami már nem is meglepő módon ugyan NAS de cserébe a valaha volt legnagyobb csalódás ( hogy finoman fogalmazzak ) a lepárló hivatalos kiadásait tekintve , hogy a Laphroaig 15 year old kiszoritja a 18 évest ,hogy a korjelölt , évfordulóra időzített Laffi cuccok…na itt álljunk meg. Mert itt jön az igazi quo vadis.

Megjelenik a Laphroaig 21 Year Old . Ő az :

32423-549-1

Na,mit látsz másodjára ? Hm ? Igen , ez a palack bizony 35 cl . Fele a normál palackoknak . A Friends of Laphroaig elötti tisztelgés ilyen “kicsinyes” lett . Miközben a travel retail szegmensben egymást érik az ilyen-olyan minőségű tölgyvariánsok An Cuan Mor-tól kezdve a Quercus Alba címkézésig , amikor svéd kompokon sorra jelennek meg portói finiselt Laffie cuccok és a Cairdeas meg a Cask Strength adagok elérhetősége limitált . A “barátoknak” három és fél deci jut . Igaz, az 21 éves . Ami jó. Na de így ??

Folytatom . A napokban megjelent egy új travel retail cucc. Laphroaig 16 Year Old . Ő az :

laph_16yo

Bizony , jól látod. 35 cl . Potom 45 euroért . Most örüljünk egy kicsit , hogy újabb korjelölt OB Laphroaig , aztán picit fusson át a fejünkön, hogy hát ki a kurva anyátokat nézitek hülyének kedves Beam Suntory ? Három és fél decis Laphroaig korjelölés ide vagy oda, évforduló itt vagy ott , drágábban mint egy normál méretű palack az alapsorból ?? És most akkor újra forduljunk vissza a Select felé és kezdjük hangosan minősíteni azt ? Vagy simán fogjuk be mert hát itt a 15 year old, meg itt egy 21 éves, és még a travel retail is 16 évvel korjelölt ? Meg idén még jön egy Laphroaig 32 Year Old. Fel sem szeretnék tenni arról jelenleg kérdéseket…

Megjegyzem , nem ők az egyetlenek . Itt van a Tomatin Distillery egyik legutóbbi cucca . A neve Contrast .Két különböző érlelése egyazon maltnak á lá Kilkerran :

tomatin-contrast-bourbon-and-sherry Ja, ez két 35 cl-es palackocska . Együtt ugyan hét deci single malt de az ára ( 95 font ) kis túlzással fedezi két korjelölt Tomatin normál méretű palackozásának árát . Mondjuk ez legalább kreatív és hasznos innováció de másodjára ez is csak egy lehúzás .

Ez lenne az út ? Tényleg a NAS kiadásokról szóló unalmassá vált viták után készüljünk fel arra, hogy most a mennyiségről kell majd elkezdeni hisztizni ? Vagy hagyjuk magunkat leugatni azok által akik a 21 évet meg a limitált kiadásokat hangsúlyozzák ?

Fogalmam sincs mi ez ami most zajlik . Ha ezt hozta az amúgy ígéretesnek tűnő Bowmore bevásárlás akkor ebben a pillanatban ez így nagy csalódás. Vagy csak szeretné egy elképesztően népszerű Islay whisky kielégíteni a rajongók igényeit és inkább a kevesebb több elvet követni ? Nem gondolom , hogy ezzel arányos viszont az árazás. Értem én , hogy üzlet, meg raktárkészlet hiány , meg tudom, hogy a koros nem jobb de mégis úgy érzem,hogy egy önmaga sikerébe beleszédülő iparág pénztermelő mechanizmusának kezdünk a balekjai lenni.

És pont a Laphroaig . Már a Laphroaig is.

Az apokrif iratok szerinti kérdésre mi szerint  “Domine,quo Vadis ?  ( Uram,merre mégy ?) az evangéliumi válasz az volt : “A hová én megyek, most én utánam nem jöhetsz; utóbb azonban utánam jössz.”

Tényleg ? Hiába látjuk ma már , hogy az elpusztított Róma romjain új világ éledt , hogy a kereszthalál új hitet szült de nem hiszem ,hogy azok akik azokban a változásokkal teli időkben éltek roppant mód örültek annak és vigasztalta őket a tudat , hogy ez nem a világ vége sokkal inkább egy soha nem látott fejlődés kezdete . Bukott ott elég , emberi és kulturális értelemben is. Ma meg mint nagyszerűségekre tekintünk vissza rájuk .Emberekre is, időkre is, alkotásokra is.

Pusztítani kell ahhoz , hogy a jövőnek értéket teremtsünk ? Meglehet . De kurvára nem tesz boldoggá ha a pusztítás időszakában kellene élnem . Már pedig ahogy a dolog kinéz szerte a világban ,minden értelemben , nincs túl fényes kilátásunk.

Már a whisky se az ami. Pontosabban a whisky talán még sosem volt ennyire whisky mint most. Bár a jelek,korok,illatok,ízek mást mutatnak , a párlatok csak alszanak amíg fel nem ébresztik őket vagy épp ki nem rángatják őket a bölcsőjükből . Nem,a legkevésbé sincs magukkal a whiskykkel gond.

A Nérókkal inkább.

3 thoughts on “Quo Vadis Laphroaig ?

  1. Azta….hát erre kellett aludni egyet. Ezt az időszakot kénytelenek leszünk kihúzni a 10 évesnél idősebb korjelölt Laphroiag nélkül (legalábbis én biztosan), ez még egy ok amiért érdemes eltenni néhány palack 18 évest otthonra. Az Ardbeg hír után még ez is, úgy tűnik a leghíresebb Islay maltok ráléptek a végső elk**vulás útjára. Annyira nem tetszik ez az irány, ahogy egyre inkább az ipar és az üzlet szó uralkodik el a skót whisky. Az ember fejében még ott van az a néhány jó 50 körüli elhivatott ember akik a lepárlóban dolgoznak, és örülnek ha megoszthatják a féltő gonddal készített whiskyjüket az érdeklődőkkel és akár órákat beszélgethetnek róla…legalábbis én így képzelek el lepárlót. Ezért igyekszem kiűzni a fejemből a Roseisle lepárló képeit. :) Gondolom ez a dolgok talán így is vannak, de ebből a rajongók 99%-a már semmit nem lát, csak a megszűnő vagy csökkentett mennyiségű korjelölt kiadásokat. A végső döfés talán az lesz amikor az érlelést tényleg felváltja 10-12-18-21-30 és 40 éves whiskyaromák. “Ugyanaz” az íz mint egy 18 éves Laphroaig-nál, csak 19.90-ért!…Brrr.. Remélem elég ember fog elfordulni ezen palackozásoktól ahhoz, hogy a Suntory esetleg elgondolkodjon, hogy nem ez a jó irány. Bár félek, hogy a marketingeseiknek igazuk lesz, travel retailben venni fogják, mert kevés embert érdekel a mennyiség, ha ajándékba viszi, könnyen elfér az ember mellett a gépen, még “olcsó” is volt és 16-21 éves, ez mindenkinek mond valamit. Remek ajándék lesz…
    De azért remélem hamaroson valami Glen Garioch féle ujjászületés tapasztalható lesz majd a Laphroaig-nál is, és azért kíváncsi lennék, hogy Károly hercegnek mi a véleménye erről. ;)

    Kedvelés

  2. Quo Vadis Laphroaig? Ám a kérdés valójában “Quo Vadis Real Whisky” is lehetne. Ha a fenti blog-bejegyzés a Laphroaig példáján keresztül próbál előretekinteni, én ennél a példánál maradva állnék meg egy pillanatra és tekintenék vissza a múltba. De csak azért, hogy talán egy kicsit más perspektívából is értékeljük a jelent és várjuk a jövőt. Előrebocsájtom, hogy közel 20 éve eleinte rajongással, az utóbbi időben azonban némi aggodalommal fogyasztom a Laphroaig lepárló termékeit, de optimista lévén, abban reménykedem, hogy egyszer minden jóra fordul.

    A “whisky”, mint termék, a nemzetközi égetettszesz-piacon már több, mint 15 éve “overperformer”, nem csak az eladási mennyiség tekintetében, de a realizált bevételek szempontjából is. És a piac messze nem telített, a whisky, mint termék messze nem érte el a zenitjét. Visszatekintve az elmúlt 15 évre, a németországi piac példáját véve (ott élek 20 éve, ezt a piacot ismerem leginkább) azt tapasztalom, hogy az akkori és a mostani összehasonlítható termékek árai közel megduplázódtak (pl. az 1990-es évek végén a 10 éves Laphroaig ára 40 DM alatt volt a bolti kereskedelemben, ma 30€ körül van az online kereskedőknél Németországban, hogy megint csak a Laphroaig példájánál maradjunk, de ez az összehasonlítás más brand-ekre is igaz), ugyanakkor a minőség sajnálatos módon nem javult, sőt!

    Álljunk meg egy pillanatra. Mit nevezhetünk “minőségnek” egy whisky esetében. Még ha változó alapanyagokból is készül ugyanaz a megjelölésű pl. “Laphroaig aged 10 years” whisky, esetleg a korábbiaktól eltérő módon folyik a termelés (gyártástechnológia, hordómenedzsment), valószínüleg ugyanolyan élelmiszerbiztos és a műszerekkel mérhető paramétereiben (alkoholfok, tözegelés ppm-ben mért mennyisége, szín, stb.) is hasonló a jelenleg kapható és a 15-20 évvel ezelötti termék. Az ízviláguk azonban még a laikus számára is érezhetően különböző. Innentől jön be a szubjektívítás és az egyéni ízlésvilág. Mert aki a Laphroaig-ot 15 évvel vagy azelött ismerte meg, az csalódni fog a 10 évesben. A kormeghatározás nélküli (“Select”) alapmodellben pedig méginkább csalódni fog.

    De miért változott meg a Laphroaig whisky íze ennyire? Főként: mi az oka annak, hogy szinte majdnem elveszett a rajongói által annyira sokra tartott karakteres, jódos, az átlagnál kicsit tőzegesebb, komplex Laphroaig íz? Engem személy szerint bosszantott ez a helyzet és megpróbáltam választ keresni a kérdésre, hogy legalább magamnak tudjak adni egy logikus(nak tűnő) magyarázatot. Talán ez másokat is érdekel. A válasz megtalálásához elmentem Islay-ra (Islay Whisky Festival “Feis Ile” 2011), ahol más whisky-lepárlók mellett meglátogattam a Laphroaig-ot is. Ott a főzdevezető John Campbell-el eltöltött közös vacsorától kezdve egy alapos lepárlólátogatáson keresztül lehetőségem nyílt sok emberrel beszélgetni és adalékot szerezni az engem foglalkoztató kérdés megválaszolására. A puzzle végül sok apró részletből állt össze. Meglepődve tapasztaltam például a vendégkönyvbe írásomkor a helyi ember reakcióját a “Maga mióta ismeri a whiskynket?” kérdésére adott “Azóta, amikor még a 10 éves Laphroaig alkoholtartalma 43% volt és egy *kicsit* más volt az íze” válaszomra. Értette, mire célzok, de csak a fejét csóválta és szomorúan sóhajtott. Majd később, amikor a gyártási folyamatokban történt változásokat feszegettem, derült ki egy lényeges puzzle-részlet: lévén Nagy-Britannia, ezzel együtt Skócia is EU-tag, a whisky-lepárlókra is érvényesek az EU-s élelmiszeripari előírások. Hiába készül azon a helyen 1815 óta legálisan (elötte már hosszú ideje illegálisan, azaz adót meg nem fizetve) whisky, a gyártási folyamatoknak alkalmazkodni kell az aktuális szabályzásokhoz. Például, élelmiszer gyártásához csak élelmiszer-minőségű alapanyag használható fel.

    Aki járt már Skóciában, annak bizonyára feltűnt, hogy nagyon sok sziklás terület van, amin túlnyomórészt vékonyabb-vastagabb tőzegréteg húzódik. Ezen a hanga vagy a kisebb cserjék, bokrok épp hogy megélnek, a fáknak már nehezebb a dolguk, mert a nem túl mély tőzegrétegben nehezen tudnak gyökeret ereszteni, ami miatt egy-egy vihar után nem ritka a tömegesen kidőlt fák látványa. A szinte napi rendszerességű eső ezen a tözegrétegen keresztül kerül a folyókba és bizony a legtöbb folyó színe a tözegtől olyan, mint a kávé. De a víz nem csak szín- hanem aromaanyagokat is kiold a tőzeges talajból, ami alapanyagként felhasználva természetesen a végtermékben is megjelenik. A whisky-ipar nagyon vízigényes. Ne gondoljuk, hogy az EU-s szabályzás elötti időkben a hagyományos skót whiskyfőzdék vízkezelőkkel tisztították, szűrték, kezelték a vizet. Ahogy más lepárlók, úgy a Laphroaig-nál is egyenesen a lepárló területére folyt a természetes, tőzeges víz és ezt használták gyártáshoz, hűtésre, takarításhoz, de még a fali csapból is ez folyt. Egészen az EU-s szabályzás bevezetéséig, ami gyökeresen megváltoztatta a Laphroaig ízvilágát. (Itt utalnék arra, hogy Speyside is Skóciában van, az ottani talaj is meghatározóan tőzeges és a folyók vize ott is barna, azaz nem is olyan régen a speyside-i whiskykben is általános volt egy nagyon enyhe tőzeges íz, ami a felhasznált vízre vezethető vissza. Ezt a szinte elfelejtett ízvilágot kezdi most egyre több speyside-I lepárló újrafelfedezni – de a speyside-i whiskyk elemzését hagyjuk máskorra és foglalkozzunk most tovább a Laphroaig-gal).

    Az ízvilág változásának persze nem csak a kezelt víz felhasználása az egyedüli magyarázat. Ehhez hozzájárul a megnövekedett termeléssel járó nagyüzemibbé vált hordómenedzsment, vagy a nem saját készítésű, hanem a globális tulajdonos szerződéses malátázó-partnereitől beszerzett maláta, és még több más tényező is.

    Quo Vadis Laphroaig? Hogyan tovább? Hogyan egyensúlyozzunk a megváltozott ízvilág és a globális tulajdonos értékesítési elvárásai között? Miután az oligopól égetettszesz-piacon a Laphroaig is “csak” egy brand, a globális tulajdonos ugyanazt a receptet írta fel, mint a többi brandjének, ill. mint az oligopól piac többi szereplője is teszi a brand-jeivel a rövidebb idejű tőkelekötés ill. gyorsabb haszon-realizálás, végső fokon a “shareholder value” növelése érdekében: hozzál ki kormeghatározás nélküli whiskyt és árazzd kicsit az alapmodell alá. Majd hozzál ki új csomagolásban emelt áras alapmodellt. Fiatalítsd a kormegjelöléssel árult termékek korát (pl. 25 helyett 21, 18 helyett 15, 12 helyett 10, 10 helyett 8 év, stb.), hozzál ki különböző hordófiniselésű terméket prémium árszinvonalon, jelenj meg csak exklúziv értékesítési helyeken kapható termékekkel (földrajzilag behatárolt helyi piacok, duty-free, stb.), jelentesd meg termékedet különböző kiszerelésekben, stb. Ezen tevékenységek túlnyomórészt csak az értékesítés és a bevétel növelése irányában hatnak. És itt merülnek fel a kérdések.

    Mit tesz a globális whisky-ipar a hagyományos ízvilág (“distillery character”) megőrzése és ápolása érdekében?

    Mit tesz a globális whisky-ipar a brand-jei hagyományőrzésének valamint a független palackozókal történő kereskedelem érdekében?

    Csak a globális oligopólok brand-jei jelentik az egyedüli üdvözülést?

    Van-e szerepe a hitelességnek a tudatos fogyasztó termékválasztása során?

    Létezik-e a “real ale” és a “real cider” mintájára “real whisky”?

    A családi illetve kisüzemi vállalkozások esetében ezek a kérdések fel sem merülnek, hiszen az ezen kérdésekre adott válaszok képezik e vállakozások alapját. De vajon, ismeri-e a nagyközönség a mai napig kisüzemi vállalkozásokként üzemeltetett vagy a közelmúltban alapított kisüzemi-lepárlók termékeit és azok ízvilágát? Megkockáztatom, hogy nagyon sokféle ízpreferenciájú fogyasztó talál számára ízletes terméket a kisüzemi termékek között.

    Ahogy a kisüzemi sörpiacon is megfigyelhető, az innovatív kisüzemi “kicsik” pozitívan tudnak hatni a globális “nagyokra”. Remélem, hogy a többszáz-éves múlttal rendelkező whisky-lepárló tulajdonos globális vállalatok rangjukhoz méltóan fognak bánni Aranytojást Tojó Tyúkjaikkal és a mennyiségi terjeszkedéssel szemben teret engednek a szükségesen a mennyiség korlátozásával járó minőségnek, a hordófinissel szemben előtérbe helyezik az egyes lepárlókra jellemző karakteres ízeket. Végül már csak egy mondattal bővíteném a kivánságlistámat: kedves skót whisky-lepárló tulajdonos globális nagyvállalatok, kérlek Benneteket, hogy lobbizzatok az EU-törvényhozóknál a hagyományos gyártási módszerek “újrafeltalálása” mellett. A fogyasztók nagyon meghálálnák.

    Kedvelik 1 személy

  3. Köszönjük szépen Zsolt ! Valóban , a dolgokhoz nagyrészben hozzájárultak az általad felhozot “puzzledarabkák” is .
    És ezekről bizony nem azok az emberek tehetnek akik évtizedek óta dolgoznak a lepárlókban, palackozókban , általában a szakma hétköznapi értelemben vett emberi oldalán .
    Az,hogy egy lepárlót tulajdonképpen ma már egy ember egy számítógéppel irányítja nem csak illuzióromboló de nyilván másabb technológiát vagy standardizált alapanyagokat is igényel. Gyakorlatilag ez egy sima , klasszikus üzleti modell, bizonyos irányból érthető hisz egy Diageo méretű konszern nyilván a saját érdekeit nézi amikor optimalizál. Jelenleg több pénz van a visitor centre látogatókban, a merchandisingban bizonyos lepárlókat tekintve mint konkrétan a whiskyjeikben…
    De persze másrészről meg mennek a maltok a blendekhez, ami éves szinten több milliárd fontot hoz a brit gazdaságnak, világszerte ismerté tete a skót whiskyt,tehát hoz hasznot is a forma amit te is , én is ebben a bejegyzésben valahol kritizálunk.
    Sajnálatos, hogy a lehetőségek a whisky rajongók nagy részének szűkösek ha arról van szó , régebbi vagy csak simán egy minőségibb single cask kiadást szeretnének vásárolni.Anyagi értelemben szűkösek a lehetőségek. És ez pedig igen , az amiről te is irsz. A globális konszernek diktálta elvárásokból létrejött helyzet, aminek isszuk-pontosabban nem isszuk- a “levét”:)
    És még száz irányt felemlegethetnék amiknek van fekete meg fehér megközelítése , hiszen nem minden esetben negatív dolog ha egy lepárló karaktere változik mondjuk vagy halad a korral, akár csak a modern marketinget említem.
    De amíg lehet én is osztom a véleményed.Igyekezzen mindenki a legautentikusabb formájában is megismerni egy-egy malt whiskyt , aztán kialakul egy nagyobb kép mindenki fejében és hogy utána hogy dönt , a “régi” vagy az “új” világ maltja jön e be neki, az meg nyilván egyéni.
    De valahogy áldozni kell arra , hogy minél többet és jobbat igyunk.Jelenleg ezt veszik el az iparági irányok tőlünk . Cserébe Hong-Kong,Tajvan,a Kelet olyan whiskyket kap amit európai ember talán sosem fog élvezni.
    Fura egy világ lettünk:)

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s