whisky

Felállt a Glenturret alapsor

 

Kis túlzással a Highland legtöbb lepárlója önmagát mint Skócia egyik legöregebb szeszfőzdéjeként aposztrofálja, sokszor mantraként az adot whisky cimkézésein , csomagolásán , marketingjében . Nyilvánvalóan azonban csak egy legidősebb lehet . Hogy melyik ez a lepárló az örökké vita kérdése lesz ezért állásfoglalást ebben a mondatban én sem tennék . Az viszont bizonyos , hogy az a lepárló amelyik nagyon is jogosan használhatja ezt a titulust a címkéjén az a Glenturret Distillery .

A tavalyi évben két főzde is 200.évfordulóját ünnepelte . Nem is akármilyen főzdék , Islay két nagyágyúja a Laphroaig és az Ardbeg volt szülinapos . Rájuk szegeződött minden tekintet . Azt majd egyénileg eldönti mindenki megfeleltek e ennek a szép évfordulónak az adott lepárlók tavalyi tevékenységei . Viszont mindkét óriás közel fél évszázaddal fiatalabb mint a bevezetőben említett Glenturret . A Glenturret tavaly 240.évfordulóját ülte és a maguk módján ők is megemlékeztek erről . Sőt , talán nagyobb léptékben is mint a két Islay megabrand . Egy teljes alapsort kaptunk a Glenturrettől 2015 novemberében , először a két és fél évszázados történelmük során.

De mit csináltak ennyi ideig , tehetnénk fel a kérdést, hogy csak most voltak képesek egy alapsort megjelentetni ? Nagyon is sokat ! Méretük és éltes koruk ellenére a Glenturret maltok hasonlóan fontos részei a skót whisky történelmének mint például a szintén agyon hallgatott Ardmore . A példa pedig releváns hiszen amíg az Ardmore a Teacher’s blend szíve , a Glenturret a Famous Grouse éltetője . Igen, az a Famous Grouse . Az amelyik a legtöbb palack blended whiskyt adja el a brit piacon .

A Glenturret Distillery első hivatalos adata 1775-ből való , innen számol a lepárló . Abban az évben a felföldi szeszcsempészek egy csapata elhatározta , hogy egy állandó helyen fog főzőcskézni , ehhez pedig Perthshire megye, Skócia majdnem földrajzi közepe remek lehetőséget nyújtott . Crieff nevezetű helyen állapodtak meg , ott , ahol azóta is áll és dolgozik a lepárló . Az alapításkor a whisky készítése még illegális tevékenység volt , majdnem fél évszázadot kellett még várni , hogy a szeszfőzés státusza rendezett legyen és hivatalosan is elindulhasson a skót whisky azóta is töretlen sikertörténete .

A Glenturret – amelyik “alapításakor” még a Hosh Distillery nevet viselte – 1887-től , száz évvel a csempészek letelepedése után, ezen a néven termel , leszámítva egy szinte normálisnak mondható kis kiesést az 1920-30 közti időszakban . Korábbi tulajdonosai közt szerepeltek a csempészek után magánszemélyek , üzleti befektetők , megtaláljuk a gazdák közt a Remy-Cointreau csoportot ( ők a Bruichladdich megvásárlásával ismét visszatértek a skót whisky businessbe pár éve ) akiknek köszönhetjük annak a látogatóközpontnak az alapjait ami mára mint a Famous Grouse spirituális otthona az egész skót whiskyipar egyik leglátogatottabb és legjobb látványossága . A Remy csoport után üzleti csoportok rajzolták át a befektetői térképet , hogy aztán őket is elnyeljék a mai piacot is uraló cégek, vállalkozások . 1999-ben az Edrington és a William Grant együtmüködve megvásárolta a Glenturret lepárlót is birtokló csoportot , 70-30 százalékos részedesében . A Famous Grouse mint márka és mint látogatóközpont is szárnyal azóta . A lepárló több százezer embert fogad évente, több tíz millió palack blended whiskyt ad világszerte . Hogy fokozzam, a Glenturret még a Guiness Bookban is szerepel,igaz nem a kora vagy teljesítménye kapcsán hanem egy korábbi munkatársa kapcsán . A lepárló házi macskája a világ legtöbb egeret megfogó cicusaként lett regisztrálva a rekordok könyvébe jópár évvel ezelőtt . Megjegyzem, örök kérdés, hogy hogyan tudták ezt hitelesíteni . Nos, én is kiváncsi voltam és vagy nyolc éve egy véletlen kapcsán összefutottam a lepárló egyik legendájával ,a lepárló ex menedzserével aki épp akkoriban ment nyugdíjba és egy unalmas hétköznap beugrott a bárba a Highland közepén ahol akkoriban dolgoztam, meg is kérdeztem . Jellemző módon akkoriban ez jobban rdekelt minthogy egy élő legendával beszélgethettem volna a whisky készítés rejtelmeiről..Nos, visszatérve a cicára, a jószág mindenféle tanítás nélkül a megölt egereket rendszeresen bevitte a lepárló irodájának ajtaja elé és ott kiterítette a dögöket . Aztán egy nap az egyik munkatárs elkezdte számolni és feljegyezni a napi adatokat és ebből idővel Guiness rekord lett . A macska neve Towser volt, 28 899 egeret kapott el a Guiness Book adatai alapján , 24 évesen halálozott el 1987-ben . Őt követte Amber, aki a hírek szerint egyetlen egy egeret sem fogott .Őt kegyelemből megtartották de nagy energiával kezdték keresni az addigra már celebbé nemesedett szépemlékű Towser utódját . A végén komplett castingot tartottak a skót cicusok közt . A selejtezők után egy vörös macska , Dylan aki egy forfari gazditól érkezett és Brooke, egy fekete-fehér glasgowi macsak lett a befutó akik együtt kezdtek el szolgálni a Glenturret telephelyén. Utánuk volt még egy Barley nevű macsek, aki három éve egy télen letélakolt és azóta sem bukkant fel, szükség volt tehát pótolni a legendás munkakörben .Legutóbb 2014 nyarán bukkant fel új jelölt, a nyolchetes Peat nevű cicus lett hivatalosan kinevezve házi macskának . Na ennyit a bulvárról ..

towser3

 

A Glenturret azonban nem csak a kora és a házimacskája vagy épp a Famous Grouse miatt tiszteletreméltó hely hanem azért is mert Skócia egyetlen szeszfőzdéje ahol a mai napig kézzel keverik a cefrét és a visszamaradt draffot is kézi erővel távolítják el . Jogos lenne a kérdés,hogy ha a Famous Grouse milliós kiadásainak szíve a Glenturret, akkor hogyan bírja mindezt összesen öt szakember fizikailag ? Mára a Grouse lelke inkább az Edrington egyéb maltjain nyugszik,úgyis mint a Highland Park , Macallan meg persze egyéb maltok,így nem csak a Glenturretre hárul a híres fajd életben tartása . Ennek ellenére sokáig úgy nézett ki , hogy a Glenturret megmarad egyfajta muzeális névnek mint a Grouse otthona. Malt whisky palackozásként egyetlen kiadása volt hivatalosan évekig, egy 10 éves variáció ami egy korábbi 12 évest váltott a 2000-es évek elején . Az Edrington ez mellett ebben az évtizedben évente kiadott egy-egy palackozást , mint egy distillery exclusive 18 éves, hordóerősségű malt vagy épp egy single cask variáció .

2015-ben aztán megjelent egy igen ritka kiadás Brock Malloy Edition néven. A Glenturret 28 Year Old Single Cask The Brock-Malloy Edition egy 1986 -os lepárlás után hordóba került whisky . A nevét Brock és Malloy nevű egykori Glenturret alkalmazottakról kapta akik huszonnyolc évvel ezelőtt olyan tökéletes hordót raktak össze az akkori Glenturretnek , hogy ahhoz azóta sem kellett hozzányúlni javítás végett . A 328-as számú hordóból közel 240 palackot tudtak kiadni . Ezzel és a korábbi single cask válogatásokkal az Edrington felvállaltan a whiskypiac prémium igényeire reagált . A törekvések , hogy a Glenturret egy igazi kiemelten prémium termék legyen még léteznek . Valljuk be , a lepárló kora,legendája és a kézierős munka és kis termelés ( 340 000 liter per év ) igazán alkalmassá tenné erre a Glenturretet de az Edrington a Macallan és az egyre inkább premizálodó Highland Park mellett nem feltétlenül érdekelt egy újabb emelt kategóriás márkát futtatni. Sokkal inkább egy tradicionális brandet lehetne építeni a Turretből és a jelek szerint le is futtat egy kört ebben a témában a gazda. 2015 végén , ünneplendő a 240.évfordulót és benyomulva egy piaci szegmensbe a meglévő értékeik mentén, a Glenturret egy három elemes alapsorral lép vissza a térképre .

 

gt

 

A három whisky egy évvel a hivatalos kiadás előtt már ismert volt mint egy whisky szaküzletnek készített egyedi sor . Ugyanazok a variációk szerepeltek benne más dizájnnal mint ami most a lepárló hivatalos soraként létezik. Ezek pedig a következők :

Glenturret Sherry Edition – amerikai és spanyol ex-sherry tölgyhordós érlelés

Glenturret Triple Wood – ex-bourbon american oak , ex-sherry spanish oak és ex-sherry american oak érlelés

Glenturret Peated Edition – egy Ruadh Mhor nevű 80 ppm-el tőzegelt párlatra épülő Glenturret . A Ruadh Mhor azt jelenti Nagy Vörös és tőzegelt Glenturretként eddig a Famous Grouse Black Grouse nevű cuccában szerepelt, soha korábban nem jelent meg mint Glenturret Peated.

Mindhárom whisky mint látjuk non-age statement ( NAS) . A lepárló tehát felzárkózott az aktuális trendhez , ami az alapsorok tekintetében nagyjából a korjelölés nélküli, triple wood és tőzegelt verziót is vivő kínálatot jelenti. Önmagában ez így nem is nagyon érdekes . De az , hogy egy kvázi farm méretű , két és fél évszázados lepárló kézi munkaerővel, spirituális otthonaként a valaha volt egyik legnagyobb blended whiskynek, milliós látogatottságú visitor centre otthonaként termel és önálló sort visz mindenképpen tiszteletreméltó és örömteli . És bár a Glenturret nem egy kimagasló maláta whisky azért szégyenkeznie egyátalán nem kell. Klasszikus felföldi karaktereivel és kicsit régimódi stílusával, pláne egy erősen tőzegelt formában jogosan nevezheti magát a highlandi szeszfőzés legitim örökösének .

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s