whisky

A Felföld lágyabb oldalán a Tomatin

 

Az évtizedes whisky piac progresszivitásának az egyik legjobb példája a Tomatin Distillery , pedig a legnagyobb nevek mellett új építésű lepárlók is versenybe szállhatnának ezért a jelzőért . Hogy mégis miért a Tomatinon keresztül lehet bemutatni a bő tíz év fejlődését az az alábbi posztból érthető lesz.

A végső puzzle darab is a helyére került -kommentálták a lepárlóból a márka jövő héten bemutatásra kerülő megújult alapsorát . A megújulás ezúttal a külső változást jelenti hiszen az alapsor italai pár éve már felálltak . Mégis helyénvaló egy folyamat megkoronázásaként értékelni az új dizájnt . A Tomatin bő tíz év alatt a Highland egyik külföldi tulajdonban álló ,egyik legnagyobb kapacitásra képes és hosszú ideig ” bulk whisky” ( palackozás nélkül,nagy mennyiségben adták el a whiskyt ) előállítóból lett egy kellemes malátawhiskyt kínáló és eladott mennyiségét megnégyszerező sikeres főzdévé.

Ma már egy whiskyrajongónak a Tomatin teljesen ismert márka, pedig először csak 2004-ben mutatkozot be hivatalos single malt palackozásként. Akkor egy 12 éves kiadással mutatkoztak be. Az azóta eltelt időben egy roppant tudatos márkaépítés zajlott a lepárlóban. A japán tulajok elöször ráncbaszedték az üzleti struktúrát majd az amerikai piac felé is kezdtek nyitni a nyilvánvalóan kapcsolatukra épülő japán és keleti orientáció mellett . Így tíz év alatt százezerről közel félmillióra emelkedett az eladott Tomatin palackok száma éves szinten. A megjelentetett maltok éves rendszerességgel érkeztek és egészen az elmúlt évekig szinte mind korjelölt vagy vintage kiadások volt. Már a single malt whisky sor alapozásánál felbukkantak olyan italok amelyek 18,25,sőt 30-40 évesek voltak,hirdetve ezt címkéjükön is és rendszeresen érkeztek palackozások a 70-es évekből majd sorban minden évtizedből . A Tomatin nagyon hosszú ideig egy elképesztően jól árazott 30 éves whiskyt is alapsorában tartott ,ilyenekre pedig még a nagyok is csak ritkán képesek. A kezdőital, a 12 éves mellé felzárkózott az alapkínálatba állandó tagként a 18 Year Old , a köztes korjelölést pedig az időnként megjelenő 15 vagy épp 21 éves verzió színesítette . A 2010-es évek elejétől az aktuális trendekre is gyorsan reagált a Tomatin . Jelent meg Decades néven multivintage emlékpalackozás, a 30 éves kivonult az alapsorból , kiadtak egy Cask Strength variációt és persze elkezdődtek a finiselések. A Tomatin kapcsán -mivel az éves kapacitása közel 5 millió liter szesz évente – a döntés ami a harminc éves kivezetése és egy NAS kiadás (Tomatin Legacy ) megjelentetése sokkal inkább jelenti a trendkövetést és gyors alkalmazkodást mint sok másik lepárlóval ellentétben akik egy jól marketingelt készlethiány elfedést végeznek ezen döntések leple alatt . Tulajdonképpen ha akarna , a Tomatin úgy oda tudna verni korjelölt maltokkal a piacnak, hogy csak néznénk. De ők egy fegyelmezettebb, csendesebb, alkalmazkodóbb amolyan igazi japán tempót képviselnek.

A Tomatin könnyed, lágy, gyümölcsös , gabonás-édeskés profilja mellett felépített egy tőzegelt Tomatin almárkát is, az azóta önállóként szereplő Cú Bócan sort . Ez a tőzeges Tomatin a Cú Bócan név alatt ugyanúgy portfóliót épít azóta is, a sorában tudva Vintage kiadást ( 1989 ) , Sherry, Virgin Oak,Bourbon variációt is .

cbt

A legizgalmasabb és hosszú idők óta az egyik legegyedibb projekt is a Tomatinhoz kötődik . 2014-ben megjelent a Tomatin Cuatro széria ami négy, a whisky érlelésben használt ex-sherry hordókra reflektált. Négy különböző 12 éves Tomatin – ugyanazon a napon desztillált  , kilenc év american ex-bourbon majd három év first fill ex-sherry finiselés – jelent meg Fino, Manzanilla, Oloroso és Pedro Ximenez variációban . Egy évvel ezt a négyest követően egy újabb innovatív megjelenés jött tőlük,ezúttal Tomatin Contrast néven igyekeztek bemutatni az ex-bourbon és ex-sherry érlelés közti különbséget. A Contrast egy kis csomagként jelent meg,benne két 3.5 dl-es kiszerelésként a két variáns. A Contrast maltjai hat évjáratból lettek választva ( 1973, 1977, 1988, 1991, 2002 és 2006)

 

cuatro

Tomatin Cuatro , a különböző sherry finiselések bemutatósora

tomatin-contrast-bourbon-and-sherry

Tomatin Contrast , bourbon vs sherry

Az elmúlt két évben a márka építése nem csak az italokra koncentrálódott hanem magára a Tomatin lepárló , a környék, a munkatársak kapcsán is tudatos imázsfejlesztést végeztek. Tomatin Life név alatt fut a pár hónapja bemutatott projekt amivel a lepárló alkalmazottait és a márka értékeit igyekeznek közelebb vinni a fogyasztókhoz kihasználva a kor adta lehetőségeket, a social media felületektől kezdve a klasszikus reklámtevékenységeken át.

Ennek a tudatos folyamatnak az utolsó darabkája kerül a helyére azzal, hogy jövő héten megjelenik a külsejében megújult alapsor. Az új dizájn a Legacy ,12 yo, 14 yo Port finish ,18 yo és Cask Strength palackozásokat érinti. A palack tömzsibb lett ,vállán a ‘The Softer Side of the Highlands Since 1897’ mottó ami egyben a tradicióra emlékeztet az alapítás évével és egyben bemutatja a Tomatin housestyle lényegét , egy könnyed ,lágy felföldi malátawhiskyt.A csomagolás színei a Highland jellegzetes árnyalataival operálnak , jelentős változást jelentenek az eddigi világosabb,élénkebb világhoz képest . A hangsúly a lényegi információkon van a dobozokon,úgy mint kor,érlelés és a non chill filtered,natural colour utalásokkal .

tnew

t18

 

Ismerkedjünk az új imázzsal , hiszen biztos vagyok benne a magyar whiskyfogyasztók a Tomatin karaktereit már jól ismerik . Akár megfog valakit az új dizájn akár nem , ne feledjük , hogy egy igen tudatos tíz év eredményét látjuk  a skót single malt whisky fejlődésének modern szakaszában .

Értékeljük és értsük .

Nagyjából amúgy is erről szól a whiskyfogyasztás .

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s