whisky

Macallan in Lalique Six Pillar Collection – The Peerless Spirit

 

2005 óta dolgozik együtt a Lalique nevű luxus kristály és üvegtermékek világhírű francia alkotócsoportja és a hasonló hírnévnek örvendő skót whisky lepárló, a Macallan Distillery. Az azóta eltelt évtizedben a kooprodukció eredményeként nem csak egyedi és tényleg pazar megjelenésű dekantereket prezentáltáltak , hanem az egyik legjobb Speyside single malt legidősebb készleteiből töltötték azokat meg. Természetesen ezek roppant drágán keltek el whisky aukciókon és jótékonysági árveréseken. Érdemes tehát egy pillantást vetni ennek a két óriásnak a közös munkájára, konkrétan a Macallan Lalique Six Pillar Collection tagjaira, annál is inkább mert ma a Macallan bejelentette a hatodik ,utolsó tagját ennek a luxusszériának.

 

Kezdjük azzal , mit is jelent a Six Pillar ? A Macallan Distillery a 21. század elején komoly imázskampányba kezdett – nem mintha nem lett volna addigra már jelentős elismertsége mind a whisky fogyasztók,mind a gyűjtők és úgy általában a társadalom tetején csücsülő luxus iránt fogékony réteg előtt – és ebben az identitását erősítő programban hat alappillére emelte a Macallan lényegét . A hat elem a The Spiritual Home, a Curiously Small Stills, a The Finest Cut, az Exceptional Oak Casks , a Natural Colour és a Peerless Spirit neveket kapta , azaz ez a hat kifejezés takarja a lepárló szerint mindazt amit a márka akár fizikai akár spirituális síkon képvisel. Nézzük végig az eddig megjelent dekantereket és pilléreket !

 

sp

 

The Spiritual Home

A Macallan központja , spirituális otthona az Easter Elchies House nevű udvarház . Ez a viszonylag egyszerű , 1700-ban épült klasszikus Highland majorság szimbolizálja a Macallan bölcsőjét. A ház neve világszerte ismert a whisky rajongók előt , szerepel whisky nevében és a márka logójában is. Az Easter Elchies körüli birtok közel 160 000 hektár , ennek negyedén a Macallan számára árpát termelnek .Ez az első alappillére annak, amit a Macallan jelent. A Six Pillars kollekcióban ötödikként jelent meg a Macallan Lalique The Spiritual Home . Ez 2014-ben történt , a whiskyről pedig azt tudjuk , hogy  62 éves ( ezzel a valaha volt, eddig megjelentetett második legidősebb Macallan , egy idősebb van jelenleg, ez a 64 éves, fél millió dollárt hozó Macallan Lalique Cire Perdue ) meglepően magas az alkoholtérfogat, 53.1 % -os, hat évtized után ez szép. Összesen négyszáz dekanter jelent meg belőle , darabja £16,000 ( 6.5 millió forint ). A palackon látható JEG monogram az Easter Elchies House alapkövét lerakó John E. Grant kapitánynak állít emléket. Ez a monogram az alapkövön a mai napig látható az udvarház nyugati szárnyában.

 

lalique62SH

lalique62SH2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Curiously Small Stills

A második alappillérje a Macallannek a meglepően kicsi lepárlóüst . Ezekből összesen tizennégy van a lepárlóban, egyenként 3900 literesek , ezzel a Macallan üstjei a legkisebbek a Speyside lepárlói közül. Ezek a kicsi, egyedi formájú rézüstök adják az alappárlat jellegzetesen gazdag, testes,gyümölcsös karaktereit . A kis méret nagyobb érintkezési felületet biztosít az alkohol és az üst rézfelülete közt, ez utóbbinak köszönhetően ezek a jól felismerhető karakterek a párlatban.A Macallan üstjei egyébként a Bank of Scotland 10 fontos bankjegyén is megtalálható ( most így hirtelen tud valaki olyan magyar bankjegyet mondani amin mondjuk egy tokaji hordó vagy bármi hasonló látható??jó,álszent vagyok tudom..). A Macallan Lalique Curiously Small Still név alatt elkészült kristály dekanter 400 példányban jelent meg, 20 000 dollárért árulták. A whisky 60 éves volt palackozáskor, öt ex-sherry butt hordóból származott amiket 1950.november 9.-én és 10.-én töltöttek meg párlattal , az alkoholtérfogata 53.2 5-os volt. A megjelenés éve 2011 .

 

 

macallan-in-lalique-curiously-small-stillsLalique_60_

 

 

The Finest Cut

A harmadik alappillér a finest cut nem feltétlenül csak a Macallan sajátja, gyakorlatilag a desztillálás művészete sokak szerint ez , vagyis , hogy – magyar módra a pálinkafőzés szakzsargonjainál maradjak – mikor és hogyan és mennyi rézelejét,előpárlatot és majd utópárlatot választunk el az értékes középpárlattól. A középpárlat az ami a whisky esetében is a hordóba kerül,ebből lesz maga a whisky. Az előpárlat és az utópárlat olyan anyagokat tartalmaz amik veszélyesek, nem egészségesek és nem tesznek jót a párlatunknak sem. Ezt Skóciában is kézzel végzik, nagy tapasztalatot és szakértelmet igényel. A Macallan mindössze a desztillált mennyiség 16 % -át választja le new make spiritnek, átlagosan 69.8 %-os alkoholtérfogattal . Ez az egyik legkisebb adag a szakmában, de ezzel biztosítják a legjobbak legjobbját, a lepárló karakteres,gazdag ízeit. A Macallan Lalique Finest Cut a széria harmadik tagjaként jelent meg 2009-ben. A whisky alig lépte át azt a hivatalos alkoholtérfogat százalékot amikortól whiskynek nevezhetjük, konkrétan 48.5 %-os abv-vel került kristálypalackba. A whisky kora 57 év volt, a hordók amikből válogatták pedig egy 1950-ben megtöltött American oak sherry butt és egy vatting,  1949, 1951 és 1952 -ből származó first fill sherry butt hordókból keverve.Az ára 15 000 dollár volt , megjelent a szokásos 400 dekanternyi mennyiségben.

fc

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Exceptional Oak Casks

A következő pillér a kivételes tölgyhordó . Ez megint csak nem kizárólagos Macallan adalék , hiszen mint tudjuk a szabály az,hogy skót whisky csak tölgyhordóban érlelődhet. A tölgyfa többnyire spanyol vagy amerikai tölgy, sherry vagy bourbon tárolásra használtak, sokszor új tölgyhordók. A Macallan mindig is híres volt a minőségi ex-sherry tölgyhordós érleléseiről és bár jócskán akadt ex-bourbon hordóban altatott vagy épp sherry-bourbon variációs kiadásuk, a hírnév mégis csak a tisztán ex-sherry érleléseknek köszönhető. A tölgyfa fontosságának dedikált Macallan Lalique Exceptional Oak Cask nevű dekanter 470 palacknyi megjelenésével az egész sorozat “legpopulárisabb” kiadása. Elsőként jelent meg a Macallan-Lalique kooperációban készült sorozatban , a whisky 50 éves .

 

Lalique_50eoc

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Natural Colour

Az egyik kényes kérdés a whisky kapcsán , hogy melyik lepárló használ E150 jelzésű karamellt az italokat színezendő,melyik sem. Bár ezt az adalékot semmi nem tiltja a szakmában és őszintén szólva nem is érezzük az italban, azért mindenki szeretné a lehető legtermészetesebb formájában élvezni a whiskyjét, ezért a természetes szín a Macallan alappilléreinek is kiemelt szereplője. Az 55 éves whisky a második volt a Six Pillars Collection tagjai közül , alkoholtérfogata 40.1 %-os , 420 dekanter jelent meg belőle.

fc

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Peerless Spirit

Elérkeztünk a hatodik alapvetéshez , a Macallan Lalique Peerless Spirit nevű whiskyhez . Ez a Six Pillar Collection hatodik és egyben utolsó tagja, a Macallan kinyilatkoztatta a világnézetét. A Peerless Spirit annyit tesz , hogy páratlan párlat vagyis maga a whisky, az összehasonlíthatatlan minőség , az egész munkafolyamat lényege, a majdan poharunkba kerülő single malt. Bár a Macallan Six Pillar dekanterei révén nem vagyok benne bztos, hogy helyes e arról beszélni, hogy pohárba kerül.450 dekanter jelenik meg ebből a whiskyből . Az ital kora 65 év , ezzel az egyik ha nem a legidősebb Macallan ami palackba került . 1950 novemberi hordótöltésből származik, alkoholtérfogata 46.3 %-os. Az ára potom 23 000 angol font azaz több mint 9 millió forint.

 

pp

 

 

Ez a sorozat, ezek a whiskyk egy szimbolumai annak amit az egész whisky szakma jelent ennek a népnek, a világnak, beleértve a lepárlás művészetét , a fa és a réz adta természetes gazdagságot a whiskyben, és ne legyünk álszentek, a sokszor milliókba kerülő dizájnt, esetünkben egy több száz éves családi cég kézműves üveg és kristály remekeit. Ez a sorozat úgy és arra jó amire tervezték . Azoknak akik képesek és hajlandóak azért megvenni egy whiskyt mert több mint fél évszázados, különleges korú és magas minőségű alkohol kerül egy luxusdekanterbe a világ egyik legnagyobb nevű szeszfőzdéjétől . Tegyék ezek az emberek ezt a vásárlást befektetés, jótékonykodás, gyűjtés vagy csak a minőség és egyediség értékelése okán. Kellenek az ilyenek is. És ha valaki ehhez a szériához autentikus, mindenféle értelemben, akkor az a Macallan Distillery.

Arról meg nem az üvegfúvók és nem a párlatmesterek tehetnek , hogy luxus lett a tudás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s