whisky

Rejtjelek – The Glenlivet Cipher

 

Három évvel ezelőtt a Glenlivet Distillery kiadott egy Alpha nevű single maltot. Az ital egy teljesen matt fekete palackban jelent meg és a nevén és alkoholtérfogat tartalmán kívül semmi más adat nem volt feltüntetve az üvegen.Az Alpha marketingüzenete egyértelműnek tűnt. A rengeteg túlerőltetett, háttér-sztorikkal megtámogatott whisky és szájbarágósan modoros kóstolási jegyzetek helyett mindenki próbálja azt és úgy élvezni a italban amit ő maga valójában érez.Az alapgondolat még szimpatikus is lehetne, hiszen bár az italról nem tudtunk semmit az 50 %-os alkoholtérfogat kivételével, a Glenlivet biztosított bennünket,hogy ez egy signature malt, vagyis a Glenlivet igazi karakterét sikerült fekete palackba tölteni.Koncentrálj arra amit érzel,fel fogod ismerni amit a lepárló képvisel és ennyi,üzenték. Igen, ennyi lenne a whisky lényege amúgy. A lelkesedést kissé letörte az a nyilvánvaló tény, hogy a rejtett vagy kevésbé rejtett üzenet az iparág felé és a fogyasztói indivídum középpontba emelése egy hasonlóan túlerőltetett PR-sztorival lett tálalva. Mert az még oké, hogy a vakkóstolás is hasonlóan történik, sötét pohárból ahol nem látod a whisky színét, nem tudod a korát, az érlelési metódusát, az erejét is csak az érzékeidre támaszkodva saccolod,na de hogyan várhatnánk el egy vásárlótól, hogy megvegyen egy fekete üveget amiről annyit tud, hogy van benne egy Glenlivet,50 %-os abv-vel. Hát persze,ezt csak egy akkora lepárló teheti meg mint a világ jelenlegi legnagyobb mennyiségben eladott single maltja,nekik van elég erős nevük ahhoz, hogy már csak abban annyira bízzanak a vásárlók,hogy megvegyék a whiskyt ( az Alpha megjelenésekor a Glenlivet még a második volt ezen a listán)! Na, de azzal,hogy a Glenlivet limitálta az Alpha palackozást sok értelme nem volt a dolognak, csupán annyi, hogy a márkanév ismét megfordult a megfelelő sajtófelületeken, izzott a social media minden csatornája , a “titokzatos” Alpha pedig pontosan azzá lett használva amit szeretett volna kritizálni a létével. Egy marketingtrükk.

 

g.alpha

 

Mindezektől függetlenül a Glenlivet Alpha egy teljesen jó kis malt volt,végülis a palack is tetszetős lett, valóban szokatlan volt a Glenlivettől. Azt nem mondanám, hogy micsoda egyedi volt a megjelenés, hiszen a matt fekete palackot az Octomore már mesteri szintre,igazi identitássá emelte,igaz ők amit azért lehet feltüntetnek a whiskyről az üvegen.

Három évvel később, 2016 júniusának első napjaiban felbukkant egy Alpha 2. , egészen pontosan a hivatalos névvel illetve a The Glenlivet Cipher. A whisky neve egy főhajtás a Glenlivet tiszteletbeli hőse, Alan Turing előtt, aki a britek szerint sikeresen feltörte a németek Enigma szisztémára épített teljes rejtjelezését. Szerintem azért lett Turing tiszteletbeli Glenlivet ikon mert roppant jól hangzik egy később a titkokra,kódolásra,rejtélyekre épített termék bevezetése kapcsán.Oké,ilyen dolgok azért a 21.század fogyasztói társadalmára építő üzletben és márkaépítésben előfordulnak, nem kell ehhez whiskyről beszélni.Hát, néha hülyének néznek minket,ez van. Mi meg valljuk be, sokszor azért ezt “megbocsátjuk” ha valóban érdekesen teszik ezt a cégek és a termék is tetszik a szemnek, a sztori is emészthető és pláne ha van mögötte egy kis rejtélyesség.A legenda szerint egyébként a németek nem is tudtak arról,hogy minden üzenetüket azonnal olvassák és megfejtik az ellenséges erők,sőt már rég vége volt a háborúnak amikor a britek az 1970-es években nyilvánosságra hozták a tényt,hogy a sikerült feltörni a rendszert a háború elején már. A világ vezetői később többször tettek utalást arra, hogy valójában ez segítette megnyerni a háborút a szövetségeseknek. Turing az 1950-es években ciánmérgezésben meghalt , ami elvileg öngyilkosságként került a hivatalos anyagokba, de azért az ember hajlamos konspirációt sejteni egy a világ vezető kódfejtőjének, a náci németek rejtjeleinek elsőszámú feltörőjeként számontartott tudósnak leleplezett homoszexualitása, a munkájából való eltávolítása és ciánnal történő öngyilkossága mögött.Ilyen szempontból csak tovább bonyolódik a Glenlivet Cipher misztériuma is.Maradjunk is a whiskynél ! A cipher név egyébként utalás a sifrírozásra vagyis a kódtörésre, a rejtjelezésre.

 

 

cipher2

 

Most jönnének normális esetben a whisky adatai , de logikus, hogy egy rejtjelezett italról nem tudhatunk sok mindent.Amit viszont igen , hogy a Glenlivet Cipher 48 %-os alkoholtérfogattal  és 33 000 palackkal jelenik meg. Se kor, se hordó adatok , semmi egyéb.

De a 33 000 palack az igen sok egy ilyen projekthez ! Mert az még oké, hogy az Alpha pár ezer palackja inkább egy kis branderősítő akció volt és ellentmondott annak, hogy bátorítsa a vevőket vásárlásra, hiszen kvázi senki se tudta mi van a palackban, de most egyértelműen globális méretekben hozza ki az új titokzatos whiskyt a lepárló. A marketing anyag szerint mindenki feltöltheti a saját kóstolási jegyzetét a Glenlivet megfelelő webfelületére és így a whisky valóban azzá válik aminek lennie kell, egy egyedi és saját ízlés szerint körülírt élvezeti cikké. A whisky ára 90 angol fonttal nyit, ami azért jó negyven ezer forint. Nem vagyok benne biztos, hogy az mellett,hogy a palack szép és jópofa kis dizájn bárki kiad egy korjelölés nélküli,átlagos erősségű , “nevenincs” Glenlivetért 90 fontot.Ez a palack bizonyosan nem a whisky valódi rajongóinak készült, sokkal inkább azoknak akik a szemükkel vásárolnak. Fontos a megjelenés és a stílus,persze és még a szokatlan PR akciókkal sincs alapvetően problémám, de nehéz elhinni, hogy most pont ez kell.Ha a Cipher megmaradt volna az “alpha kettő” pozicióban,nem szólok egy szót sem. De pont most amikor a Glenlivet a Nadurra sorral valóban komoly cuccokat tett le az asztalra és pont amikor a világ elsőszámú maltjává váltak kijönni egy zsákbamacskával 90 fontért , globális mennyiségben? Ez így rejtély…

 

cipher

 

 

Rejtély,persze, hiszen ez volt a cél.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s