whisky

Megkésve bár,de törve nem- Glen Garioch 16 Year Old Renaissance Collection Chapter 2.

 

2014-ben mutatta be a Glen Garioch Distillery az 1997-ben elkezdődött megújulási folyamatának leginkább jelentőségteljes fejezetét, a housestyle megváltoztatását. Az 1990-es évek közepéig jellemző tőzegelt felföldi malátawhisky helyett egy aromásabb, édesebb, sherry karakterekben gazdagabb stílusra váltottak. Akár aggódhattunk is volna a Glengarioch után,de szerencsére jól összefogott évtizedes munkával és a technikai,innovatív és humán forrásokban végrehajtott változtatásokkal is a modern Glen Garioch single malt megtudta őrizni azt a kissé régivágású felföldi maláta whisky fílinget amit pont a legkarakteresebb aromájának, a tőzegességnek a feladásával ért el.Furcsán hangzik, de amíg a legtöbb lepárló – ugyanúgy a Speyide,mind a Highland képviselői közül- igyekszik a hagyományokra hivatkozva tőzegelt variációval színesíteni a kínálatát, addig a Glen Garioch pont a tőzeget tette le.Mégis, ha az ember megkóstolja a már 1997 után készült maltjaikat,a tőzeg nélkül is érzi azt a nehezen elmagyarázható de jól felismerhető oldfashioned Highland stílust,annak ellenére,hogy a szeszfőzde deklaráltan a modernebb irányba igyekszik formálni a Glen Garioch kortárs karaktereit.

A kézzelfogható és kóstolható evolúciós sorozat, a Glen Garioch Renaissance Collection első tagja egy 15 éves, hordóerősségű malt volt. Már akkor bejelentették, hogy egy négy részes reneszánsz-szériát képzelnek el, amiben minden új palackozás egy évvel idősödik,így a sorozat végére egy 18 éves Glen Garioch fogja feltenni a koronát a teljes megújulásra. Erre még pár évet várnunk kell, de végre egy jó évnyi csúszással de itt a második fejezete a négy részes újjászületésnek, a Glen Garioch 16 Year Old Renaissance 2nd Chapter.

 

r16

 

Bourbon és sherry hordós érlelés, 51.4 % abv , a whisky kellően gazdag aromákban. Felbukkannak édes és gyümölcsös jegyek,mint vajkaramella,toffee,mézbe mártott kajszibarack,de a fűszeresség is benne van a csokoládés gyömbérrel,a lágyan fahéjas almáspitével,a melengető tölgyes aromákkal ugyanúgy,mint a robusztus narancslekváros,krémes jellegzetesség is.

A Glen Garioch Renaissance evolúciós sor abban az értelemben nem követi a már ismert,hasonló tematikával felvezetett maltokat – mint amit az Arran 18 évesét megelőző korjelölt-évente megjelenő és idősödő sor produkált vagy akár a Kilkerrannál megtapasztalt “work in progress” módszert-, hogy a whiskyk nem évente jönnek.Ezért valóban helytállóbb stílusfelvezetésről írni,mint evolúciós sorozatról.Legalábbis a 2014-es, a 15 évessel kezdődő szériát nem egy évvel, hanem jócskán megkésve követte most az új 16 éves.Hogy ez egyszeri csúszás volt, vagy sokkal inkább arról van szó, hogy a megfelelő állapotát keresik az aktuális whiskynek ezt majd meglátjuk jövő ilyenkor,ha a 17 éves verzió egy évvel később követi a mostani palackozást.

A Glen Garioch egy picit mindig egy lépéssel lemaradva követte a whisky világot. Ahogy 1997-ben elkezdték a felzárkózást, az sem ment túl gyorsan,most meg mire oda jutottak,hogy bemutatják az eltelt idő eredményeit,akkor is “késnek”. A Glen Garioch megjelenésében sem követi a modern whiskyk csillogó kartondobozos, social media felületek adta figyelemoptimalizálást,hanem csak úgy szólt,hogy hát itt van akkor a következő.

Mondtam,hogy a modernitás felé igyekezve is megőriztek valamit a régi felföldi hangulatból…

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s