whisky

Félbehagyott összefoglaló – Irány a Budapest Whisky Show!

 

Még közel 40-50 whisky lepárló van vissza abból a sorozatból, ami egyfajta felkészülésként segíti a hétvégén megrendezésre kerülő Budapest Whisky Show látogatóit. Rohamtempóban kell haladni tehát, így ma igyekszem a háttér infókat leszűkíteni. A bejegyzés végére kiderül, mennyi fér bele a mai adagba, de az szinte biztos, hogy az új szeszfőzdékre nem lesz idő. Talán nem is baj, hiszem a budapesti Whisky Show általában a hazai szakbolt és az országban jelenlévő multicégek helyi képviseleteinek kínálatából áll, így a még termelésüket el sem kezdett lepárlókról ráérünk beszélni. Kezdjük is a mai etapot!

A címben az szerepel, hogy az egy és három lepárlóval rendelkező cégek maltjait vesszük át, és ez így is lesz. Három lepárlós cégből egy maradt ki az eddigi posztokból, és az oka, hogy most tárgyaljuk, csupán az, hogy az előző bejegyzések olyan hosszúra sikerültek, hogy nem jutott már hely és energia rájuk. Ez a cég a dél-afrikai szeszipari szakmai tulajdonos, a Distell skót whisky diviziója, a Burn Stewart.

 

A Burn Stewart Distillers skót single malt whisky lepárlói

 

– Bunnahabhain: Kezdjük a triumvirátusuk legkomolyabb nevével, a Bunnahabhain Distillery-vel. Ennek a lepárlónak a 12 éves whiskyje igen előkelő helyen áll azon a képzeletbeli listán, ahol az emberek “első single maljait” rangsorolnánk. A tőzegmentes housestyle-t képviselő Bunny mogyorós, herbális, szárazkás és kicsit régi konyakosmeggyre emlékeztető stílusa kellően élvezhető és egyedi ahhoz, hogy megszerettesse a single maltot az emberrel, de legalábbis kellően kiváncsivá tegye egy újabbra. Meg egy újabbra. Még egyre.

A Bunnahabhain két istállótársáshoz, a Deanston és a Tobermory/Ledaig maltokhoz hasonlóan, pár éve a teljes alapsorában alkoholfok emelést hajtott végre. Nagyon sokáig a Burn Stewart maltjai átlagos, 40 % abv-vel megjelenő cuccok voltak, és bár minden hang, kritikus és civil egyaránt, szinte rimánkodott egy-egy magasabb fokolásért, sokáig nem történt semmi. Persze, ha a vállalatod egy Trinidad és Tobago nevű szigeten van bejegyezve, akkor azért az embernek van elképzelése arról, mennyire veszik komolyan a tulajdonosok a távoli Skócia ködös vidékéről érkező kéréseket, holmi változásokról. Amúgy nem volt sok gond az anyacéggel, benne volt a helyi kormány pénze is, és nem mondhatnánk, hogy hagyták bedőlni. De egy nap jött egy komoly szakmai befektető, a dél-afrikai Distell, és megvette szerencsére a Burn Stewart portfóliót. Ez pedig azonnal együtt járt azzal, hogy valóban szakmai hátterű emberek gondozták ezeket a kis maltokat. Az abv-t felemelték egységesen 46.3 %-ra és ez azonnal minőségi emelkedést jelentett a Bunnahabhain esetében, és a Mull szigeteken tanyázó , tőzegelt Ledaig és anyamaltja, a Tobermory esetében. A Deanston sem járt rosszul, de ott volt egyéb gond is.Szóval a Bunnahabhain megerősödött és ez jót tett neki. Az elmúlt években csend van körülöttük, legutoljára egy igen szépen sikerült füstös verziót adtak ki, Ceobanach néven. Amúgy is, a Bunnahabhain sportot űz abból, hogy nyelvtörő gael neveket adjon az alapból nehezen kiejthető nevű whiskyjének. Az alapsoruk 12, 18, 25 éves maltokból áll, a duty free szekcióban különböző fura nevű, kevésbé jól sikerült verziók. A füstös variációik a Toitech és a Ceobanach. Van nekik 40, sőt, 46 éves palackozásuk is ! A független lepárlók pedig bőven ellátnak minket komoly korú és erősen tőzegelt verziókkal, szóval mindenki megtalálja a magának tetsző Bunnahabhaint. Ez pedig több, mint jó dolog.

 

 

46.jpg

 

– Deanston: A Deanston Distillery is az utolsó nagy lepárlóépítési láz generációjába tartozik, 1965-ös alapítási dátummal. Sosem volt jelentős karakterű whisky és valószínüleg nem is lesz. A pár évvel ezelőtti abv emelés, és a tény, hogy a whiskyjeik non-chill és színezékmentesek, plusz, hogy nagyon elkezdték erőltetni az organikus vonalat, felcsillantott egy kisebb reményt számukra. De az organikus maltjuk még mindig késik, az erősebb alkohol sem tudott sokat segíteni rajtuk, és ugyan a 12 és 18 éves alapsorból álló kínálatuk szűk, se a single cask, se a limitált megjelenésekkel nem nagyon foglalkoznak. A virgin oak érlelésük lehetett volna egy jó projekt, de azt is elnyomta a közöny a fogyasztók felől. Külsőleg rendben vannak, különösebb gond a maltokkal sincs. Egy a sok közül. Ennyi.

 

– Tobermory: Isle of Mull szigetének lepárlója, két malt whisky verzióval. A névadó Tobermory és a tőzegelt változat, a Ledaig. Kettőjük közül a Ledaig a jobb és a népszerűbb, és örömteli, hogy a korosabb verziói idővel egyre több és szebb karakterekkel nemesednek. A Tobermory és a Ledaig külső megjelenésükben és a palackozásaik tekintetében is igyekeznek együtt, egyszerre haladni. Így a kínálatban mindkét verzióból találunk 10 éves, 18 éves és 42 (!!) éves palackozást. A sherry hordókkal is egyre szebben bánnak, bátran nyúlnak a koros készleteikhez, nyitnak a privát piacok felé single cask kiadásokkal és a független palackozók is imádják manapság a Ledaig-ot. Kijelenthetjük, hogy ezek az évek a Ledaig nagy visszatéréséről szólnak, amennyiben a Ledaignak volt valaha “időszaka” a malt whisky világában. A 42 éves palackozásaik pedig kiválóak, egyediek, versenytársai mindegyikéhez mérten pedig extrém idősek. A hírek egy új, 19 éves, marsala finiselt Ledaig érkezéséről is szólnak, 51 %-os abv-vel. Ígéretes! Van még potenciál ebben a lepárlóban!

 

 

 

A következő cég két lepárlóval rendelkezik, mégis négy különböző single maltot tart a piacon. Velük hatalmas gondban vagyok, hiszen a történetük, a legendás maltjaik, minden ami körül veszi őket, könyvtárnyi anyagot jelentene ha megírnám. Másrészt eléggé jól ismertek ahhoz, hogy ne kelljen sokat magyarázni róluk olyanoknak, akik például a Barman’s Choice whisky blogot olvassák. Hölgyeim és Uraim, a Springbank!

 

A Springbank Distillery skót single malt lepárlói

 

– Springbank: Campbeltown legendája. Az alfa és az omega. Eghyszerűen szavak sincsenek arra, mennyire fontos ez a lepárló a skót whisky történetében és jelenében egyaránt. A töménytelen mennyiségű háttéranyagokat mellőzöm most (ami, valljuk be, ciki, pláne, hogy milyen lepárlókra pazaroltam hosszú sorokat, erre itt az egyik kedvencem és ez lesz az egyik legrövidebb blokk), bőven elég ha felsorolom az alapsoruk maltjait. A Springbank neve alatt találsz 10, 15, 18 éves verziókat és egy 12 éves cask strength kiadást. A tőzeges változat, a Longrow esetében ugyanez egy NAS, korjelölés nélküli változatból és egy 18 éves palackozásból áll. A harmadik márka, a háromszoros lepárlású Hazelburn egy 10 évest tar a kínálatában és egy 12 évest, amit jövőre levált egy Hazelburn Sherry Wood nevű cask strength változat. A limitáció általában igaz minden egyéb palackozásukra. Reneteg single cask kiadás jelenik meg Springbankből, ilyen -olyan hordókból, finiselésekkel. A Longrow ebben a tekintetben csak picit marad el a névadóval szemben, a Hazelburn viszont ezen a vonalon kevésbé populáris. Az elmúlt évben olyan minisorozataik folytatódtak mint a Springbank Green néven futó organikus kiaás, a Longrow RED nevű boroshordókra épülő szériája, jöttek a Springbank 21 éves változatai és visszatért egy elképesztően nagy sztorijuk, a Springbank Local Barley. A Local Barley a következő öt évben 16 éves változatával jó pár ezer palackkal jön majd ki, mindenki nagy örömére. A Longrow jövőre folytatja a RED sorozatot, egy dél-afrikai malbec hordós érlelést várhatunk, és a Hazelburn kihoz majd egy 9 éves barolo finisht. Á, nem is hiszem, hogy folytatnom kellene. Ez egy nagyon old school brigád, kivül-belül egyaránt. Aki nem érti meg a Springbank lényegét, az sajnos a skót maláta whiskyből sem fog sokat érteni, ezért mindenki javaslom a Springbank beható tanulmányozását, írott és folyékony formában is.

– Glengyle: Újabb nagy visszatérő, újabb névmizéria. A Glengyle maltja a Kilkerran idén hatalmas ponthoz ért. Az évek óta követhető fejlődéstörténete elérte azt a pontot, amikor a Springbank szakemberei úgy ítélték meg, korjelölést érdemel a Kilkerran. Meg is jelent a jónevű Work In Progress széria után a Kilkerran 12 Year Old és nagy örömünkre mind a housestyle, mind a campbeltowni sajátosságok rendben vannak és végre hosszú idő után egy újabb autentikus malt whiskyt köszönthetünk. Hát persze, hogy a Springbank gondozásában!

 

 

Mostantól pedig akkor is be kell gyorsítanunk, ha olyan lepárlók vannak előttünk az összefoglalóban, mint a világ jelenleg legkultikusabb aktív whisky lepárlója Islay szigetéről, vagy a világ egyik legjobb szakemberét foglalkoztató és épp tokaji hordókkal kísérletező felföldi szeszfőzde. A Louis Vutton Moet Hennessey már nevében a luxust hordozza és részben ezt az utat választotta a két skóciai whisky márkájának is. Mind a Glenmorangie, mind az Ardbeg, a legnagyobb nevek közé tartozó, árában, minőségében, marketingjében egyaránt karcolgatja a luxuskategória alját. Minden hibájuk ellenére, minden kritikával szemben, az aktivitásuknak és a whiskyjeiknek köszönhetően óriási munkát tettek le az asztalra és a skót whisky csak köszönhet nekik.

 

Louis Vutton Moet Hennessey skócia single malt whisky lepárlói

 

. Glenmorangie: A Glenmorangie tulajdonképpen a cég, aki birtokolja az Ardbeget, mögöttük pedig áll az LVMH. A Glenmorangie egyben az egyik olyan lepárló, amelyik meglepő módon egy nagyon stabil, döntő többségében korjelölt és állandó alapsorral áll fel. Még a vezető maltjuk, az Original kapcsán is tudható, hogy nagyjából 8-10 éves whisky, de a többi mind konkrét, beleértve a három, kultikus utóérlelésüket is. Az alapsorban az Original mellett 18, 25 éves verziók, a finiselések pedig 12 évesek ( Lasanta-sherry, Quinta Ruban-port, Nectar d’Or-sauternes). Az elmúlt évben főleg a kreatív szériájuk, a Bill Lumsden professzor játszótereként is emlegetett Private Collection bővült rendszeresen. A fával való “labormunka” eredményeként megjelent a Duthác (ex-bourbon,PX, charred oak, virgin oak). Követte őt a Túsail, ami a Private Collection többi tagjával ellentétben nem a tölgyfa adta aromákra, hanem egy majdnem elfeledett árpafajta, a Maris Otter kínálta egyediséget hivatott kidomborítani. A 2015-ös év telén jött egy kissé elkapkodott, egyfajta ünnepi kiadás, a Midwinter’s Dram. Idén tavasszal megjelent a Tarlogan (ex-bourbon cask-virgin cask) , a portugál vörösboros hordóban finiselt Milsean, a Tayne (amontillado sherry) és kiadtak egy extra ritka szelekciót az 1970-es évek készleteiből. Egyelőre titok, de a Glenmorangie közel száz tokaji hordót szerzett be egy tokaji borászattól, így valószínüleg várható egy tokaji cask finiselt kiadás, bzonyára a Private Edition sorban. Ez hivatalosan persze még nincs megerősítve.

 

 

– Ardbeg: Van olyan aki ezt a nevet ne hallotta volna a single maltokról folytatott beszélgetések alatt? Az Islay szigetének déli partjai elhelyezkedő három nagy lepárló egyike. 2015-ben ünnepelte 200.évfodulóját és sajnos elsőre nagyon úgy tűnt, pontosan az történik a bicentenárium kapcsán, amitől a világ Ardbeg rajongói tartottak. Egy újabb NAS palackozás. És ez volt a kisebbik baj. Jött vele a szokásos hülye sztori és az egész 200. évforduló eltelt csendben. Az ünnepinek szánt Ardbeg Dark Cove éppen csak egy ici-picivel volt jobb az elmúlt évek sokat kritizált Ardbegjeinél. 2016-ban azonban felgyorsulni látszódnak az események, hiszen megjelent az évek óta várt korjelölt Ardbeg, az Ardbeg Twenty-One. A 21 éves whisky ugyan nem a legendás idők készleteiből jött, hanem a rizikós minőségű 1990-es évekből, de azt kell mondanom, én elégedett voltam a minőséggel. Egy jó Ardbeg, félúton a régi, sokszor visszasírt housestyle és a modern Ardbeg jól ismert karakterei közt. Már kiszivárgott a jövő évi Ardbeg Day tervezett palackozásáról pár hír is. Ez az Ardbeg Kelpie néven bejegyzett whisky egy cserkesz, azaz az Adige Köztársaság erdeiből való tölgyfában lesz érlelve. Egyelőre ennyi, bőven van idő rá, nyilván annyira furcsa, ardbeges megint a sztori, hogy majd jócskán lesz róla szó a blogon később. A legfrissebb hír, hogy jövőre bővül az alapsor! Oké, higgadjatok le. A hírek szerint ez is NAS lesz. A neve Ardbeg An Oa. Ennyi egyelőre, ebből max annyi derül ki, hogy az Oa az egy picike szigetecske a környéken, de ebből ne vonjunk le nagy következtetéseket.

 

A következő három lepárlós cég valójában két főzdével bír. A Loch Lomond Group birtokolja Campbeltown ezidáig második számú lepárlójának tartott Glen Scotia Distillery-t és a névadó Loch Lomond komplexumot. Bezárt lepárlójuk a Littlemill.

– Glen Scotia: Mindig is jobb időkre váró lepárló, amelyik végre megújította az alapsorát, kívül-belül. A travel retail szegmensbe is jutott belőlük, az istállótársak farvizén. A Loch Lomond csoport birtokolta főzdék az elmúlt három évben háromszor váltotak dizájnt, ami azt hiszem rekord. Hogy ez kapkodás, szakmailatlanság, gyorsreagálás és rugalmas újra pozicionálás e, azt nem tudom. De nem tett jót a Glen Scotia hírének. Ezen segít a jelenleg futó alapsor, teljes jó whiskyk. Reméljük egy évnél tovább maradnak velünk és valóban egy fényesebb jövő vár a kis campbeltowni árvára.

– Loch Lomond: Az egyik olyan lepárló amelyikről nem szeretek írni. Hihetetlen összevisszaság jellemzi őket. Persze egy olyan lepárló, amelyik egyszerre több típusú whisky egyidejű előállítéséra képes, ezt a keresztet hordja. Színes külső, whiskyk a single malttól a grain whisky-ig bezárólag, blended whisky, whisky a lepárló nevével, a név mint gyűjtő név, á, feladom. Aki akarja kóstolja, ha pedig kihagynátok, sokat nem vesztetek velük.

-Littlemill: Valaha legendásnak számított, egy nagyon öreg lepárló. Az 1990-es években zárták be, majd gyanús körülmények közt a 2000-es évek elején a maradéka is leégett. Azóta az eltűnt lepárlók közt tartjuk számon, néha felbukkan hivatalos és független palackozás is, de a Littlemill a mai napig nem tudott felzárkózni a legendás státuszú társai mellé. Ezen nem segít a viszonylag egyszerű, had ne mondjam átlagos minősége sem. Ma még könnyen beszerezhető könnyű áron, lehet benne fantázia nagyon hosszú távon, ezért gyűjtők azért tartsák szemmel.

 

Két olyan lepárló jön az Angus Dundee Distillers csapatából, akik szépen csendben, egyszerűen teszik a dolgukat. Ez az egyiküknek nagyon jól áll és remekül is tud benne dolgozni, míg a másik egy a sok közül a megítélésem szerint.

 

Az Angus Dundee Distillers skócia sinle malt lepárlói

 

– Glencadam: A “jobbik” Angus Dundee főzde. Egyszerű, kelet-felföldi lepárló, nagyon szépen dolgozik bourbon hordókkal. Lokációjuknál fogva időnként ki vannak téve egy-egy áradásnak, így az elmúlt egy évben is be kellett egy időre zárniuk. A szakmai mnka azonban aktívabb mint eddig valaha. Frissült az alapsoruk, árnyoldala ennek, hogy talán a legjobb standard Glencadam, a 15 éves, elbúcsúzik 2019-ig. Az új felállásban így most szerepel egy NAS palackozás, egy 17 éves, egy 18 éves, egy limitált 19 éves sherry érlelés ami a korábbi 14 year old-ot váltotta, egy 21 éves egy 25 éves. Szépülnek, bővülnek, csendesen ahogy amúgy is léteznek.

 

– Tomintoul: Ez egy nagyon lágy Speyside lepárló. Sőt, még a lágyabbnál is lágyabb. Ez pedig oda vezet, hogy hiába van elég magas korú palackozásuk az alapsorukban, mint a 16 és 25 éves, kissé egysíkű, nem túl izgalmas a whiskyjük. Ők is fejlesztenek, van egy elég széles kínálatuk (10, 12 éves sherry, 14 éves, 15 éves port finish, 16 éves, 25 éves, pár vintage és single cask kiadás) többségük korjelölt. Próbálkoznak tőzegelt változatokkal is (Peaty Tang, Old Ballantruan), ebben is kissé kaotikus a kínálatuk és ugyan úgy egy kaptafára készülnek. Az elmúlt évben a végletekig is elmentek. Van egy új, NAS kiadásuk, Tlath néven, és kijöttek egy 40 éves verzióval is.

 

Az Ian Macleod sokáig csak egy lepárlót birtokolt, de egyéb diviziójaik révén – mint független palackozó, disztribúció, márkaképviselet – jól ismert csapat. Komoly szakmai lépés volt tőlük amikor szinte az utolsó pillanatban megmentették a Tamdhu Distilleryt. Tudatosan teszik a dolgukat, ez pedig jelenleg elég.

 

Az Ian Macleod Distillers skócia single malt lepárlói

 

– Glengoyne: Sajátságos elhelyezkedése – a lepárló már a Highland régióban van, a raktáraik az út túloldalán még a Lowlanden – jól ismert lepárló. Semmi tőzeg, nagyon tiszta, nagyon lassú fermentációval készül a párlatuk és magas minőségű shery hordós whiskyket kínálnak. Alapsoruk főleg korjelölt és széles (10,12, 15, 18, 21 és 25 éves) , van egy Cask Strength verziójuk és egy remek sztorival megtámogatott limitált kiadásuk, ez a Glengoyne Tea Pot Dram. Pár éve ennek a kínálatnak a fenntartása leköti őket, az elmúlt évük csendesen telt.

 

– Tamdhu: A lepárló 2009-től felújítás címszó alatt nem termelt, majd 2011-ben az akkori gazda, az Edrington eladta az Ian Macleod csoportnak. Az új tulaj ismét munkába állította ezt a nem kicsi főzdét, és 2013-ban megjelent a külsőleg és belsőleg is megújult Tamdhu 10 Year Old, ami jelenleg az egyetlen whisky a kínálatban, mint állandó kiadás. Hozzá csapódott egy batch kiadás, egy korjelölés nélküli, hordóerősségű malt, a Tamdhu Batch Strength. Kiváncsian várjuk a jövőt, mert úgy néz ki, az Ian Macleod tudja mit akar és főleg azt, hogyan nyúljon a Tamdhu single malthoz. Ez pedig annyit tesz, hogy a Glengoyne minősége kapcsán ismert sherry hordókkal operál a Tamdhu esetében is.

 

A mai poszt talán egyik legnagyobb nevű tulajdonoscége az olasz Campari Group. Egyetlen lepárlót birtokolnak a skócia főzdék közül, de ennek az üzemnek a maltjaival elég erős pozíciókat tartanak az olasz piacokon.

– Glen Grant: Legendás név, legendásan lágy és piacspecifikált malt whisky. Sokáig egyet jelentett az olcsó skót malttal Itáliában, köszönhetően a fiatal, alig 5-6 éves Major’s Reserve nevű verziónak. Az elmúlt egy évben a keleti piacokon, mint Hong Kong és Szingapúr, kiadtak extém idős maltokat (50 Year Old és Glen Grant Fiódh 43 year old). Az alapsoruk nemrég megújult, a sor bővült és csinosodott is.

 

Szinte a magyar whisky szcéna fejlődésével egyidőben nőtt fel az Arran Distillery. A kis sziget máig egyetlen lepárlójának kezdeti, az üzleti értelemben vett túlélési periódusának hektikus finiseléseitől kezdve az első, hivatalos 18 éves, nagykorú malt megjelenéséig. Azt írtam, máig egyetlen lepárló Arran szigetén, de ez már csak ideig-óráig igaz. Épül egy új lepárló Arran déli részén, a tulaj és az építető pedig: az Arran Distillery. Igen, a jelek szerint valóban felnőttek és megerősödtek, a bővítés pedig jelzi, a siker is jött az idővel. A lepárló építési hullám egyik furcsa példájaként, egy kis sziget egyetlen főzdéje nyit egy újat. Érdekes, de nyilván a cél nem egy új malt whisky piacra vezetése, hanem az eddigi készletek feltöltése és szinten tartása. Bár elég kreativitás van a cégben, hogy lássunk majd Arran 1. és Arran 2. multicask kiadást majd…

– Arran: Nagyon készültek a 18 éves verzióra, ezt felvezete az előző években egy fejlődéstörténeti korjelöléses minisorozat. Az elmúlt évben belekezdtek egy Smuggler’s Series nevű sorozatba, ami viszi tovább a mára az Arran védjegyévé vált multicask-multivintage variációk stílusát, beleértve a nagyon egyedi, nagyon színes külsőt is. Pár napja jelent meg az új palackozásuk, a Smuggler’s második adagja, The High Seas néven. Könyvbe zárva, ahogy korábban szinte az összes hasonló Arran speciál, a Millenium Cask-tól kezdve a Devil’s Punch Bowl-ig. Szerencsére a sok finiselésből mára csak három maradt a standard kínálatban, az alapsorban korjelölt whiskyk mellett idén felbukkant egy The Bothy Quarter Cask nevű NAS limitáció is, fut a tőzegelt verzió tovább a Machrie Moor néven, tehát az Arran egy sikeres business. Töretlen fejlődési potenciállal, egy kevésbé azonosítható karakterrel, de jellegzetes lágysággal és a whisky mélységének hiányát remekül egyensúlyba hozó dizájn kiadásokkal.

 

 

És ez az a pont ahol meg kell szakítani a bejegyzést, legalábbis felsorolássá degradálni. Mert pár óra és kezdődik a Budapest Whisky Show.

Edradour : Új palackozásuk egy 15 éves oloroso finish, a neve Fairy Flag.

Tomatin: A Highland lágyabb oldalát képviselő lepárló nagyon begyorsított az elmúlt években. Bővült a tőzegelt variáns, a Cú Bócan két új vintage palackozással. Megjelentek single cask kiadások, limitációk, mint egy 9 éves, full time Rum cask érlelés, egy 14 éves cabernet sauvignon finish és a travel retail szektorban is felépítettek egy kis sort. Belekezdtek egy extrém idős, vintage kiadásokból álló, luxuspiacra szánt Tomatin Warehouse 6 Collection nevű szériába is.

Glenfarclas: Szintén egy nagyon jól ismert márka a magyar piacon. Családi Speyside lepárló, hatodik generációs tulajdonosokkal. Az elmúlt évben a stabil korjelölt alapsoruk mellett főleg a koros maltjaikat fejlesztették. Megjelent 40 és 50 éves whiskyjük, maltok 1956-ból, 1981-ből, 1986-ból. Bővebb cikket érdemelnének, talán lesz rá idő még az év vége előtt.

Bruichladdich: A nagyon széles és nagyon színes kínálatuk nem szenvedte meg, hogy független kezekből egy hatalmas szakmai befektető kezébe kerültek. Picit csendesebbek és a lázadó imázs valóban inkább már csak arculat, de továbbra is tartják az “arcukat”. Mind a három alapsoruk, a standard Laddie cuccok, a tőzegelt Port Charlotte és az extrém tőzegelt Octomore is halad, új és új verziók érkeznek. Idén újra megjelent egy Microprovenance adag is.

 

 

Muszáj indulnom. Vicces, de itt most vége a posztnak. Kimaradt a Benromach, Glen Moray, Ben Nevis, Kilchoman, Tullibardine, Bladnoch, Speyside, Wolfburn és pár vadonatúj lepárló. Valami kérpótlást majd kitalálok a félbehagyott cikkért.

 

Irány a Budapest Whisky Show !

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s