whisky

Három nővér – A Bladnoch újra a színpadon

 

A Lowland évekig  elhanyagolt területe volt a skót whisky iparnak. Pedig legalább akkora hagyománya van a desztillálásnak Dundeetól délre, le a Borders régiójáig, mint a Spey völgyében. Amíg az iparosodás és a technikai fejlődés előnyt jelentett a távoli északon elhelyezkedő, egykori illegális főzdék alapjain épült whisky lepárlóknak, addig a Lowland területén kis túlzással ugyanez a folyamat zabálta fel a whisky főzdéket.

A skót whisky régiókban Lowland néven ismerjük a Dundee-Perth-Stirling vonaltól délre elhelyezkedő területet. Ez nagyjából a geográfiai, történelmi szempontoknak is megfelelő elnevezés, szemben mondjuk a Speyside nevű régióval, ami ilyen névvel sosem létezett a skót földrajzi elnevezések közt. A Lowland régió már nem foglalja magában a Glengoyne Distillery-t, ami azért vicces, mert a lepárló épületét szó szerint egy utca választja el a mélyföldi besorolástól. A raktáraik, az út “innenső” oldalán a Lowland területén állnak. A Glengoyne tiszta, tőzegmentes stílusa pedig hagyományosan jobban illeszkedik a Lowland stílóhoz, mint a Highlandhez, ahova a Glengoyne sorolva van. A modern idők városai, ipara kielégítendő az igényeket, egyre nagyobbak és nagyobbak lettek. A terjeszkedés értelemszerűen magával hozta, hogy a régi, általában nagyméretű, kevésbé gazdaságos épületeket, voltak azok bármilyen funkcióban is, lebontásra kerültek, de legalábbis nem eredeti funkciójuk szerint működtetik. Ilyen épületek voltak a whisky lepárlók, amik szépen hullottak is az urbánus terjeszkedésnek köszönhetően. Az egyre erősödő whiskyipar egyre erősebb szereplőket nevelt ki magának, akik közt jócskán voltak és vannak olyan cégek, akiknek lepárlói voltak a Lowland területén. A termelés növekedése miatt a két legfontosabb város, Edinburgh és Glasgow közelsége logisztikai szempontból érdekelté tette ezeket a szereplőket abban, hogy az ezekhez közelebb fekvő, és lényegesen egyszerűbb terepen elhelyezkedő részeken, az igazi Lowlanden fejlesszék azokat a komplexumaikat, amiket a modern whiskyipar igényelt. Így lett a Lowland a 20. század második felére sokkal ismertebb a hatalmas grain distillery-k kapcsán. Malt distillery nem sok maradt. Évekig az Edinburgh közeli Glenkinchie, és a Glasgowhoz kapcsolt Auchentoshan volt a két nagynevű főzde. Talán mindennén többet elmond arról a folyamatról amit pár sorral feljebb írtam, az, hogy ez a két lepárló maradt állva és olyan főzdék tűntek el mint a Rosebank, vagy a Linlithgow/St.Magdalene. Mindkettő remek reprezentánsa volt a mélyföldi desztillálásnak. A bezárt, leszerelt lepárlók közt szerepeltek azok a főzdék, amelyek nevei manapság mint elérhetetlen árú, aukciókon felbukkanó, joggal vagy csak az erőltetés okán híressé lettek Glen Flagler, Inverleven, Kinclaith, Littlemill, Ladyburn. Ezek közül páran fizikai értelemben nem voltak önálló lepárlók, hanem egy nagyobb komplexum területén belül temrletek “önállóan”, saját stílusú malt whiskyt készítve a tulajdonos igényei szerint. Ilyen igények hozták a 21. század első évtizedeiben vissza a lendületet a lowlandi desztillálásba. A William Grant and Sons a Ladyburn “romjain” megépítette az Ailsa Bay Distilleryt, hogy ne a Balvenie maltjait használják a blendekhez. Igen, mára a whiskyipar oda jutott, hogy bármikor, bárhol képes lemodellezni és legyártani olyan párlatokat, amiknek igazi hazája és stílusa több száz mérfölddel északabbra van. Egyre inkább teret nyer a nagy cégek terveiben az, hogy ne más lepárlóktól szerezzenek be mondjuk tőzegelt maláta whiskyt, hanem gyártsák le maguknak. Az Ailsa Bay például képes erre. Így lesz mára elveszett illuzió az, hogy a Lowland “hagyományosan” lágy, nagyon tiszta, tőzegmentes párlatokat készít. Az Ailsa Bay ebbe “rondít bele”. A Lowlandhez tartozik a Loch Lomond komplexum még, amelyik akkora, hogy autóval közlekednek benne, és egyszerre akár hat különböző párlat előállítására is képes. Nem mondanám, hogy romantikus. A legendásan jó regionális jellegzetességekkel felcímkézett maltok, mint a Rosebank és a St.Magdalene meg azért tűnt el, mert az egyiküknek nem volt elég helye, hogy parkolókat építsenek köré egy jövőbeni visitor centre kiszolgáló egységeként, a másik helyén meg lakások épültek.

Az elmúlt években tapasztalható whisky lepárló építési láz kezdi benépesíteni a Lowlandet.Ide települt a Kingsbarns, az InchDairnie, az Annandale is itt épült újjá, az Eden Mill, a Glasgow Distillery, itt lesz majd a Lindores Abbey, a Borders Distillers is készül, a Jedburgh, a Hawick, a Falkirk, a Clydesdale, a Holyrood Park és talán az Aberargie. Épp csak pár mérfölddel csúszott feljebb a Strathearn, amelyik 4500 fontért adta el decemberben a legelső, egyes számmal jelölt már whiskynek nevezhető cuccát. A már említett két nagy név, a Glenkinchie és az Auchentoshan mellett, akik a modern korszakban a Lowland reprezentánsai voltak, jellemzően apró főzdeként funkcionáltak. A Daftmill például egy családi farm, ahol ha épp belefér a munka mellett, akkor desztillálnak, ha pár évig nincs rá energia, akkor nem. Rég hallottam felőlük, nem hiszem, hogy aktívan készítenék a whiskyt, de leírni azért ne írjuk le őket, hiszen most, a mikrolepárlók korában a Daftmill már szinte nagy öregnek számít ebben a kategóriában. A másik mindig emlegetett főzde pedig a Bladnoch Distillery volt.

A Bladnoch 1817-ig vezeti vissza a történetét, ezt az évet tekinti alapításának. A licenszet, ami a mai whisky világot kvázi létrehozta, 1825-ben kapta meg, tehát mondhatjuk, a Bladnoch a kezdetektől része a skót whisky történelemnek. Pláne, ha megemlítjük, hogy idén ünneplik 200. évfordulójukat, nagyjából olyan nevekkel egyidősek tehát, mint a Laphroaig, Ardbeg, Lagavulin. Mégis, a Bladnoch soha nem a minőségi whiskyjével maradt talpon, hanem azok a lelkes és majd rövid időn belül elbukó tervek tartották életben, amiket az iparág legnagyobb nevei képzeltek el a kis lowlandi főzdének. Szinte a lepárló kezdeti éveitől egymást váltották a tulajdonosok. Birtokolta valamikor az Inver House, majd az Arthur Bell and Sons, később a Guinnes Group és a United Distillers. Mondhatni, “fél Pest” megfordult a Bladnochban. Ő volt az ígéretekkel megszédített, majd megbaszott és kihasznált szegény kis cselédlány. De mint látjuk, amíg az arisztokráciát elnyelte a társadalmi változás, úgy a cselédlány még mindig itt van. Kicsit megtépázva ugye, de még a színpadon. Mert neki szerepet ígértek. És a cselédlányok soha nem adják fel az álmaikat. Vagy színésznő lesz, vagy marad a Duna…

A Bladnoch története egyik legérdekesebb szakasza 1994-ben kezdődött, amikor egy észak-ír férfi és családja megvásárolta a lepárlót. Természetesen a tervek szépek voltak, lelkesek és amatőrök. Hamarosan kiderült, hogy a romantikus elképzelések egy skót lepárló működtetéséről akkor sem fognak működni, ha mindenki szurkol, ha az elhivatottság és a korrektség adott is. A Bladnoch az 1990-es évek közepétől a régi készleteiből is, és az új, hektikusan működő termeléséből altatott hordóiból is adott ki whiskyket. Sajnos, a Bladnoch sosem volt nagyon jó whisky, de az évek alatt így is sok olyan független palackozás bukkant fel a lepárlóból, amelyek igen remek cuccok voltak és megvillantottak valamit a Lowland stílből. Aztán a lelkesedés megcsappant, ahogy a financiális háttér kezdett összeomlani a családi cégben. A familiában ki is tört a viszály. Van aki feladta volna az egészet a francba, van aki maradt volna. Akinek elege lett, távozott, aki maradt már csak becsületből tette. Raymond Armstrong, az észak-ír úr, aki 1994-től közel hat évig újítgatta a Bladnoch lepárlót, hogy 2000-ben elkezdje a saját termelését, húsz év után csődbe ment. Amivel nyomott hagyott a whisky emlékezetben, az a 2008-ban megjelent hat éves Bladnoch volt, amit egy 2009-ben kiadott 8 éves variációval együtt tekinthetünk az Armstrong-éra hivatalos Bladnoch maltjának. Ez mellett Raymond sokáig üzemeltetett egy amatőr online whisky fórumot, ahol a tagoknak időről időre megjelentetett “Bladnoch Forum bottling” nevű maltokat kínált. Ezek közöt voltak iszonyúan jó whiskyk, iszonyatosan jó árért. Tényleg, nagyon jó whiskyket vettünk akkoriban tőle! A legnagyobb nevű maltokból is volt valahogy készlete, nem tudom hogyan csinálta, de nevetséges összegekért megkaphattál Port Ellentől kezdve komoly korú Speyside whiskyt, mindent. 2014-ben aztán hivatalosan is csődöt jelentett a Bladnoch és Raymond.

A Bladnoch bezárt. Pontosabban, ahogy a skót whisky szlengben mondják, “distillery mothballed”. Ez a terminus arra az időszakra, amikor a lepárlókat felújítják, vagy csak nem termelnek felújítás címszó alatt. Alszanak, mondjuk így.

2015-ben a Bladnochra ajánlat érkezett és az üzletet nyélbe is ütötték. Az új tulaj egy ausztrál üzletember lett, aki épp akkoriban adta el a saját cégét. A cég egy joghurt birodalom volt. David Prior, az ausztrál befektető igazi self-made man, aki a semmiből építette fel a cégét, majd Ausztrália legsikeresebb joghurtjává tette a termékét. 2014-ben aztán úgy döntött, ez az az idő, amikor jó pénzért eladhatja a birodalmat, és a bevételből nyugdíjba mehet. A döntése közel 80 millió dollárt eredményezett. Ennek a pénznek a töredékéből vette meg a Bladnoch Distillery épületét és készleteit. Felbukkanása szinte azonnal kritikákat eredményezett, aminek valljuk be, a táptalaját Mr. Prior szolgáltatta, a kissé magabiztos elképzeléseivel. Talán pontosabb ha azt mondom, kissé zavaros elképzeléseivel. Hogy ez csak nekünk tűnik furcsának és a dolgok valójában 2017-ben így, vagy így is működhetnek? Lehet. De ez tényleg valami olyan, amit még nem látott a skót whisky.

A “mit akar itt ez a joghurt-király, és miért hiszi, hogy a whisky ugyanolyan termék, mint egy tejföl, és csak üzleti érzéken múlik a siker”-jellegű beszólások egyelőre kellően hangosak, hogy a Prior-félék számára megszokott ellenszél meglegyen, amiben ezek az emberek már otthonosan mozognak. Az ausztrál úr nem sokat vesztegette az idejét. A fejében már összeállt a koncepció. A Bladnochból egy prémium whiskyt kreál, megcélozva vele a luxuspiac alsó rétegét. Ebbe az elképzelésbe a Mortlach a Távol-Keleten kicsit belebukott, mert a keletiek nem ismerték a Mortlach legendáját. És valószínüleg a Bladnoch az európai piacokon ugyanígy el fog bukni ezzel a felállással, mert mi viszont ismerjük a Bladnochot. Ettől függetlenül én szurkolok nekik, mert mindig úgy hittem, hogy a Bladnochban sokkal több van, mint amit eddig tudtak vele kezdeni, és ilyen tekintetben egy oldalon állok David Priorral. Másrészt, simán megkritizálom azt, amit rá akar húzni ere a maltra. De az ő pénze, és jelenleg az ő lepárlója.

Leigazolta például Ian MacMillan-t a Burn Stewarttól, akinek a keze alatt a Bunnahabhain, Deanston, Tobermory lepárlók épp elérték azt a pontot, hogy egy komolyabb jelenlettél és minőséggel legyenek jelen a whisky piacon. A közös váltás az alkoholfok emeléssel, a Deanston organikus próbálkozásai, vagy a Ledaig reneszánsza és a Tobermory korosodása, egyre jobb minősége neki is köszönhető. (Érdekesség, hogy a tavaly elhunyt John MacLellan anno szintén a Bunnahabhaint hagyta ott egy farmért, a Kilchoman lepárlóért, amiből azóta tudjuk mi lett) Ian MacMillan azonnal nekilátott rendbeszedni a teljesen lerongyolódott Bladnoch termelőegységet, végig nézte a teljes készletet, amit kellett újra-hordózott és 2017 májusára ígéri, hogy elindul a termelés. Tanácsadóként segíti a Bladnoch munkáját egy korábbi SWA igazgató is, talán ketten elegek lesznek, hogy kordában tartsák Mr.Priort. Mint majd alább látjuk, lesz miért.

Bár május nincs messze, igaz közel sem, de addig sem maradunk azonban Bladnoch nélkül! Pár hónapja már Ausztráliában megjelentek ezek a palackozások, az új prémium kategóriássá emelt Bladnoch stílusban. Most, a közelgő újra induló termelés apropója kapcsán, az év eleje jó időszak arra, hogy felvezesse, és magára a termékre irányítsa a figyelmet. Ne feledjük, Mr.Prior a semmiből épített cégbirodalmat egy termék köré, és bárki bármennyire is kritizálja ezt a módszert, nyilván ért ahhoz, hogyan kell egy terméket bevezetni. Hogy pont ez a gond, hogy a malt whiskyből termék lett? Na igen. De ennyire elborultnak és naivnak nem kell lennünk, miközben ugyan így csinálják azok a lepárlók, akiknek a cuccait imádjuk.

Az új Bladnoch kapcsán a legszembetűnőbb nyilván a dizájn. Ezzel sincs sok bajom, teljesen elfér a kínálatban egy ilyen típusú malt whisky dekanter. Igen, kicsit erőltetett vele a prémium whisky imázsára való utalás, de talán még belefér. Egyedül az a furcsa számomra, hogy a Bladnoch nevet látom a “kockaüvegen”…

 

bladnochgirls

 

 

És ha már nevek. Hát nézzük meg, mit sikerült kitalálnia a “joghurtkirálynak”.

Bladnoch Samsara, Bladnoch Adela, Bladnoch Talia.

Mi ez?? A lányai meg a felesége neve? Hát, ha a Macallan alapsorát a los angeles-i pornószcénában használatos nevekhez társítottam, akkor Samsara Bladnoch legalább annyira egy gangbang interracial porn kategóriás “színésznőre” emlékeztet, mint Sienna Macallan, aki talán még pornó Oscart is nyert a legjobb anál jelenetért. Adela Bladnoch egy német popénekesnőt juttat eszembe, míg Talia Bladnoch egy germán felmenőkkel rendelkező brazil szappanopera szereplőt. Hát ki találta ki ezeket a szörnyen festő neveket egy skót malt whiskyhez?

És akkor elmesélem, milyen volt a Bladnoch hivatalos visszatérése. Az eseményre David Prior ausztráliai otthonában került sor. A birtok a Gatsby film és a Wall Street farkasa világát testesíti meg. A meghívottak falatoznak a kis szendvicskékből, jól öltözettnek és elitnek hiszik magukat, egy olyan ország elitjének, akik a brit birodalom fegyenceinek leszármazottai, vagy a világ különböző tájairól érkezett, új gyökereket eresztett szabadgondolkodású és a régi világ értelmiségi létét a modernitást jelentő sznob, pénzes közegben képzelik el, mint a kifinomultság sikerrel párosult imázsát. A műanyag sátrak adta pazar közegben egy operaénekesnő szaloncukornak öltözve épp a Nessum Dorma jól ismert dallamaival küszködik, majd ebbe lassan bekúszik egy egyre erőteljesebb techno “zene”. Ez jelképezi Prior elképzeléseit arról, hogyan kell ötvözni egy 200 éves “terméket” a mai világ igényeivel. Van valami régid, az nem jelenti azt, hogy ne kezelhetnéd modernként. Na ja. Ezzel nem lenne baj, ha nem egy melbourni susanboyle és egy Scooter adná a hátteret egy skót malátawhiskyhez valahol, egy ízlésficamos, identitásában kevésbé biztos közegben, egy tehenészeti gmk technikusából milliárdos üzletemberré vált madman vezénylete alatt.

Azt hiszitek viccelek. Nem. Ez így történt. Tessék:

 

wtf

 

A király:

 

prior

 

 

Na jó, nézzük mit tudunk a whiskyről a kockákban.

Bladnoch Samsara

Ez egy korjelölés nélküli, 46-7 % abv, first fill american oak, american oak ex-wine cask és kaliforniai boroshordós érlelés. Na, csak meg lesz.Samsara beveszi Los Angelest…

bladnoch-samsara

 

 

Bladnoch Adela

Ez egy 15 éves, ex-oloroso érlelt, 46.7 5 abv-vel kiadott verzió. A korából ítélve ez az Armstrong éra első éveiből származik, érdekesen hangzik. Az ára nagyjából 150 font körül van. A kurválkodásra viszont nem vagyunk kiváncsiak, így kedves Adél, maradunk féláron a Glenfarclas hasonló korújánál.

 

bladnoch-adela

 

Bladnoch Talia

A legidősebb a sorban. 25 éves Bladnoch, 49.2 % abv, new oak finish. Az ára 220 font körüli, ami egy negyedévszázados Lowland malthoz, egy kvázi-bezárt lepárlóból nem annyira meglepő, de talán nem ezzel a dizájnnal kelti fel az erre érzékeny gyűjtők vagy fogyasztók figyelmét.

A bemutatón szerepelt egy negyedik whisky is. Ez egy 24 maltból és 3 grain whiskyből készített blend, a neve Pure Scot. 40 % abv. A dizájn egy ausztrálhoz mérten is sok, azt hiszem. Nekem egy új-zélandi kék laguna plakátnak, a Johnnie sikeres palack innovációjának és egy olcsó párlat keverékének tűnik, ami egy pillanatra felbukkan Tom Cruise háta mögött a Koktél remakejében…

 

pure-scot-blended-whisky

 

Ez lesz tehát a Bladnoch alapsora. Legalábbis ezekkel tér vissza. A 200. évfordulóját idén ünneplő, kitartó lowlandi lepárlónak lesz egy kétszáz palackban limitált kiadása, egy 29 éves Bladnoch személyében. Akárhogy is fog kinézni, mindenképp figyelmet érdemel gyűjtőktől.

A cselédlány, aki egykor Csehovról álmodott, meg nagyszínpadról, öltözőkről és virágcsokrokról, grófi hódolókról és gavallérokról, most, annyi év után, annyi hamis ígéret és remény után, miután már mindenkinek odadobta magát, most szerepet kapott. Járt benne mindenki, és megjárta ő is. De kitartott. És most újságokban szerepel, figyelmet kap, szól a Nessum Dorma, megérkezett a gavallér, kicsit giccses ugyan az új ruha, de a fények már felkapcsolva. És most kilép a színpadra. Egyszerre ő a három nővér. A Film-Színház-Muzsika barnuló címlapjai a cselédszobából hirtelen csillogó magazinokká változnak a fejében. Csehov, Shakespeare, Kálmán Imre, Moliére, Rejtő kabaré, mindegy, eljátszik bármit, csak egyszer figyeljenek rá, és egyszer hátha sikerül…

A függöny fel.

Nincsenek nézők. Csak bámulók.

Akik épp azt nézik, ahogy a túlsminkelt, vidéki, butácska kislány, szemében a monroe-i álmokkal épp belép emberek körébe, felhangzik az Action a rendezőtől, és a felvétel pörög.

Épp egy interracial anal gangbang pornót forgatnak.

 

 

PS: Bocs Bladnoch:) Sok sikert , csajok:)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s