whisky

Luxus palackozással ünnepel a Tamdhu – Tamdhu 50 Year Old

 

Mostanában, amikor a skót whisky lepárlók egy jelentős része matuzsálemi korba lép, köszönhetően a több mint száz éve bekövetkezett ipari fejlődésnek, a whisky üzleti értelemben vett berobbanásának, és a viktoriánus korszak progresszív környezetének, a malt whisky rajongók csak legyintenek. Hogy miért ez a szkeptikusság? Azért, mert nagyon szép dolog 100-120-150-200 éves szeszfőzdéket “ünnepelni”, de ezúttal szintén az aktuális korszaknak köszönhetően, a whisky soha nem látott profit termelésre képes. Ez pedig azt jelenti, mint láthattuk nem egy alkalommal, hogy az évfordulós, születésnapos prezentációként megjelent palackozások, csillagászati összegekért, a luxuspiac kiváltságai lettek. Nyilván vannak ellenpéldák, de ott meg a minőséggel, vagy az intenzitásával a celebrálásnak van gond, és nem mellesleg a maguk kategóriájában szintén erősen túlárazott maltokról van szó. Akad ellenpélda is, persze. Meglepő módon egy Diageo brand, a Lagavulin, amelyik nem ezüstbe és kristályba öltöztette az évfordulós kiadását, hanem a whisky korában is, és árazásában is a populáris vonalat követte. Jó, nyilván, ők sem szentek, volt ott azért negyedévszázados, meg több ezer fontos single cask szülinapi whisky is…

Az idén 120. évfordulóját ünneplő Tamdhu Distillery a jelek szerint az előző csoportba, a luxust választó irányvonalra áll rá. De, esetükben engedtessék meg, hogy azt mondjam, oké, megérdemlik, hogy nekik is legyen egy csillagászati, kristálydekanteres státusz whiskyjük. Könnyen lehetek megengedő, mert a most megjelent csodálatos butella 16 000 fontba kerül. Így nyilván esélytelen lesz minőségileg megítélni a hétköznapok whisky rajongójának. Közel hét millió forint. Ennyibe kerül ez a szépség:

 

50

 

Összesen 100 dekanter jelenik meg, benne egy 1963 november 2.-án hordóba került, majd ötven évvel később üvegbe töltött Tamdhuból. Hogy az 50 év nem jön ki ha a megjelenés most, 2017-ben történt? Valóban. A gyakorlatban ugyanis sok lepárló választ olyan utat, hogy egy adott whiskyje, vagy egy nagyobb aagnyi, megjelenésre váró ital, hogy tartsák a kort, vagy az érlelés csúcspontját jelentő minőséget, a palackozásig a hordókból hatalmas üvegtartályokban (vagy épp palackokban) várakozik. Hogy miért nem 1967-es whiskyt palackozott a lepárló? Több oka is lehet. Tudomásom szerint, ha még meg van, a legrégebbi készletük 1961-es, tehát valószínüleg a komoly évtizedes tölgyhordós érlelés után, ez volt a “legközelebbi”, minőségében is megfelelő évjárat. A whisky európai tölgyből készült, first-fill sherry hordó, száma a 4678-as. Palackozták idén márciusban, egy figyelemreméltóan magas, 55.6 %-os abv-vel.

 

t50

 

Az oka, hogy azt vallom, megérdemlik, hogy legyen egy ilyen ékkövük, az pedig az, hogy a Tamdhu Distillery egy igazi tanúja a skót whisky történetének. A 19.század végétől napjainkig, úgy, hogy a 120 év alatt mint egy tükörkép, minden adott korszakában a skót whisky történetének reagensként mőködött. Kezdjük ott, hogy már az alapításakor tökéletesen jelezte a létrejötte, hogy valami nagy, új és a korban modern dolog történik. A Tamdhu papíron 1896-ban alapítatott, de az első párlat 1897nyarán került hordóba. Ezt az évszámot vette alapul a jelenlegi tulajdonos a 120. évfordulóhoz. A Tamdhu születése annak volt köszönhető, hogy a századforduló előtti években a skót whisky adott viszonyok közt, legalább akkora üzlet volt, mint manapság. Akkoriban a blended whiskykkel világhírnévre szert tett skót családok és cégek, a hatalmasan növekvő igényeket kielégítendő, új és új lepárlókat építettek, vagy régi csempészek, félig legális vagy épp engedélyükkel is keveset elérő, öreg lepárlók modernizálásval segítettek. A Tamdhu azonban korának legmodernebb lepárlójaként épült, alapítói közt megtaláljuk az 1890-es években már hatalmas vagyonnal és piaci befolyással rendelkező dinasztiákat, mint John Walker & Sons, a John Dewar & Sons. Ahogy az akkoriban gyakran előfordult. Összefogás, beruházás, piaci aratás. Ennek szellemében a Tamdhu imponáló méretekkel, tervekkel és a lehető legnaprakészebb technikát használva 1897-ben elkezdte a termelést a Spey völgyében. Ott, ahova nem véletlenül települtek a korabeli lepárlók, hiszen elég távoli és kietlen volt az évszázadhoz képest ipari méretű beruházásokhoz. A pár évtizede kifejlődött vasúti közlekedés gazdaságossá tette a termékek délre való juttatását, és közel volt a vidék, ahol az árpát termesztették, és a vad, zabolázatlan Highland remek és tiszta vízforrásokat biztosított. Amikor azt mondtam, hogy a Tamdhu sorsa egyfajta tükörképe mindig a skót whiskyipar állapotának, arra a legelső bizonyíték az, ahogy a versenytársak reagáltak rá. Nem csak a Tamdhu alapítóinak konzorciuma épített lepárlókat a Speyside falvaiban, és nem csak ők igyekeztek lefölözni az elképesztően dinamikusan növő világpiacot. A versenytársak már pár évvel a Tamdhu megnyitása után bepanaszolták a lepárlót, hogy a nagy mennyiségű veszteségeit, a visszamaradt ipari masszát, a Spey folyóba engedik. Valljuk be, ez már akkor sem volt szép, és már akkor is remek ütőkártya volt a versenytársak kezében. Ha ez nem lett volna elég, a többiek azér is panaszkodtak a beruházásra, mert a Tamdhu szerintük sokkal több vizet használ el a környező forrásokból, mint ami “járna” neki. Eltudjuk tehát képzelni, mekkora méretekről és mennyiségről beszélünk, milyen mértékekben gondolkodtak a korabeli szeszipari befektetők. A Tamdhu kissé megtépázva került ki a jogi harcokból, de talán pont az, hogy szúrta az ellenlábasok szemét, segített a lepárlónak, hogy pozíciói erősödjenek. A jogi viták után a tulajdonosok stabillá tették a Tmadhut. Kellett is, hiszen olyan blendekhez termelt mint a Cutty Sark, J & B, de főleg a Famous Grouse. Ennek ellenére, alig két évtizeddel a megnyitása után, a közelgő első világháború hajnalán az üzem bezárt. Bár csak pár évig fogták vissza a termelését, a 2ö-as évek végén, a nagy világválság első jeleire ismét becsukták. Ki sem nyitott 1948-ig, hiszen minek, ott volt közben ugye a 2. nagy háború. Ezek után az 1950-es években, amikor a skót whisky ismét erőre kapott, sok új lepárló épült, a Tamdhu is tovább modernizálódott. Pár technikai újítással a korszaknak megfelelt, de nagyjából ezekre az időkre tehető az, amikor a Tamdhu elkezdett lemaradni a fejlődésben. Bár egy csendesebb periódus után a virágzónak tűnú 1970-es években a sok évtizednyi iparosmunka után (értsd, maláta whisky termelése blendekhez), a Tamdhu egy 8 éves verzióval megjelent a single malt piacokon. Hogy mennyire nem ez volt a fő profil, azt jelzi, hogy utána sok egyéb verzió meg sem jelent, sőt, a Tamdhu, bár üzemként túlélte a sötét 80-as éveket, single maltként egyre jelentéktelenebb lett a kereskedők polcain. Nem nagyon törődtek a márkával az aktuális tulajok. Bőven elég volt, hogy termelte a blendek alapanyagát. Amikor az Edrington kezébe került a lepárló, a helyzet tovább romlott. Főleg azért, mer maltként ott volt a kezükben a Highland Park és a Macallan, velük a Tamdhu nem veresenyezhetett. A lepárló csendben és végérvényesen belesüppedt egy ipari létesítmény szürke státuszába. A negatív csúcspont az volt, amikor az Edrington 2009-ben felújítás címszó alatt bezára a Tamdhut. Ez pedig mindig is egy csendes halált jelentett a kevésbé szerencsés lepárlóknak.

A Tamdhura azonban 2011-ben rámosolygott a szerencse. Pontosabban az Ian Macleod független palackozó cég. Az a cég, amelyik addigra már majdnem egy évtizede birtokolta a Glengoyne Distilleryt, és hatalmas munkával igen szép reputációt építve a Glengoyne maltok sherried érlelései köré, egyértelműen minőségi munkával dicsekedhetett. A cég minden tekintetben egy dinamikus, fejlődő vállalat, független palackozóként, lepárló tulajdonosként, disztribútorként és blenderként is. Ezért a Tamdhu megvásárlásakor a szakma egyöntetúen örömmel és bizakodva fogadta a cég érkezését. És a jelek szerint az Ian Macleod bizonyít ismét.

Érkezésük után nem sokkal a Tamdhut egy viktoriánus arculattal ruházták fel, mint single malt márka, és a Glengoyne maltoknál megszokott minőségi sherry hordók irányába fordították az érlelési stratégiájukat. Ennek eredményeként, még a korábbi készletekre alapozva, de már az ő szakmai felügyeletükkel a hordók tekintetében, kiadták a Tamdhu 10 Year Old palackozást, ami árazásával és minőségével hozta a minőséget. Amit a Lowland határán, délen a Glengoyne malttal, úgy északon a Tamdhuval tette meg a Macleod csoport. Stabil, minőségi sherried maltot aott a piacnak. Tavaly követte a tíz évest a Tamdhu Batch Strength nevű, korjelölés nélküli, hordóerősségű verzió, ami pár hónapja már a második adagját jelentette meg. Bár ennyi jelenleg a kínálat, azt hiszem, siettetni nem kell a Tamdhut. A tulajdonos nagyon is tudatosan, szisztematikusan építi a brandet és egyben illeszti be a Tamdhut az üzleti struktúrájába.

Most pedig itt van egy egyedi, kézműves viszonylatban is egyedi és luxuskivitelű dekanter, benne egy 50 éves Tamdhuval.

Kell ennél szebben ünnepelni? És bánja valaki, ha egy majdnem elfeledett, megbízható, szürke eminenciás skót lepárló 120 évente egyszer azt gondolja, hogy neki is van mit letennie a luxuspiacra? Ugye, nem. Jól van ez így. Szép a whisky. És ami nekünk elérhető, a 10 éves vagy a hordóerősségű, az is remek kis malt whisky.

És még arra is maradt energiájuk, hogy egy igen csinos kisfilmmel mutassák be ezt az egyedi pillanatot :

 

 

Boldog születésnapot Tamdhu, sok szerencsét!

Slainte!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s