whisky

Szimbolikus örökség – Megjelent az Annandale single malt

 

Gombamód szaporodnak az új whisky lepárlók Skóciában az elmúlt fél évtizedben. A 2000-es évek kezdetétől a sokat emlegetett whisky-boom már nem csak a tömérdek új single malt palackozás megjelenését, a piacok robbanászerű növekedésének kielégítését jelentik, hanem építészeti eredményekről is beszélünk. Az első fecskék (talán még épp csak ide értve az 1997-ben termelésbe állított új Arran Distilleryt is) mint a Glengyle Distillery Campbeltownban, a napokban éppen debütáló palackozással jelentkező mikro farm lepárló Daftmill Distillery, vagy a halálcsilag becenevet kapott monstrum Roseisle Distilery után, az igazi áttörás 2012-2013 tájékán kezdődött. Rengeteg terv született meg papíron és indult el a bürökratikus procedúrán keresztül a megvalósulásig. Ezeknek a terveknek a legtöbbje mára már aktív, lassan-lasan hivatalosan is whiskynek nevezhető palackozásal jelentkezik. Elég megemlíteni a Kingsbarns, az Ardnamurchan, a Strathearn, a Dornoch, az Inchdairnie, a Wolfburn lepárlók neveit. És rengeteg követi őket hamarosan, mint a Port of Leith, a Torabaigh, a Lindores Abbey, a The Borders, és még lehetne sorolni tucatnyit. Ezeknek a főzdéknek szinte mindegyike új építésű. Szó szerint a semmiből emelkedtek ki. Egy részük régi gazdasági épületek átalakítása után kapot otthont, mint a Dornoch Distillery, amely a helyi régi tűzoltó szertárt alakította át, vagy a Daftmill, amelyik saját farmjának egy gazdasági épületét használja lepárlóként. Olyan azonban tudomásom szerint egy sincs, amelyik ugyanazon nevű egykori lepárló romjain született újjá, mint az Annandale Distillery. Még a Wolfburn is pár száz méterrel az eredetinek gyanított egykori főzde kőmaradéka melett épült.

Mondhatnánk, könnyű helyzetben volt az a házaspár, aki épp az Annandalet akarta felújítani, hiszen maga a robusztus épületkomplexum megmaradt még közel száz évvel a bezárása után is. Más jellegű üzleti termelésnek adott otthont. Pedig a Lowland egykori főzdéinek jelentős része még így sem élte túl az évtizedeket, elég csak a legendás Linlithgow (St.Magdalene) lepárlóra gondolni, amelyikből társasház lett. De még a Rosebank Distillery egy része is ingatlanokká alakult, és talán annyiban még ez is különbözik az Annandale sztorijától, hogy a Rosebank “csak” három évtizedet esett ki a termelésből, az eredeti épület (és a worm tub) még funkcionálisan is létezik. Ezzel szemben az Annandale, amelyik egykor a Johnnie Walker egyik jelentős bázis egysége volt, már 1919-ben bezárt. Utána raktáraknak, illetve évtizedekig egy “müzligyártó” vállalkozásnak volt az otthona.

Ezt az épületegyüttest szúrta ki 2011-ben egy házaspár, hogy újra élesztve a mélyföldi whiskytermelést, megálmodja az eredeti Annandale Distillery reinkarnációját. Hosszas munkálatok után végül 2014-ben kezdődött a jelenlegi lepárló igazi története, amikor már mindenféle engedély birtokában, több, mint 10 millió fontos befektetés után, 2018. június 13-án megjelenjen száz év kihagyás után újra az Annandale single malt whisky a piacokon.

Már maga a felújítás sem volt semmi, hiszen az épületek renoválása során nem csak egy méretében is hatalmas falakkal és tetőzettel rendelkező helyet kellett üzemkész állapotba hozni, hanem a munkálatok során régészeti feltárások helyszíne is volt az építkezés. Az egész munkafolyamatot 2014-től egy online kamerán keresztül bárki végig követhette, így szó szerint a szemünk előtt zajlott a Dumfries and Galloway megye egyik legnagyobb privát beruházásának számító építkezés.

2014. novemberében aztán megtörtént az első 188 hordónyi párlatot eredményező desztillálás. Nem bízták a véletlenre, egyből peated és unpeated new make spirit is készült, a tőzegeltből 85 hordónyi, a tőzegmentesből 103 hordónyi. A szakmai munkát az azóta sajnálatos módon elhunyt Dr.Jim Swan útmutatásai alapján alakították ki, így méltán nevezhetjük az Annandale single malt whiskyt egy legenda egyik utolsó munkájának. Talán nem vagyok tiszteletlen, ha hattyúdalnak is nevezem Jim bácsi annandale-i projektjét. A lepárló igazi hálája az, hogy a napokban megjelenő whiskyjeit – sok egyéb új főzdével ellentétben – nem pakolta bele ilyen-olyan boroshordóba, hogy elfedje a fiatal whisky hibáit, hanem egy alapvetésnek számító american white oak ex-bourbon érlelés után palackozta le. És ennek az oka a swan-i mentalitás követése melett az, hogy igen szépen sikerült belőni a housestylet. Az meg, hogy tőzegelt formátumban is megjelennek, nem csorbít semmi hagyományt, főleg ha belegondolunk, hogy fél évszázada szinte mindegyik skót whisky ilyen-olyan mértékben tőzegelt párlatként született. Pár hete kóstoltam mindkét verziót. A személyes véleményem, hogy a tőzegelt whisky – alább kicsit jobban megismerjük majd – tulajdonképpen “kész”, a maga formájában. Értsd, semmivel sem marad el, sőt, a jobbak közé sorolom a legtöbb lepárló hasonlóan fiatal peated verziójával szemben. Még olyanokat is leköröz szerintem, akiknek most nem írom a nevét, de jócskán nagyobb, nevesebb, és tapasztaltabb lepárlók cuccai. Talán még úgy is, hogy a meg nem nevezettek sokszor kétszer-háromszor annyi idősek, mint az új Annandale malt. A tőzegmentes verzió egy nagyon gyümölcsös, édes karakter, egy finoman szelídülő párlat jegyeivel. Ha valaki igazán kiváncsi arra, milyen is egy olyan párlat, amit housestylenak lehet nevezni és kesőbb a whisky létében is felismerhető a ház jellegzetes termelési karaktere, annak szinte kötelező darab az Annandale tőzegmentes whiskyje.

De van még ennél többis, nem csak az, hogy kétféle verzióval megjelent az Annandale single malt whisky! Ha már az újjászületés kapcsán szó szerinti, fizikai újjászületésről beszétünk, egy a maga módján történelmi épületegyüttes kapcsán, és azok után, hogy egy szakmai legenda hattyúdalát emlegettük, az Annandale még inkább kimaxolja a szimbolikus lehetőségeket. Talán jobb szót kellene használnom. Örökséggondozás, figyelem, hagyománytisztelet, szimbolikus, metafórikus dolgokról kellene értekezni itt. Nehéz megfogalmazni, annak ellenére, hogy teljesen érthető, mire is gondolok, vagy, hogy mi is ez a szellemi irány, ami a lepárlót már most jellemzi. Alább igyekszem rávilágítani.

A legeslegelső Annandale maltok már pár hónapja napvilágot láttak. Az ok a fentebb leírni próbált szimbolikus irány iránti elköteleződés. 2014 novemberében, amikor az első desztillálás new make spirit produkciólt, a munkálatokban segédkezett egy Doddie Weir nevű ex-rugby válogatott játékos. Doddie egy idegrendszeri betegségben szenved, de sportkarrierje és személyisége igazi harcossá teszi a kór elleni küzdelemben is. Ezt értékelte úgy az Annandale, hogy megjelentet 99 palacknyi single maltot Annandale Man o’ Sword név alatt. A név annyit tesz, a kard embere, vagyis harcos jellem, egy Rabbie Burns poémából kiemelve, és ezeknek a részleteknek majd még lesz jelentősége később, kéretik figyelni. A Doddie Weir nevével fémjelzett alapítvány megsegítésére ajánlották fel a palackozások bevételét, aukciókon értékesítve azokat. A szimbolikus dolgok iránti elkötelezettség nem csak a karitatív cselekedetben nyilvánult meg, hanem azon gyakorlatias apróságokban is, hogy a megjelentetett 99 palackból az 1-es számú maradt az Annandale archívumában. A 2 – 5 számú palackok aukcióra mentek, ahol az 5-ös számú palack mellé járt egy válogatott skót rögbi mez is, Weir aláírásával, mert a játékos ebben a számú mezben lépett mindig pályára Skócia színeiben. A 6-99 számozású palackok pedig különböző kereskedelmi és aukciós csatornákon kerülnek értékesítésre, a bevétel pedig a Weir alapítványok számlájára kerül. És miért 99 palack, és nem 100? Mert pontosan 99 év telt a lepárló bezárása és az új Annandale megjelenése közt. (itt a szőrszálhasogatók találhatnának fogást, mert a palackozás 2017 év végén történt, viszont maga a fizikai formában megfogható palack az aukciókon nyertesek kezébe 2018-ban került,de azt hiszem ez tényleg mellékes a lényeget tekintve)

Az Annandale Man o’ Sword nevű whisky tőzegelt verzió volt. És ezt a nevet viszi tovább a ma megjelent, hivatalos single cask single malt kiadás peated verziója is. A tőzegmentes változat peig Annandale Man o’ Words nevet kapta. Az ok természetesen itt is a hagyományok, a tisztelet és a szimbolika körül forognak. A Man o’ Sword kifejezés talán legpontosabb értelmezése a magyar harcos fogalmával egyenértékű. A kard embere fordítás teljes értelmet nyer, ha nem csupán az ex-rugby játékos kvalitásira, hanem a konkrét okra is kitérünk. Az elnevezést Robert the Bruce nevezetű skót királyt illeti, aki skót nemzeti hős, sokaknak ismerős lehet a Mel Gibson fémjelezte Braveheart című filmből. Robert the Bruce létező történelmi személyiség volt, se történelmi szerepére, se egyéb élettörténetére most nem térnék ki, de az egyik legnagyobb jelentőségű királyi szemályisége volt Skóciának. Ő volt a bannockburni csata gyáztes hadvezére is. Robert királyi léte előtt  Annandale hetedik earl-je címet birtokolta, és nem is sejtette majdnem nyolcszáz évvel korábban, hogy ezzel alapot teremt egy 21. századi malt whisky elnevezésének indokára is. A Kard Embere tehát a helyi kötődésű história valóságán alapul.

 

a.mos

 

A tőzegmentes változat neve Annandale Man o’ Words, vagyis a szavak embere szabad fordításban, ami a másik skót hérosz, a költő Robert Burns okán született. Rabbie Burns, ez a bohám skót poéta, a kor Casanovája, a skót nacionalizmus kvázi emberi megnyilvánulása, amikor épp nem felföldi menyecskékkel hancúrozott, vagy ivott valamelyik pubban, szerény bevételt hozó irodalmi munkássága mellett angol exciseman-ként kereste kenyerét. Talán érthetőbb, ha a finánc kifejezést használjuk. Ezek a fináncok egy-egy whisky lepárlóba “telepítve” ügyeltek arra, hogy a termelésből származó jövedéket pontosan fizessék a szeszgyártók. Burns úrfi történetesen az akkori Annandale lepárlóhoz rendelt finánc volt. Képzelhetjük, milyen “nehéz” élete lehetett a legendásan iszákos és anyagi problémákkal küzdő Rabbie Burnsnek egy szeszfőzde fináncaként…

a.mow.

 

Borítsa a valós tényeket az idő homálya, és értelmezzük a Man o’ Words nevű palackozás nevét ismét a szimbolikus térben. Azt hiszem egy költő kapcsán a kifejezést tovább magyaráznom nem is kell.

A két whisky single cask single maltként jelenik meg. Ez azt jelenti, hogy kiválasztottak az első lepárlásból származó 188 hordó közül 10-10-et mindkét verzióból, amelyeket single cask palackozás formájában adnak ki, amig ez a mennyiség el nem fogy. Utána a maradék készlet alszik tovább, nincs tervbe véve egy standard palackozás piacon tartása. Az is szimpatikus, hogy nem másztak nagyon bele az ilyen-olyan hordótípusok használatába, bár van nekik oloroso sherry hordóban eltett whiskyjük is már, és egy kis adag ex-burgundy caskban érlelt cucc is. Bizonyosan lesznek kisadagos megjelenések ezekből is, hiszen a lényeg minden szimbolikus cselekedet ellenére az üzlet, de se a termelési kapacitás, se az általam ismert tervek nem azt sugalják, hogy egy újabb, single cask exkluzív palackozásokat fosó pénzgyárrá alakul egy főzde. A most megjelenő két whisky ex-bourbon american white oak érlelés.

És most jöjjön pár kritikus észrevétel. Mint említettem, kóstoltam mindkét verziót, és ezekkel tulajdonképpen semmi gond nincs. Élvezhető mindkettő. Viszont a dizájnról kell beszélnünk. Én még életemben nem láttam ennyire szar dizájnt egy új whisky esetében. Láttunk már mindenféle túlzásokat, esetlenséget, de ezek ötvözete ritka. Nos, az Annandalenek ez sikerült, és nagyon nagyon sajnálom őket ezért, mert rengeteg sztereotíp reakciót fog kiváltani, és ez a whisky megítélésének rovására is mehet. Az, ami tetszik a csomagolásban, hogy a Man o’ Sword és Word szavakkal játszanak a dobozon, lévén az S betű a szavak végén azonal más jelentést ad. Ez alapjában nagyon ötletes. Azt még elnéző mosollyal nyugtázom, hogy a tollal és a karddal erősítik a vizuális üzenetet. De amikor kóstoltam a whiskyket, akkor meglepődve tapasztaltam, hogy a tőzeges verzió olyan feketének tűnt, mint a coca-cola. Épp kérdeztem volna az Annandale emberét, hogy miféle hordót használtak, vagy egyáltalán, mi ez a cucc, mikor a kolléga a poharamba töltötte a nedűt. Ekkor láttam, hogy szó sincs fekete whiskyről, egészen egyszerűen a palack alsó harmada fekete színezésű, így a nyitott üvegben az addig lecsökkenő mennyiségből semmi nem látszott, csak maga a palack adta feketeség, zavarólag hatva, mert a palack többi része átlátszó. Oké, mondhatjátok, hogy ittas voltam, és amúgy evidensnek hat, hogy ez egy festett dizájn az üvegen, de azért ez meglepett. Magát a grafikai megoldást sem találom amúgy se histórikusnak, se kortársnak, se ezek szép ötvözetének. De ami igazán gáz, az a doboz. Egy hatalmas, háromszögalakú karton, nagyon erős színnel. Az egyik narancsos, a másik kékes árnyalattal. Értem én, hogy milyen fontos az egyediség, de van itt egy gyakorlati rész is, ezeknek a whiskyknek ma már vizuálisan is szépnek kell lenniük, nem is beszélve a praktikus oldaláról a dolognak, úgy mint, szállítás vagy az üzletek polcain való elhelyezés. Nagyon remélem, hogy ez nem lesz valami standard iránya a csomagolásuknak…

A whisky gyűjtői szempontból érdekes, és ajánlott produktum, igaz, a 300 fontos ár elrettentő. Innen nézve tényleg csak az vágjon bele, aki jól felépített stratégia mentén gondozza a gyűjtői tevékenységét. A befektetési szempontok jelenleg hasonló állásponton vannak, nagyon magas a nyitóár. Ebben a formában az Annandale sztoriba aki belevág, annak két előnye lehet a jövőben. Az, hogy pont azt a réteget ijeszti el a túlárazás, akik a legnagyobb szektora és egyben versenytársai egymásnak a gyűjtői-befektetői piacokon, a pár száz fontot rizikózók, új termékekbe beleugrók kategóriájában. Itt lehet gondolkodni. A másik, hogy egy új lepárló termékeit annak ellenére is hosszútávú befektetésnek kell kezelni, ha már volt rá példa, hogy kiskorú whiskyk is nagyon hamar felfutottak akár tripla árassá is heteken belül. Az Annandale nem ez a sztori lesz. Nem szabad azoban elmenni azon tények mellett, hogy az első adagnyi, nagyon kismennyiséget jelentő 188 hordóból vannak válogatva ezek az új cuccok, és single cask formátumban jonnek ki. Továbbá, hogy a 99 darabos Weir charity bottling önmagában is a régi, igazi kismennyiségű, gyűjtendőnek jelzett darabszámmal jelent meg. Ugye, manapság már limitáció a 12 000 palack is, háromszámjegyű fontban mért árcédulával…Szóval, az Annandale gyűjtés-befektetés szakemberrel megtárgyalandó téma. Az alapokat leírtam, ha valaki belevágna, innentől már szolgáltatásként, de írjon rám bátran.

 

Az Annandale Distillery, annak ellenére, hogy egy csomó hendikeppel indul ( már a neve is inkább valami BBC drámasorozatra hajaz, plusz a hatalmas összegű befektetés, a kismennyiségű termelői kapacitás, a nem túl szofisztikált megjelenés, stb) elenére is egy üdvözlendő dolog. Bizonyos, hogy ha túlélik, márpedig ilyen befektetéssel túl kell élniük, akkor két évtized múlva jelentős Lowland karakter lepárló lesz. A párlatuk jó, az elhivatottság meg van, és a szimbolizmus annyi mindent rejt még magában, hogy én igyekszem őket megkedvelni.

Csak az a szar dizájn….ejjj!

 

Slainte Mhath Annandale! Harcoljatok!

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s