whisky

Visszatérők – új maltok, folytatások

 

Ha nem lenne elég, hogy hetente több új palack kerül a lepárlóktól, palackozóktól a polcokra, akkor van nekünk még egy jó adag suttogó propaganda is új megjelenésekről. Alább ezekből válogattam vegyesen, hogy a hivatalos nyár beköszönte után se lankajon a figyelmetek. Már csak azért sem, mert elkezdődött az októberi szokásos budapesti whisky show jegyárusítása, ami mindjárt itt van, ugye, szóval maradjatok naprakészek. Aztán reméljük idén már pár kiállító stand is igyekszik felzárkózni a saját tempójához, és nem feltétlenül csak a már lassan minden magyar whisky fogyasztó által ismert (és irónia nélkül mondom, kedvelt) whiskyjeit kínálja majd.

Az egyik ilyen stand szokott lenni az Arran Distillery pultja, akik szinte már hazajárnak Budapestre, hála a Whiskynet által gondosan kezelt Arran alapkínálatnak. Az Arran egy igazán jó, modern malt whisky lett az évek alatt, stabil alapsorral, jó érzékkel válogatott és figyelemreméltó csomagolással megjelenő mltivintage és multicask válogatásaival. A Smuggler’s Series  óta nem hallottunk felőlük, már itt volt az ideje egy új Arran mini szériának, és ez a jelek szerint érkezik is. Időpont egyelőre nincs, infó is alig, de az tuti, hogy ez lesz. A csempészek után ezúttal a felfedezőknek dedikálják a szériát, ami nagy valószínűség szerint ismét a kis sziget rejtett értékeinek bemutatására építi vizuális terveit. A kissé bénácska Devil’s Punch Bowl grafika (ellenben roppant jó dobozolás) és a Smuggler’s pazar könyvei után a jelek szerint ismét új stílussal színezik az egyre inkább erős pozícióba kerülő lepárlójuk renoméját. Az Arran Explorer’s Series első tagja a pletykák szerint egy húsz éves verzió lesz, 49.8 % abv-vel, Arran Brodick Bay név alatt. A név Brodick városka kikötőjére utal, tulajdonképpen a fő kompok itt kötnek ki a glasgowi dokkok felől Arran szigetén, ezt látja először a szigetre érkező látogató. A megjelenésről mást egyelőre nem tudni, hordófajta és a széria egyéb adaitairól majd később beszámolok. A tapasztalat az, hogy nagyjából a pesti show ideje körül szoktak ezek az éves sorozatok megjelenni az Arrantól, volt is már rá példa, hogy a magyar piac a legelsők közt kapott kóstolót egy-egy limitációból. Meglátjuk.

 

https://i2.wp.com/drampedia.com/wp-content/uploads/2018/06/publicViewAttachment.do-25-1024x929.jpeg

 

A másik hír a kis szigetről, hogy a márka online klubja, az Arran White Stag név alatt futó limitált kiadással idén a negyedik palackozáshoz érkezik. A nemzetközi rajongói klub kiválasztottjai idén egy 10 éves bourbon hordós mintát szavaztak meg a legjobbnak, ami négy american oak ex-bourbon vatting. Az Arran White Stag 4th Release a sorozat eddigi legfiatalabb tagja lesz, egyben a tavalyi évhez hasonlóan vatting. Az első két kiadás single cask verzió volt, 18 és 20 éves maltokkal, sherry hordóból, míg a tavalyi ugyan sherry cask érlelés volt, de már vatting, elenben 21 évével az egyik legidősebb hivatalos Arran kiadás lett. A lepárló nem csak stabilan hozza a whiskyket, mennyiség és minőség tekintetében is, hanem gőzerővel folyik a második főzde építése, a Lagg Distillery név alatt a jövőben tőzegelt Arran párlatokat készít majd az üzem.

 

Négy évvel ezelőtt hatalmas várakozással tekintett mindenki az akkor hosszú idő után újra a reflektorfénybe lépő, megújuló Mortlach Distillery alapsorára. Viszonylag rövid idő alatt kiderült, hogy az egész projekt egy hatalmas bukta, teljesen megtépázva a Mortlach legendáját, de tökéletesen bele illeszkedve a modern whisky business főleg Diageo által diktált tempójába. A keleti piacokra pozicionált Mortlach bukott, túlárazott, túlgondolt megjelenésével nem volt képes lemásolni azt az előnyt, ami szimplán a neve, a stílusa, és sokáig egyetlen, 16 éves Flora & Fauna palackozása adta előnye jelentett. Azóta a hivatalos Rare Old név alatt futó Mortlach szégyenszemre szinte eladhatatlan még extrém módon levitt árazással is (nem mintha erről a whisky tehetne, rendben van, de a piac nem felejt…), ellenben a Flora & Fauna soha nem látott sebességgel szárnyal a másodlagos privát piacokon, lassan 200 fontos palackárral remek befektetés azoknak, akik anno betankoltak belőle. Most a pletykák arról szólnak, hogy ismét megpróbálja a Diageo a Mortlach maltjait sikerre vinni, ami jó hír, főleg, ha az európai közeget célozza meg vele. És a jelek szerint erre rájöttek a multinál is, mert a kiszivárgott infók alapján egyértelmű, hogy ezúttal a Mortlach legendáján felnőtt piacra lesz belőve a whisky. Erről árulkodik az, hogy a pletykák alapját három, korjelölt verzió jelenti, köztük egy 16 éves Mortlach. Marad a híres lepárlási metódus hangsúlyozása, és ha ez a hír igaz és valóság lesz, akkor véglegesen kijelenthetjük, hogy a korjelölés ismét trendi. Az elmúlt évben egyre több megújult malt visel korjelölést, szemben a fél évtizedig virágzó NAS palackozásokkal. Vagy mostanra ért be a sok kapacitás bővítés, és kerülnek egyre jobb állapotba a készletek, vagy simán egy természetes folyamat, amikor valami már nagyon telített (lásd korjelölés nélküli whiskyk) és a piac igényel egy váltást. Bárhogy is, a Mortlach 16 éves formában világbajnok minőség volt, reméljük ezúttal sikerül hozni ezt a szintet. A dizájn amúgy kicsit hajaz a Royal Lochnagar kékes, puritán címkézésére, de a hangsúlyos Beast of Dufftown remélhetőleg nem csak marketingfogás lesz, hanem ezúttal tényleg a legendás Mortlach nehézkes maltjait kapjuk. Erre nagyon várok. Ami még érdekes lehet, hogy ha a 20 éves lesz az új sor legidősebbje, akkor minden sztereotípia ellenére a jelenlegi 18 és 25 éves túlárazott dekanterek bezsákolása befektetőknek előnyös lehet, koruknál fogva. A negatívumuk, hogy már eleve drágák és rájuk ragadt egy kritikus vélemény. Nagyon hosszú idős befektetésnek tűnik, viszont a whiskyk jók, és a 25 éves még így is az egyik legidősebb hivatalos Mortlach. Aki meg 15o font körül vagy alatt talál 16 éves FF palackozást, az meg ne habozzon megvenni. Az mára végérvényesen legenda lett, már rövid-középtávon is pénzt hozhat a befektetőnek.

A három verzió egy 12 éves, a Wee Witchie nevet viselve, utalva a Mortlach egyedi üstjének becenevére, a 16 éves Distiller’s Dram név alatt fut majd, míg a 20 éves egy korábbi jelentős tulajdonos dinasztia nevét viseli, Cowie’s Blue Seal név alatt a minőségre utalva.

 

Mortlach-12-LabelMortlach-16Mortlach-20

 

Ha már Diageo. Már tavaly elkezdődött annak, amúgy az év legkomolyabb hírét generáló bejelentésnek a felhúzása, hogy a multicég újra nyitja és 2020-tól termelésbe állítja ismét a két bezárt ikont, a Port Ellen Distillery és a Brora Distillery egységeit. A crossmarketing első elemeként a legnagyobb whisky márka, a cég zászlóshajója is csatasorba állt, és Johnnie Walker Blue Label Ghost & Rare név alatt sorozatot szentel a (még) bezárt és ritka maltokra épülő blended whiskyjének. Az első kiadás, a Johnnie Walker Blue Label Ghost & Rare 1st Release Brora & Rare név alatt futott, 46 % abv-vel. A ghost distillery kategóriát a blendben a névadó Brora, a Pittyvaich, és grain whiskyként a Cambus képviselte. Emelt mennyiségben a Rare megfelelői a blendben a Clynelish, Glenkinchie, Glenlossie, Royal Lochnagar maltok és grain whiskyként a Cameronbridge volt. Most itt a második kiadás, a Johnnie Walker Blue Label Ghost & Rare 2nd Release Port Ellen and 7 Rare Whiskies. Ebben a keverékben a vezető név a ghost kategóriában a Port Ellen mint malt, és a Carsebridge és Caledonian mint grain whisky. A rare kategóriár képviseli a Blair Athol, Cragganmore, Dailuaine, Mortlach és az Oban. 43.8 % abv-vel jelenik meg. Ha valaki hardcore PE vagy Brora gyűjtő, még annak is meggondolandó, de végülis miért ne. Én személy szerint továbbra is a single malt verziókat preferálom.

 

https://i2.wp.com/drampedia.com/wp-content/uploads/2018/06/Sk%C3%A4rmavbild-2018-06-10-kl.-15.39.01-614x1024.png

 

 

Gyönyörű, andalúz mintázatú csomagolással debütált a Glengoyne Distillery új travel retail szériája, a Glengoyne Spirit of Oak Collection nevű sorozat. Ahogy a név is sugallja, a palackozások a lepárló hagyományos stílusát, a sherry érlelt lágy karaktereket viszik tovább, ezúttal az utazóközönségnek szánt kiskereskedelmi vonalon. A Glengoyne Cuartillo egy korjelölés nélküli, first fill American Oak Oloroso Sherry Cask érlelés, 40 % abv-vel. A Glengoyne Balbaína palackozás egy first fill European Oak Sherry Cask változat, 43 % abv-vel. A harmadik tagja a szériának a Glengoyne Pedro Ximenez Cask Finish, 46 % abv-vel, american oak – european oak érlelés után PX finiselésből, míg a kolekció nagyágyúja, a Glengoyne 28 Year Old nevű változat, first fill Oloroso Sherry hordóból, 46.8 % abv-vel. Nagyon szépek, magas minőségűek. Ha valaki utazik, vagy ismerőse utazik, a reptéri duty free boltból inkább ezt kérjük, mint egy olyan whiskyt, amit ismerünk, csak vámmentesen jobb az ára. Megfogja háláni a Glengoyne a rá költött összeget.

 

https://i2.wp.com/www.ryanbenink.com/whiskyworld/wp-content/uploads/2017/10/Glengoyne1.jpg?fit=456%2C453

 

https://i1.wp.com/www.ryanbenink.com/whiskyworld/wp-content/uploads/2017/10/Glengoyne2.jpg?resize=288%2C300

 

Továbbra is a készletekből dolgozik a Tobermory Distillery, hiszen a három éves felújítás épp csak félidejénél tart. Hogy a jövő mit hoz a Mull sziget főzdéjének annak megválaszolására még várni kel, de az biztos, hogy paradox módon a főzde még soha nem volt ennyire aktív új palackozások megjelenésében, mint a bezárt időszaka alatt. Az új verziók amik hamarosan érkeznek, egy Tobermory 12 Year Old Fino Sherry Cask Finish, 55.1 % abv potenciával, míg tőzeges vonalon jön egy Ledaig 19 Year Old Pedro Ximenez Cask Finish, 55.7 % abv-vel. Mindkettő több mint érdekesnek hangzik. Már csak azért is érdemes bezsákolni ezekből, mert mikor elindul a megújult lepárlóban a termelés, pár év múlva biztosan lelassulnak ezek a koros megjelenések, hiszen a logikát és az üzleti igényeket követve a leggyorsabban alacsonykorú vagy NAS whiskykkel fognak tudni egyensúlyt teremteni. A Tobermory készletei meg méretéből adódóan amúgy sem hatalmasak. Meg amúgy is! A Ledaig például még soha nem volt ennyire jó formában mint ezekben az években, pont kezdett volna áttörni, amikor jött a felújítás. Eddig egyik Ledaig OB kiadásban sem csalódtam, a Tobermory viszont kérdőjel még, kívánjuk a legjobbakat neki is!

 

https://i0.wp.com/whiskyexperts.net/wp-content/uploads/2018/06/tober1.jpg?resize=696%2C177&ssl=1

 

https://i0.wp.com/whiskyexperts.net/wp-content/uploads/2018/06/ledaig1.jpg?ssl=1

 

A Ledaighoz hasonló tőzeges vonalat visz a Springbank Distillery peated változata, a Longrow is. Épp csak lemaradtunk egy UK exkluzív, single cask bourbon-chardonnay hivatalos Longrowról, máris itt egy ígéretes másik, ezúttak a pletykák szerint a szokásos 9000 palacknyi mennyiségben. Nem mintha ez nem fogyna el hasonló sebességgel mint egy single cask, ez a tapasztalat. Az új Longrow 14 Year Old Sherry Cask Matured palackozás egy ütős kis 57.8 5% abv-vel érkezik, a nevéből adódóan sherry hordóból.

 

https://i0.wp.com/whiskyexperts.net/wp-content/uploads/2018/06/longrow-14-sherry-front.jpg?resize=696%2C919&ssl=1

 

Nem sokáig tartott a BenRiach Distillery tavaly a forgalomból kivont whiskyjének, a 12 éves Sherry Wood verziónak a hiánya. A jelek szerint erősen amerikanizált formában, de ismét találkozhatunk vele a közeljövőben. Hogy mi az amerikanizált változat? Elég ránézni a címketervre. Az, hogy a szín és a dizájn abszolút inkompatibilis és szörnyű, az egy dolog. Az Államok sosem az ízléséről volt híres. Nem is a proof megjellésre gondolok, hiszen ez az USA piacokon érthető. De ez a three-way sherry maturation, meg a natural cask-imparted colour feliratozás?? Valahogy ennél egyszserűbben szokott ez megjelenni. Ez megérdemli a mai poszt “ez meg mi a fasz??” kupáját. Amerikanizált változatról beszéltem, de a hírek nem szólnak arról, hogy csak az amcsi piacokra kerül e az új BenRiach 12 Year Old Three Way Sherry Maturation nevű whisky, vagy boldogítja e az öreg kontinens rajongóit is. Ha a Diageo Mortlach tervei kapcsán kijelentettem, hogy a korjelölés ismét a trend, akkor ezzel a BenRiach palackozással végérvényesnek tekinthető az, amitől másfél évig tartottunk, hogy a BenRiach-GlenDronach-Glenglassaugh lepárlók tulajdonosa, a Brown-Forman (Jack Daniels) jenki tempója beköszöntött. Nem hiszem, hogy a tradicionalista malt whisky rajongók ezt várták Jack bácsi beavatkozásától, de meglepetés azért valljuk be, nincs a történtekben.

 

https://i2.wp.com/whiskyexperts.net/wp-content/uploads/2018/06/Benriach-12-sherry.jpg?resize=696%2C941&ssl=1

 

A Glenlivet Distillery is előrukkol egy elsőre az amerikai piacokra szánt újdonsággal, ötvözve a márka vezető maltjának és a legsikeresebb cask strength verziónak az értékeit. Kor és elsőtöltésű hordók. A Glenlivet 12 Year Old First Fill nevű whiskyről ugyan nem derül ki, hogy milyen first fill hordóról van szó, vagy, hogy viszi e tovább a Nádurra hordóerősségű first fill verzióinak (Oloroso és Bourbon) irányát, vagy csak egyszeri kiadás lesz. Talán még korai ennyi címkéből következtetni.

 

https://i1.wp.com/whiskyexperts.net/wp-content/uploads/2018/06/glenlivet-12-ff-1.jpg?resize=696%2C500&ssl=1

 

Hirtelen ennyi, hogy mindenki tudja készíteni a terveket, mire és mennyit akar költeni még idén whisky tekintetében. Jelzem, úgyis borulni fog minden terv, ez ma már több mint tapasztalat, de azért nyilván a fent felsorolt whiskyk mindegyike megér egy misét. Van amelyik a szériá okán, van amelyik a minőség, van amelyik a legenda, van amelyik a miért ne? okán. Színes világ ez.

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s