Készülj fel a Budapest Whisky Show 2018-ra! – A Grant’s, a Whyte & Mackay, és a Loch Lomond Group maltjai

 

Ma egy igazán vegyes képet mutató összefoglaló következik három céggel. Köztük a világ elsőszámú single maltjának (eladási adatok) tulajdonosa, egy milliárdosok giccsévé vált cégcsoport, és egy hol innovatívnak, hol ijesztőnek tartott cégcsoport. A közös bennük, hogy mind valamilyen szinten nagy utat tettek meg. Ki így, ki úgy.

 

WILLIAM GRANT and SONS

A Grant család (az egyik, a másik a Glenfarclas birtokosa, nem összekeverendőek) a szó minden értelmében egy pionír attitűddel rendelkező família. Az alapítóatya, William, 1887 karácsonyának éjszakáján desztillálta le első párlatát, azóta is ez a nap a Glenfiddich ikonikus napja. Azért karácsony éjjelén elkezdeni valamit, amiből a világ legnagyobb neve lesz, nem semmi. Az az áttörés, ami minket érint, sőt, tulajdonképpen aminek mindannyian, single malt rajongók köszönhetjük azt, hogy azzá váltunk, 1963-ban jött el. Tíz évvel korábban elhunyt a cég tulajdonosa, a harmadik generáció után pedig jött a negyedik, az elhunyt William Gordon két fiatal fia, Charles és Alexander. A fiatalembereknek egészen világos elképzelése volt a jövőről. Tíz év alatt befektettek és modernizálták a Girvan grain distillery-t, illetve elhatározták, hogy az addig blendekhez használt Glenfiddich malt whisky önálló single malt (pure malt) formában is a piacra lép. Pionír szellemiséggel nyúltak a korszak akkori “internetjéhez”, a televízióhoz, és a tudatos reklámozás és márkaépítés azt eredményezte, hogy fél évszázaddal később is még mindig a Glenfiddich a világ legnagyobb mennyiségben eladott single maltja.

 

GLENFIDDICH

A Glenfiddichet hajlamosak vagyunk letudni, hogy ja, az a lágy, alapwhisky, mindenki ismeri, lapozzunk. Van benne igazság, de sokkal többről van szó. Először is a konzisztenciáról. Fél évszázada már a nagy nyilvánosság teszteli, hogy bizony a Glenfiddich alapmaltja vajmi keveset változott. Ez már önmagában hatalmas eredmény. Aztán az, hogy bár a Glenfiddich a mai napig élen jár formabontó dolgokban, az semmi hipszter, modern szeméttel nem jár együtt a whiskyk tekintetében. Főleg a brand körüli tevékenységekre összpontosul. Persze, vannak újdonságok a malt szortimentben, de majd alább látjuk, hogyan helyeződött át ez a modern időkben már látványos és gyors aktivitást igénylő mentalitás máshova, a cégen belül. A Glenfiddich maltok a NAS korszak közepén is alapsorukban korjelöltek maradtak. A 12 éves legenda. A 15 éves Solera a mai napig múködő innovatív palackozásnak számít. A 18 éves még relatív jól árazott mai viszonyok közt, egy ekkora névtől meg pláne jól. Pedig történelmileg nem árt rögzíteni a tényt, hogy az első Glenfiddich NAS palackozás volt. Aztán amikor az innovatív korszellem és az üzlet azt kívánta, felállt idővel a korjelölt alapsor. Azóta is stabil.A pionír szellemiség pár éve “ki lett szervezve”, az jelenleg a legjobban az Experimental Series nevű sorozatban érhető tetten. Ez az a széria, aminek az első két tagját már pár éve a magyar fogyasztók is ismerik, itt szerepel az IPA Finish, és az XX Project. Előbbi india pale ale söröshordóban lett finiselve, a másik húsz márkanagykövet válogatása a hordók közül, a master blender által egyensúlyba hozva. 2018-ban folytatták ezt a sorozatot, egy hófehér palackozású, kanadai jégbor hordójában finiselt, 21 éves, a korábbiakhoz mérten erősen limitált mennyiségben, Glenfiddich Winter Storm név alatt. Az első adag hamarosan a gyűjtők és spekulánsok örömére dupla árat ért el a másodlagos piacokon. Az érdekesség, hogy a Glenfiddich kiadott egy Batch 2 jelölésű Winter Storm adagot, ami ugyanaz a whisky, csupán a kis készletek miatt elosztották a megjelenési mennyiséget. A Batch 2, érdekes és kissé nevetséges módon, abszolút nem mozgatja ugyanazokat, akik verekedtek a Winter Storm megjelenésekor, hogy nyitóáron szerezzenek a piacon. Azért, annak ellenére, hogy a gyakorlat általában valóban azt mutatja, hogy az első kiadások érdekesebbek, értékesebbek a kollektoroknak, mégegyszer hangsúlyoznám, ez ugyanaz a whisky. Nyitóáron üldögél a polcokon…

Nem csak az ice wine finish az újdonság a sorozatban, idén megjelent egy tüzes verzió a jeges után, egy Glenfiddich Fire & Cane nevű, tőzegelt, rum cask finiselt kiadás is. Ez a whisky visszatér az IPA és az XX mennyiségi rátájához, széles körben elérhető lesz. Kóstoltam, abszolút jópofa whisky, viszont tök jó, hogy tőzegelt Glenfiddich az alapja, mert anélkül elég édes lenne. Így is az, de szerintem jól működik, kedvelni fogják.

A travel retailben is megy minden a maga útján, és a Glenfiddichnél nem csak az alapsor korjelölt,hanem az extra megjelenések is. Olyan maltokat tesznek le az asztalra, mint 26, 27 éves, 30 éves, 40 éves verziók. Utóbbit pár hete kóstoltam, nagyon szép whisky, ahogy a 26 évesük is.

Az egyetlen jótanács a Glenfiddich maltjaival kapcsolatban, hogy időnként érdemes vissza-visszatérni hozzájuk, és feljebb is nézni, mint a 12 éves. A nagykoros Glenfiddich maltok igencsak szem felnyitó élmények, csak szólok.

 

BALVENIE

A Grant család maltjai közül a Balvenie egy kvázi craft márkaként működik. Vagy hívhatjuk a master blender több mint fél évszázados jelenléte után David Stewart játszóterének is. Nemes, lassú, kifinomult, könnyed, tiszteletreméltó, tudatos, elegáns, játékos, napestig sorolhatnánk a Balvenie maltjainak jelzőit. Idén nagy éve van a világ első finish technikával kiadott maltjaként ismert DoubleWood palackozásnak. 2018-ban a 25.évfordulóját ünnepli ez a whisky, amit a szokásos balvenies visszafogott elegancia jegyében, csupán egy kis piros sávval a dobozok felső részében jelölnek. Az ünnepi kiadásuk az alkalomra egy Balvenie Double Wood 25 Year Old verzió, kötelező darab. A tavaly bemutatott Peat Week 14 Year Old már a második batchnél tart, az új verzió 2003-as vintage. A premium piacokra szánt életmű sorozat, a David Stewart Compendium Collection a negyedik adagjánál jár. Bónuszként a mester még “kapott” (értsd, csinált magának) egy 50 éves Balveniet, Balvenie Fifty Marriage 0962 név alatt. A Balvenie alapsora szintén korjelölt, a Founder’s Reserve kivonása óta a 12 éves Double Wood, a 14 éves Caribean Cask, a Double Wood 17 évese, és az időnként érkező, hol sherry hol bourbon 15 éves single cask széria mellé befigyel még negyedévszázados port wood finish is. A lényeg, hogy mint a Glenfiddich esetében, a Balveniehez is vissza-vissza kell térni, hogy ne felejtsük, honnan indultunk. Remek malt whisky.

 

KININVIE

Ez a mini lepárló tulajdonképpen egy kis műhely, amelyikből sokáig nem is terveztek kiadni malt whiskyt, elég volt, hogy a Monkey Shoulder harmadik tagja lehetett. Aztán három-négy éve kijöttek pár nagyidős verzióval, nem történt semmi, nem váltotta meg a világot. Jelentősége majd akkor lesz, ha eltelik pár évtized, és akár sikeres lesz a brand, akár abbahagyja a Glenfiddich a Kininvie palackozását, az ezeket a palackokat begyűjtő emberek roppant mód fognak örülni. Jelen pillanatban egy hosszútávú befektetés, évtizedre érdemes vele gondolkozni. Idén semmi újat nem mutattak, ami kollektorok szempontjából jó (növeli az eddigiek értékét), fogyasztói szempontból meg tök irreleváns. Nem igazán ismert malt, ritkán látni, ritkán isszák emberek. Pedig korrekt kis cucc.

 

AILSA BAY

A legfiatalabb Grant lepárló, a Girvan komplexumon belül kapott helyet, gyakorlatilag a Ladyburn unokájának is tekinthető. De nem karakterisztika szempontjából, mivel az Ailsa Bay egy tőzegelt malt whisky. A létét pedig annak köszönheti, hogy a megnőtt whisky biznisz nagyobb mennyiségű termékelőállítást igényel, ergo a cégeknek növelni kell a kapacitásukat. Míg a Glenfiddich olyan mértékben bővíti az anyalepárlót, hogy az másoknak egy önálló lepárlónak is megfelelne, addig a blendjeikhez szükséges tőzegelt maltokat nagy részben eddig vásárolták. Aztán 2007-ben felépítették az Ailsa Bay Distilleryt, ami különböző párlatokat készít. Könnyed és édes párlatot, egy nehezebb, szulfurosabb párlatot, és különböző peated spirit is folyik ki az Ailsa Bayből. Tulajdonképpen ez nem is egy kicsi lepárló, tízmillió liter előállítását végzi évente. Single maltként 2016 óta van a piacon, egy nagyon modern, kortárs megjelenéssel. Abszolút innovatív termék, a ppm mellett mérik egy saját módszer alapján a sppm-et is, vagyis a whisky “édességét” is. Pár batch jelent meg eddig az Ailsa Bay maltokból, semmi alapsor vagy hosszútávú terv erre, csupán egy izgalmas projekt whiskyről beszélünk. Talán annál picivel több lesz hamarosan, hiszen épp egy újgenerációs Ailsa Bay érkezik hamarosan, ahol az édességen emeltek, a tőzeg pedig épp csak óvatosan követi ezt az emelkedést. Az Ailsa Bay Release 1.2 Sweet Smoke nevű whisky hamarosan elérhető.

 

 

LOCH LOMOND GROUP

 

Ha már az Ailsa Bay a Grant család innovatív központja lett, és egyszerre termel különböző karakterisztikájú maltokat, akkor folytassuk ennek a vonulatnak az igazi mestereivel. Igazából másnak nevezném őket, de jelenleg a szakmán belül az a “trend”, hogy illik a Loch Lomond Group lepárlóját valami innovatív, progresszív, érdekes, műhelynek beállítani. Én általában nem szoktam alkalmazkodni trendekhez, de azt el kell ismerni, hogy rengeteget változott a Loch Lomond Distillery maltjainak minősége. És el kell fogadni, hogy amíg hosszú ideig ez lenézett iapri tevékenység volt, addig mára ezek a helyek az új idők, új generációs főzdék mintái lettek. Egy időben egy helyen, többféle párlat, az üzletileg csak kifizetődő lehet. Vallják ők. Annak ellenére, hogy nem szeretem a mai napig se azt amit és ahogy csinálnak, azért a Loch Lomond nagy utat tett meg. Minőségben is, profizmusban is. Rengeteget költött a cég a brandjeik imázsának megújítására, racionalizálták a kaotikus termelést (már amennyire:), és igyekeznek visszaadni a Glen Scotia Distillerynek a saját örökségét. Nézzük, idén sikerült e a végleges áttörés, és a Loch Lomond csoport maltjai helyet kaptak e a nagy asztalnál.

 

LOCH LOMOND

Ne várja most senki, hogy felsorolom az összes variációt, amit a Loch Lomond készít az üzemében, mert még a mai napig fejfájást kapok tőlük. Pedig vagy a felére csökkent a legutóbbi Loch Lomond poszt óta ez a mennyiség. Idén a legnagyobb energiát továbbra is a brand építésbe fektették. A skót és a világ egyik legjelentősebb golf versenyének, az Open-nek a szponzorálását egy limitált kiadással ünnepelték, amúgy az alapsoruk bőven elég kaotikus ahhoz, hogy ne legyen szükség ilyen-olyan extra kiadásokra. Majd egyszer tényleg mélyebben belemegyek a LL sztoriba, de nem most.

 

GLEN SCOTIA

Mint Campbeltown lepárló, nagy teher van a vállán. Története során eddig egyetlen gazdája sem találta meg vele a hangot, kicsit a Glen Scotia bele is fásult ebbe. A Loch Lomond Group sokadszorra próbál életet lehelni ebbe a márkába és malt whiskybe, és a jelek azt mutatják, a Glen Scotia túl van a kritikus ponton. Átlendült a lét és nem lét, az erőltetés és a szakmaiság határán. Végérvényesen helyet kapott a maltok közt. Köszönhetően a rengeteg pénznek és marketingnek, ma már az alapsoruk jól ismert. PX finiselt Double Cask, 15 Year Old, 18 éves, pár limitáció, prémium 25 éves, soha még ilyen jó formában nem volt a Scotia. Idén, hasonlóan az anyacég whiskyjeihez, még mindig a brand build időszakát élik, bár a travel retailben is olyan nagy előrelépéseket tettek, mint a lepárló történetében még soha. Kicsit a karaktere az új idők Glen Scotia maltjainak talán modernebb a kelleténél, de csoda, hogy ezt ki tudják hozni az eddigi készletekből. Szerintem nagyon kellene valami igazi alapvetés tőlük, mert a Victoriana, a cask strength verzió erőben rendben van, a 15 éves mutat olyan karaktereket amire érdemes lenne építkezni, de nekem az egész szortiment kicsit túl polírozott, túl szerkesztett. Ellenben a nyers verziók, a single cask fiatal Scotia maltok viszont messze vannak még a minőségtől. Azt hiszem, ki kell várnunk még 6-8-10 évet, mire kikristályosodik, mi is a Glen Scotia igazi útja. Addig meg, már csak Campbeltown miatt is, próbáljuk úgy kezelni őket, mint egy lepárlót, amelyiknek a Springbank a vetélytársa, és amelyik megmutatja, milyen a kortárs whisky Campbeltownból, szemben a legendás oldschool irányzattal. Így egy darabig rendben leszünk a Glen Scotiaval.

LITTLEMILL

A Littlemill, a bezárt lepárló, amelyik már csak a készletekből dolgozik, idén egy szuper 40 éves verzióval lepte meg a világot. Elképesztő ára van, hatezer font egy dekanter. A whisky? Kóstoltam. Brutálisan kurva jó, a valaha volt legjobb Littlemill. Mondjuk, ettől még azt hiszem nem fog rohanni emberek sokasága, hatezer fontot lobogtatva, hogy akkor nekik kell. De tény. Nagyon jó whisky.

 

 

WHYTE & MACKAY

Ez a cégcsoport, a filmbe illő bukással távozó indiai milliárdos után egy filippínó milliárdos cégét kapta tulajul. Az Emperador,a gazda, sokban nem különbözik az indiai vonaltól, talán az alkoholipari befektetéseik tudatosabbak, mint az elődnek. A WM maltok és a gazdáik engem kicsit mindig azokra a rózsaszínű, oroszlánszobrokkal díszített, giccses aranyozású családi házakra emlékeztetnek, amikkel jellegzetesen kisebbségi tulajdonosaik igyekeznek társadalmi elismerést nyerni, limlomból és bűnből fogant gazdagságuk ízléstelen fitogtatásával. Vagy, ha azt mondom, Loncsár a Szaffiból, akkor árnyaltabb a kép. Nos, ebben a cégcsoportban a Dalmore kapta ezt a szerepet, aminek tulajdonképpen meg is felelt, és elismerésre méltó, ahogy egy átlagos észak-felföldi maltból a luxuspiac legnagyobb nevévé vált. Köszönhetően a jó marketingnek és a master blender tudásának, aki nem azért használt alkalmanként 4-5-6-7-x mennyiségű hordót, mert az milyen vagány, hanem mert ennyi kellett ahhoz, hogy valami kikerekedjen a történetből. Lásd Jura, de majd alább bővebben. Ami feltűnő, hogy a Dalmore az új tulaj érkezése óta sokkal kevésbé aktív márka mint előtte. A többiek viszont esélyt kaptak, de sajnos, loncsári módra.

 

DALMORE

Idén felbukkant egy Dalmore Port Wood Finish az alapsor maltjai mellett, ezt leszámítva hozza a 12, 15, 18 éves és King Alexander III., Cigar Malt kínálat az egyik leginkább turistaorientált márka minden jellegzetességét. A luxuspiacokon továbbra is 40,45, 50 éves maltokkal mozognak. Az én ítéletem szerint, amit idén mutatott a Dalmore, kb annyi figyelmet is érdemel. Ilyen szempontból most a helyére került a márka. Hogy milyen az igazi arca, merre kellene mennie ennek a maltnak, azt az üzleti eredményeik tükrében azt hiszem sosem fogjuk látni. Nincs okuk másnak lenniük, mint aminek mutatják magukat. Loncsár nem fog újra putriban lakni…

 

FETTERCAIRN

Az idei év legnagyobb nyertese a cégen belül a Fettercairn, amelyik alapsort és új dizájnt kapott. Már, ahogy ezt a WM-nél szokták csinálni. Írtam róla, hogy mintha új köntösben ugyanazt a logikát és hibák halmazát követnék el, mint korábban. Kicsit olyan érzés, mintha a korábban bevált, vegyük hülyére az indiai tulajt, úgysem ért a whiskyhez, csak premium cuccolás kell hozzá, most elővennék újra, hogy, hát egyszer már bevált, indiai vagy filippín, megeszi ez is… Persze, erről nem a lepárló tehet. Még csak nem is a szakemberek a cégen belül. Az is lehet, hogy tényleg mindegy, indiai vagy filippín, ugyanaz az ukáz jött. Nem érdekel mibe kerül, xx éveset akarok, meg csillogást, meg unikornist…. Megkapták.

 

JURA

Megkapta a Jura is idén. Nem csak új dizájnt (na jó, nagyon nem erőltették meg magukat) hanem új housestyle-t is kaptak. Erről is írtam idén már, hogy milyen nehéz helyzetben van a Jura, ha karakterizálni akarja magát. Most egy állandósított, lágyan tőzegelt vonal az irány, benne korjelölés az alapsorban, pár NAS, köztük horror hét tölgyfás érlelési hibrid, a Jura Seven Wood. Talán a legjobban az alapsor vezető NAS maltja árul el a legtöbbet arról, mi is a helyzet a Juraval. A whisky neve Journey. Utazás. Ez a Jura esetében egy állandó kóválygást jelent, továbbra is a karaktereit tekintve. Pedig nem lehet azt mondani, ne tett meg volna mindent a WM-ért a márka. A legjobb szupermarket whisky lett pár év alatt, elképesztő jó eredményeket produkálva. Most vagy ezért kapott egy kis szemfényvesztő támogatást az új dizájnnal, vagy ebből a teszkós vonalból akartak kilépni… Mindenesetre az eddigi tapasztalataim azt mondatják, most épp megint úton van a brand. Hogy merre halad, tudja-e hova megy, az még rejtély. De a funkciójában a Jura, meg kell hagyni, valahogy mégis működik.

 

TAMNAVULIN

Mit mondjak róluk? Egy Double Cask nevű verziójuk üldögél a szupermarketek polcain. Ennyi.

 

A mai összefoglalóban az volt a közös motívum, hogy ilyen-olyan módon, de innovatív megoldások és sok pénz jellemzi a cégeket és malt brandjeiket. Van akit az újító szellem, a vezető erő szerepe predesztinál örökös előrelátásra, szinten tartva egy relatív egyszerű karakterű malt pozícióját. Van, aki egy hatalmas financiális és modern branding elemekEt tartalmazó injekcióval igyekszik életet lehelni átlagos italaiba. És van, akit a komplexusok, a kisebbségi érzés mellé társuló vagyon, és egy jól elsült pozicionálási taktika visz előre.

Haladnak. Haladjunk tovább mi is.

Nincs itt semmi látnivaló kérem, egy Glenfiddich, Dalmore, Loch Lomond csupán, kérem a következőt!

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s