Whisky weekend – Old & Rare Whisky Show 2020 London

A tavalyi bejelentés, miszerint az év egyik legjobban várt eseménye, az Old & Rare Whisky Show 2020-ban elhagyja Skóciát és Londonban kerül megrendezésre, vetett fel bennem kétségeket. Aztán eljött február utolsó, egyben március első hétvégéje, és elmondhatom, hogy minden negatív érzés elmúlt a londoni rendezéssel kapcsolatban. De ne rohanjunk ennyire előre. A péntek reggeli landolástól a hétfői búcsúig történt pár dolog.

Először is, fussuk át miért is gondoltam, hogy a tény, miszerint a világ egyik legjelentősebb és ebből kifolyólag egyedi “embertípussal” megáldott városállama, London kevésbé fog passzolni egy skót gyökerű whisky fesztiválhoz. Valójában a sztereotíp gondolatok a “londoner” viszonyokról, a kicsit posh, kicsit hipster, kicsit gőgös, kicsit különc, nagyon brit és nagyon kozmopolita keveredésről volt az, ami miatt Skóciában élve “kötelező” ellenszenvvel viseltettem egy angliai helyszín iránt. Egyéni okokból kiindulva pedig nyilván preferálok egy helyi rendezvényt, hiszen minek utaznék Angliába whiskyzni, ha ennek itt van a helye Skóciában? Az utazási költségek, ha fizetned kell, a szállás, a közlekedés mind London ellen szólt. Sejthető volt, hogy az amúgy csodálatos környezetben megrendezett esemény a brit főváros kellős közepén nagyobb terheket ró majd a kiállítókra, ami majd lecsapódik a dramok árain keresztül a látogatókon. Amikor komoly összegekért 10 ml kóstolót kapsz, akkor azért már az sem mindegy, hogy valami 5 vagy 10 font, főleg nem ha belecsúszol egy olyan árú cuccba ami tavaly még 20 font volt, most pedig 40.

Mielőtt kiderülhetett volna, hogy megállja e a helyét a sok londoni sztereotípiám, még ott volt egy péntek, ami remek alkalmat adott végig járni pár whisky szempontjából ikonikus helyet, meglátogatni a Royal Mile Whiskies londoni kirendeltségét, beugrani a The Whisky Exchange üzleteibe. Sajnos a Bimber Distillery meglátogatása nem fért már bele ( indulás előtti napokban írtam az első distillery exclusive palackozásaikról, amik másfél órán belül elfogytak, úgy, hogy csak személyesen vásárolhattad meg a főzdében). Helyette irány a Milroy’s of Soho, az egyik első fecske a londoni és mondhtaom a brit alkoholkereskedők világában, akik a skót whiskyt, főleg a single maltot népszerűvé tették. A Milroy’s bárja meg amilyen kicsi, olyan hangulatos, és remek alkalom adódott inni pár italt, látva, hogy London sem csak a mainstreamről szól. Nem mellékes dolog volt, hogy egy londoni Old & Rare előtti pénteken a hely szelleméből adódóan itt futottak, futóttunk össze szakmabeliek, hogy hol egy köszönésnyi, hol egy italnyi időre pár gondolatot váltsunk vagy épp jövőről, üzletről egyeztessünk.

A Milroy’s kínálata remek, vegyesen az ismert és a ritka palackozások. A pénteki ráhangolódáshoz igazán nem lehetett magasabb ázsiójú whiskyvel kezdeni mint a St. Magdalene 1979 Rare Malts palackozás. Borsos ár, kiváló whisky, komplexitás és fájó szív, hogy pár drammal mi is hozzájárultunk épp valaminek a végletes eltűnés felé haladásához…

Pár kortárs Chichibu (potens peated vonal, aznap este nekem nem bejövő red wine cask finish), egy korosabb Clynelish (Douglas Laing XOP 21 yo, a víz nagyon kellett, hogy kiteljesedjen) egy 50 éves Glenfarclas (Finest Speyside, így igaz) és egy 77-es Glenlochy a GM CC sorozatából, ennyi bőven elég is volt ahhoz, hogy még időben, de kellemes hangulatban zárja az ember a hetet.

Aztán meg, hogy másnap délben kezdje a hétvégét! A helyszín a One Great George Street, a Westminster közepén található, egykor a fiatal mérnökök kzárt klubjának épületeként funkcionáló, mára gyönyörű és hatalmas rendezvényközponttá alakított Edwardian-korabeli stílusú palota. Őszintén szólva, bár mindig is szerettem a glasgowi Old & Rare laza hangulatát, belépve ide azért a bekezdésben emlegetett sztereotípiáim (bár érdekes módon a helyszín sugallta atmoszféra pont rá kellett volna erősítsen) jórészben elmúlt. Egészen egyszerűen egy ritka és antik whiskyket kóstoltató kis rendezvényhez nem is lehetett volna nemesebb lokációt választani. A dolgokat továbbá kellemessé tette, hogy sorra bukkantak fel a világ minden tájáról ismerősök, barátok, kollégák, így az idegenkedés valami ismeretlen angol “valamitől” azonnal elmúlt. A kiállítók közel kéttucatnyian többségében mind ismerősök voltak. Befutott Magyarországot képviselve látogatói oldalon az előző napi piázást átvészelő Whisky Kartel Pesthidegkút részéről Szabi, így kezdésnek mentünk is egy kört, hogy lássuk ki mit hozott és mennyiért idén a showra.

Az már egyértelmű volt, hogy tényleg megállta a helyét a korai gondolatok közül az, hogy a dram árak magasabbak lettek. A kínálatban a 60-as évek picit visszább szorult, hiába, fogynak a palackok, de nagyon erős volt a 70-es évek és a modern palackozású, de régi desztillálású cucccok aránya is. Konkrétan 21 kiállító volt, plusz a TWE shop standja. A két nap alatt 4 masterclass zajlott, kezdésnek egy Glen Grant retrospektív, majd a nemrég zárult Gooding-kollekcióra épülő tasting az aukciósház szervezésében, és vasárnapra is jutott egy a tőzeges maltok sokszínűségét bemutató kóstoló, és egy világszínvonalú Springbank válogatás. Ezekről később.

A kiállítótér egy nagy bálterem, két oldalán a standok, középen kerekasztalok megpihenni, jegyzetelni. A belépőhöz járó büfé a klasszikus könnyed falatokra épült, szombaton elfelejtettem, vasárnap viszont nagyon jól jött a kupon, ami korlátlan egyszeri fogyasztásra adott alkalmat. Kezdésnek a Skinner nevű amerikai aukciósoldal képviselőjének standja, itt vártam pár jó amerikai whiskeyt, a tavalyi kiváló 50-es évekbeli Old Fitzgerald emlékeire alapozva. Volt ugyan pár idős amcsi bourbon, mint a 70-es évekből Hayner, egy Glückenheimer, egy dekanteres Fitzgerald, skót palackozások közül pedig egy 1910-es évekre datált Johnnie Walker, meg pár érdekes üveg még. Mégis a frankó oldschool bourbonok mellett itt a Cadenhead’s dumpy sorozatban megjelent Linkwood 21 éves, 55.8 % abv-s cucca fogott meg. Mindig is szerettem a régi Linkwood maltokat, a CAD dumpy cuccok meg legendásan jó palackozások, így nem volt kérdés, kell az a Linkwood! Klasszikus parfümös, florális jegyek, nagy és masszív test, száraz és remekül integrált fás aromák, hosszú lecsengés, pazar OBE. Egészen kiváló kondícióban megmaradt palack a 60-as évek végi desztillálással és 1990-es évek végi palackozással! A Linkwood az egész Old & Rare alatt az egyik legjobb választás volt minden standnál, így utólag annak ellenére kinevezhetem a show kedvenc lepárlójának a magam részéről, hogy volt más olyan főzde amiből sokszorosát kóstoltam a hétvégén.

De haladjunk, van még húsz stand! a következő asztalnál a világ egyik legjobb mentalítású gyűjtője Japánból, régi barát. Örök emlék marad, mikor alig pár órával egy munkakezdésem előtt egy felföldi bárban ahol összefutottunk kipakolt nekem vakkóstolásra egy komplett sort, majd bezsebelte az elismerésem, majd közölte, hogy 70-es évek Broráit és negyven év feletti Speyside maltokat itatott velem. Így kezdtem a műszakom, hadd ne mondjam, hogy mennyire volt kedvem utána dolgozni…

Itt a hangulat okán egy új, 10 éves cask strength Chichibu, egy 1966-os Cragganmore a GM Secret Stills sorozatából (rengeteg rengeteg méz, mézes régimódi narancsos-gyümölcsös süti, sok és kellemes fűszeresség, egyszerűen sokkoló, milyen semmilyenné tették ezt a karaktert a Classic Maltsban, 12 évesen), egy 15 éves Rosebank, mielőtt jött a következő asztal.

A következő asztal a Show szervezőinek standja volt, gyors kezelések után azonnal jöhetett egy 1968-as Laphroaig, stílszerűen Berry Brothers & Rudd kiadás, ha már Jonny, a szervezők egyike főállásban a BBR embere. A Laphroaig, ami ebben a formájában egy könnyed, szexi tánc volt, ahol a füst, a korom, a hamu keringőzött egy édes és herbális jegyekkel felsminkelt tökéletességgel. Emlékeim szerint itt volt még egy Glenlochy 1965 Douglas Laing Old & Rare az eredeti Platinum elötti szériából, 38 éves formában, de azon kívül, hogy sokkal komplexebb volt, mint a pénteki 77-es a GM-től a Milroy’s bárban, sok nem maradt meg. Ez már vasárnap delután volt. A stand legnagyobb meglepetése az volt, amikor a pult mögött álló általam nem ismert úriember, meghallva, hogy magyarul beszélünk, közölte magyarul, hogy ” bazd meg, még egy kör sört kérek”…

Mint kiderült, anyai ágon Szentgotthárd környéki családból származik, Budapesten tanult. Kicsi a világ. Később a show alatt még vagy három másik olyan emberrel futottunk össze, akinek magyar gyökerei, esetleg nyelvtudása volt. Nem, nem csak hittük részegen, tényleg magyarul beszéltünk pár standnál a kiállítókkal. Legalábbis a káromkodásokig eljutottunk, lett légyen volt az skót, német, dél-afrikai illető…

Jött a társszervező TWE asztala, gyors beszélgetés a TWE egyik arcával, akit nem csak tudása és személyisége miatt tisztelek, hanem mert annyira profi, hogy anno eljött hozzánk Dornochba, és három napig melózott a srácokkal a lepárlóban, hogy az épp akkor megjelenő gin szelekció minden eleméhez hozzá tudjon majd szólni ha beszélnie, írnia kell róla. Épp Zágrábban járt Japánból hazafelé, így elsőkezes és őszinte véleményt kaptam arról, hol tart a horvát whisky kultúra. Itt bedobtunk egy jó kis bourbon érlelt 1993-as Bowmoret, Jurát a 70-es évekből, meg ki tudja még mit. A sarokban álló, szintén a TWE cégcsoporthoz tartozó aukciósház standján talán vasárnap ittam valamit, de nem emlékszem mit.

Emlékszem viszont a következő asztalra, ahol egy a legkomolyabb holland Ardbeg gyűjtő ismerőssel tudtam végre élőben megvitatni, miért is adta el a híres Ardbeg kollekciójára épülő hoteljét, és mit csinál manapság. Közben lecsúszott egy kiváló Clynelish az Adelphitől, majd rábeszélt egy 25 éves Longmornra, ami az egyik legelegánsabb sherried maltja volt az egész hétvégének. Érdekes, így utólag visszatekintve, hogy kevésbé voltam rá állva a sherried maltokra, se a nagyon tőzeges vonalra, de ami mindkét stílusból belefért, azok mind-mind kiváló állapotú és remek whiskyk voltak. A szomszéd standon szintén nagyon érdekes választék és jó árak, svéd gyűjtő kínálatában (befigyelt pár Glenlochy, Millburn, Clynelish). Itt szintén egy régi kedves baráttal sikerült összefutni, akit nagyon szeretném ha eljönne az őszi pesti showra, ezért egyelőre nem mondom meg ki volt. Mindesetre csak annyit, hogy a már évek óta hangoztatott taktika, hogy próbáljuk magával Budapesttel megfogni az érdekes embereket akik eljönnének és emelnék a budapesti esemény rangját, működik még mindig, hiszen az illető közölte, hogy “még fizetne is” egy budapesti látogatásért. Labda itt.

A következő megálló hagyományosan egy kis szelekciós stand, na de micsoda szelekció az!! A világ egyik legjobb whisky bárja, a szingapúri Auld Alliance tulajdonosa, szintén régi barát, egy 1972-es ördögien jó Clynelish (Dundeil Selection), pár gondolatnyi beszélgetés bottle agingről, a Samaroli-hagyatékról, edinburghi találkozásról, aztán gyorsan tovább, a következő asztalhoz, ahol egy első kiállításán résztvevő kínai gyűjtő kínálta a palackjait. Szinte biztosra veszem, hogy az amúgy az Old & Rare whiskyk vonalán lemaradt Kína hamarosan egyre több hasonló emberrel képviseli magát majd világszinten a hasonló eseményeken. A srác kicsit megilletődve, bár árazását tekintve abszolút “pofátlanul” kínált olyan italokat amin azért az ember elgondolkozott, hogyan jutott hozzá. De ez márcsak az ember agyába fészkelt kétség, lévén a kóstolás után egyértelmű volt, hogy a whisky az, ami. Konkrétan itt egy “téglás” néven is ismert Cadenhead’s Clynelish volt a kétség majd bizonyosság alanya. Szintén itt sikerült egy 1967-es Corti Brothers számára palackozott Caol Ila-t, meg egy hivatalos, újabb palackozású Brorát 35 éves formában bedobni.

Jött egy újabb elsőbálozó, dél-afrikai srácok, tölük egy 92-es Tanners Clynelish, egy 10 éves szuper Rosebanket kaptunk, utóbbit az Ian Macleod Chieftain szériából az RMW-nek palackozva. Mellettük a Justerini & Brooks, azaz a J&B blended malt eredeti brandje, ami jelenleg a Diageo egyik kisbrandjeként az ilyen típusú rendezvényekkel és kereskedésekkel foglalkozik. Le a kalappal, emlékszem pár éve épp csak egy-két érdekes cuccuk volt Glasgowban, idén viszont egy remek Rare Malts válogatást, pár exclusive CoD palackozást is hoztak. Itt sikerült tovább erősíteni a hétvégi Linkwood rajongásom, kiváló formában lévő 1975-ös 26 éves RM kiadással.

A sarokban kapott helyet az egész show legjobban árazott standja, a régi Exclusive Malts független palackozó volt tulajdonosának asztala. Jópár palack maradt még meg neki a régebbi készleteiből, például pazar Clynelish (igen, tudom…mondjuk úgy, hogy a Clynelish volt a koncepcióm amit be is tudtam tartani…) meg pár kisebb mókás ita. Mellettük két aukciósház, az Auctioneer és a Catawiki, mindkettőnél voltak jól árazott érdekes cuccok, vagy olyan extremitások mint a Baltimore Pride nevű Maryland straigth rye whiskey, aminek a palackjáról nekem valami rovarirtó spray jutott mindig eszembe. Itt már nem nagyon rémlett mit ittam, talán Brora vagy Clynelish..?

A Dully nevű svájci csapat szintén először volt ilyen shown kiállító, szép szelekciót hoztak. Talán egy 66-os Signatory Tomatin került itt pohárba, pár Brora és a legendás Samaroli-féle Ageing Monography Springbank evolúciós sorozat 1968-as 20 éves változata. Itt a legemlékezetesebb jelenet számomra az volt, mikor a svájci fiatalember közölte, hogy emlékszik rám, mert én indítottam el ezen a szakmán. Emlékeztem a szituációra, mikor vagy három éve egy fiatal svájci fiú bejött az RMW-be, hogy követi az Instagramom, először van Skóciában és adjak tanácsot mit igyon, hogyan találja meg a helyét a whisky világában. Emlékszem alapból javasoltam neki a zürichi Whiskyschiff rendezvényt “gyakorolni”, meg pár svájci helyet ahol érdemes inni, de arra nem gondoltam volna, hogy pár év múlva majd egy feltörekvő svájci palackozó-befektető cég embereként tölti meg a poharam egy londoni Old & Rare shown. Egy 68-as Samaroli Springbankkel

Mellettük szintén egy újonc csapat, a párizsi Golden Promise whisky bár, akik véleményem szerint ötvözve a sokat emlegetett londoni és párizsi sztereotípiákat, igazán “high class” áron mérték a cuccaikat. Oké, voltak jó palackozásaik, de ez a stand nagyon meleg volt, árak tekintetében. Azért nem mehettünk el úgy, hogy ne vállaljunk be egy 1956-os Highland Parkot, ami kb akkor készült, amikor Pesten a palackokat épp másra használták a Corvin-közben…Főhajtás, 56-os HP ledob.

A Gordon & MacPhail standján szintén jöhetett egy Brora, ezúttal 1982-es, Connoissuer’s Choice, szombaton még okés volt, vasárnap már annyira nem találtam jó formában lévőnek. Talán még pár ital belefért itt is. De sikerült később egy kisebb privát beszélgetés alatt tisztába tenni pár dolgot a céggel kapcsolatosan a család sokadik generációját képviselő Stephennel, akivel azért szeretek mindig dumálni mert őszinte, profi és mint a legrégebb óta a családi bizniszben lévő családtag, olyan palackokról és időkről tud hiteles infókat adni, amikről egyre kevesebben.

Aztán jött egy újabb újonc stand. Egy horvát gyűjtő. Ugye, hányszor emlegettem már, hogy elfutott mellettünk az idő, hiába tíz év budapesti whisky showja, a környékbeliek már annak ellenére pár kérdésben előrébb tartanak, hogy semmivel sincsenek jobb helyzetben, semmivel sem voltak jobb kapcsolataik, de már palackozó cégeket, gyűjtőket, konzulenseket, vegyes cégeket adnak a whisky világának. Legyen az horvát kollektor, bolgár palackozó, lengyel invesztíciós cég, ukrán exclusiv whisky klub, stb. Nos, a horvát kollektor szép cuccokat hozott, az érakra sem volt panasz, mint az összes újoncnál itt is csak egy dolgot lehetne esetleg felemlegetni, mint erősen idézőjeles kritikát. Ez pedig az a kis lámpaláz, vagy feszültség ami időnként azt sugallta, hogy itt szerintük egy a lényeg, hogy millire kimérve a legtöbb bevételt szedjék össze. A franciák és a svájciak árazása, a kínaiak és a horvát stand halálpontos kimérése, valahogy…Na mindegy, nem arról van szó, hogy többet vár az ember vagy kevesebbet adna, inkább a lazaság hiányzott. Majd jövőre belejönnek. Hozzájuk mérten a dél-afrikaiak passzoltak a közeghez. Hiányoztak viszont kiállítói oldalon az olasz gyűjtők, illetve aki ott volt inkább csak a fogyasztói oldalon volt, meglepett, hogy a tavaly tapasztalt harsány skandináv és német whisky klubok nem igazán bukkantak fel, viszont a helyükre érkezett londoni és angol látogatók éppen csak azt a kellő “londoniságot” hozták be, amit anno fentebb emlegettem mint várt negatívumot. Ott volt a dolog, de nem volt sem zavaró, sem feltűnő.

Haladva tovább jöttek az old & rare világ huligánjai, a Thompson testvérek és a Fiddlers tulaj, Port Ellen gyűjtő John közös standja, természetesen rengeteg Port Ellennel, Glen Mhor, Springbank, régi Talisker cuccokkal. Aztán egy újabb TWE al-cég, az Elixir, ami meglepő módon idén nemhogy az egyik legjobb árazású stand lett volna, mint mindig is volt, hanem kimondottan nem volt vonzó inni náluk semmit. Pedig itt volt a show bottling 36 éves Clynelish, a teljes Rosebank Roses széria eddig megjelent tagjai, sok SMoS palackozás, a Black Tot rumok…Hasonló kínálattal tavaly negyedáron adták ezeket, sőt, 1-3 font közt pazar volt amit kaptál náluk. Most 15-25 font volt az alap, és onnan felfelé.

Ez volt a kiállítói kör. A masterclassokról talán érdemes lenne saját posztot írni, lévén a vasárnapi Springbank, ami a housestyle-ra volt kihegyezve önmagában “egyetemi” szintű anyag a maga tökéletlenséget mutató hátterével és mégis brutál jó párlataival, míg a szombati, a Gooding kollekcióból kiemelt három Signatory palackozás (68-as Bowmore, 74-es heavily sherried Cardhu, 70-es heavily sherried GlenDronach) vagy a két Glen Grant (egy 54-es BBR és egy 15 éves amerikai import palackozás) meg egy 37 éves, a bicentenáriumra kiadott OB Glen Garioch, a mögötte lévő Gooding-sztorival igazán bő téma.

Ami talán a szavaknál szórakoztatóbb lehet, azok a képek, hogy mégis lássa az olvasó, milyen magnetikusak ezek a régi palackok már ránézésre is, az most itt elmarad. A következő napokban jócskán töltök majd fel a blog Instagramjára képeket, javaslom, akit érdekel a téma kövessen ott.

Jövőre pedig? Őszintén, nem lesz vele többé gondom, ha Londonban marad a show, voltak is ezirányú jelzések a háttérbeszélgetésekben. Aki kedvet kapott, annak azt javaslom kellő időben mérlegelje, hogy ez egy nagyon drága rendezvény, igen, 10 ml lesz az adag, és igen, ha tetszik, ha nem, nem fog működni a dolog amíg valakinek nincs kellő tapasztalata a régi, oldschool palackozások és karakterek ismeretében. A jó hír viszont, hogy van egy év a következő rendezvényig, és okos költekezéssel lehet felkészülni, leinni azt a 30-50 komoly dram régi whiskyt, amik nélkül nem fog menni, és aztán perselyezni, aztán egyéni döntéssel belevágni.

Jó volt. Várom a következőt. Ami meg haszna volt, az a hangulata és remélhetőleg pár dolog, amiből akkor is profitál majd a magyar whiskys közeg ha nem akarja-tudja ezt az old & rare világot megismerni, vagy jobban nem akar belemászni a whiskybe annál, mint ahogy eddig tette.

Mindenkinek megvan a maga helye a sztoriban. És jócskán van még mit tanulni. A napokban például belefutottam abba, hogy egy kóstolón épp csak majdnem a legvégén végzett egy csapatnál egy olyan ital, ami az egyik legjobb palackozása volt az elmúlt időknek. Már korábbi kóstoltatásaimon is megfigyeltem, a Dramtagozat alatt is, hogy nem igazán sikerül felismerni a komplexitást és minőséget az otthoni fogyasztóknak egy szint után, mert nem lehet megspórolni azt, hogy az ember annyit és olyanokat igyon, amiből képe lesz a kvalitás és konkrét housestyle tekintetében. Ez az a vonal, ami nélkül egy old & rare csak hatalmas anyagi érvágás lesz, nem valami emlékezetes és minőségi dolog a whiskys életekben. Ezért azt javaslom, akit ez a vonal érdekel, sürgősen kezdje el fejleszteni az ezirányú felismerés és tudatosság képességeit.

És akkor innen lehet kezdeni visszaszámolni. Kevesebb nap, több dram, és viszlát a következő Old & Rare Shown!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s